Március 25. – aktív kényszerszabadság

Az elmúlt másfél hét elég mozgalmasan sikerült. A kényszerszabadságom alaposan megnyúlt, a hat munkanap kerek tíz nappá alakult. Március 14.-én kezdődött és holnap reggel, 26.-án kezdek az új melóhelyen.

A múlt hét vége a március 15. jegyében telt. Voltunk felvonulni a randa esős idő ellenére a Kétfarkú kutyapárt békemenetén. Az időjárás miatt a hosszú hétvégén alaposan beszorultunk a lakásba. Pénteken és szombaton zuhogott az eső, a végén a gyerekek már annyira bezombultak, hogy készítettem nekik egy saját játszóházat a kisszobában. Volt mászóka rész, alagút, párnákból készített süppedős út. Ez végül levezette kicsit a feszültségeket.

Vasárnap aztán megjött a hidegfront is és reggelre nagy, vastag hótakaróra ébredtünk. Elmentünk sétálni egyet, az olvadozó és nagyon vizes hóban. A Gárdonyi téren összefutottunk Ivánékkal is. Én folytattam a time laps videóimat. Apuék is becsatlakoztak, velük sétáltunk egyet a Gellért hegyen.

Nagyon vastag hó volt és jótékonyan eltakarta a Gellért hegyen felgyűlt mocskot. Megmaradt az utcákon is, szép kilátás volt a kereszttől, rengeteget fotóztam is.

A hét eleje főpróbázás volt az új reggeli rutinra. Később lehet kelni, nyugisabban lehet oviba vinni a gyerkőcöket. Minden reggel én vittem őket, utána hazasétáltam Zsófihoz, reggeliztünk, ő nekilátott dolgozni én maszekoltam, játszottam valamit, eltöltöttük az időt. Azt reméltük, hogy lesz egy kis időnk közösen is, de úgy alakult, hogy Zsófinak olyan rengeteg munkája volt, hogy alig maradt bármire is.

Bár gondolom ez végképp érdektelen lesz pár év múlva, de az egyik legjobb élményem az volt, hogy maradt időm kreatívan főzni. Vettem egy nagy adag afrikai harcsát, leveles tésztában egy kis medvehagymás-spenótos krémmel betöltöttem és jól megsütöttem. Egész héten ettük, általában salátával. Nagyon finom volt. Állatira szeretek főzni, sütni, de egyre kevesebb időm van rá, amit állatira sajnálok.

Séta a budai hegyekben

Az idő elég ocsmány volt, esős, hideg, de szerdára elkezdett kisütni a nap és csütörtökre hat fokos kánikulát ígértek, napsütéssel, szóval felkerekedtem és az oviból nem haza indultam, hanem elbumliztam a Fenyőgyöngyéig és onnét felsétáltam a Hármashatár hegyre. Nagy meglepetés volt, hogy amikor leszálltam a hegy derekán a buszról, akkor havas volt az erdő. Már felfelé láttam, hogy a hó mellett sár is akad bőséggel. Az eredeti tervem az volt, hogy leereszkedek a hegyről a reptér felé és Hűvösvölgy érintésével felmászok a gyerekvasút pályája mellett a János hegyre. Onnét meg lebuszozok hazáig.

Ahogy a hegy tetejéről körbenéztem, hogy az öregapámat idézzem, fejben megmódosítottam a terveket. A racionális döntés az lett volna, hogy visszafordulok és a betonúton visszaereszkedem a városba. Dehát ez a nap nem a racionalitásról szólt, hanem arról, hogy egymagam ki akartam ereszteni a gőzt magamból miután minimum három hónap igazán megpróbáltató időszak vár rám. Szóval úgy döntöttem, hogy az új cél a hűvösvölgyi villamos lesz, a továbbiak annak függvényében valósulnak meg, hogy milyenek az utak.

Nem sokan voltak fent a hegyen, átsétáltam a kilátóig és újra felvettem a kabátomat, mert bár felfelé nem akartam beleizzadni a hegytetőn a nap önmagában, úgy hogy csak ácsorogtam kevés volt. Rajtam kívül a katasztrófavédelem, a vízügyesek és két rendőr napozott. Kihasználták a munkájukban rejlő kiskaput és feljöttek nézni ahogy a tavasz bekúszik a városba. Csendesen diskuráltak, cigiztek és sztorizgattak, fél szemmel engem néztek ahogy az objektívekkel bénáztam. Miután kifényképeztem magam elővettem a zsákomból a colámat, amit a Kolosy téren szereztem be és megettem a reggel otthon megkent zsömlémet. A cola felét meghagytam a séta további részére aztán elindultam a hegyről lefelé.

Az az igazság, hogy az elmúlt években a legtöbb lejárót már bejártam nagyjában-egészében, de a sárga jelzés kimaradt. Így aztán hamar jobbra fordultam és a bokrok közt átbújva egy tiszta téli erdő fogadott. Az ösvény meredek volt és sok helyen meg-megcsúsztam a jégen vagy a vékony hó alatti olvadozó sárrétegen, de pár perc után az olvadástól a hó inkább tapadni kezdett és biztonságosan tudtam járni. Ekkor vettem észre, hogy csak madárszót hallok, semmi mást. Ide a város zajai már nem jutottak el, csak az erdő neszei. Nagyon szép volt. Sehol senki rajtam kívül.

Hamar leértem a reptér feletti részre és az út elágazott. Kimentem a lejtő szélére és lenéztem a következő útszakaszra, hogy mi vár rám. ezen a szinten az olvadás erősebb volt már, de a rétet beborította a hó, viszont az utak jó része sártól barnálott. Van valami Árpád-kori templom jellegű épület, amit szerettem volna már többször megnézni, gondoltam kerülök arra egyet. A sárga út is arra kanyarodott és ahogy végignéztem a tájon az tűnt a legjobb állapotúnak. Hogy nem volt igazam az csak később derült ki.

Ne tudom más hogy van vele, de én rühellek visszafordulni, a sárga jelzéshez meg kb 100 métert kellett volna a már megtett irányban menni. Gondoltam inkább keresztülvágok a mezőn.

Ahol álltam éppen valami bicikli-pálya nyomai törtek át a havon, a vékony kerekek kis csapást csináltak a réten keresztül. Jó pár percig követtem vígan, amikor egy mélyedéshez értem. Nem tűnt magasnak, maximum 50 centis hupli, de hirtelen öregnek éreztem magam a leereszkedéshez. Közeledek a negyvenhez morfondíroztam a szédítő mélység felett, kínos lenne itt egy bokaficam vagy annál is rosszabb. Így aztán megfutamodtam és a megtett úton mégis visszamentem a sárga jelzésig.

A sárga jelzés az első pár méteren nem volt rosszabb, mint az eddigi út, de egy éles kanyarnál nagy tócsa állta el az utamat. Szerencsére a tócsát egy kis kaptatóval meg lehetett kerülni, úgy tűnt erre rendszeresen és sokan járnak lóval, azok taposták ki a kerülőt. A lovak azonban nem csak ezt a kis kerülőt taposták ki, hanem a teljes ösvényt a továbbiakban. Pár lépés után a talpamra tapadt sártól már úgy éreztem, mintha gólyalábon járnék. Kihúzódtam az ösvény szélére, de nem volt sokkal jobb a helyzet. A mezőtől, bal felé szúrós bokrok választottak el, néhol volt egy talpnyomnyi átjáró. Jó negyed kilométer után végre két nagyobb nyílást találtam. Kicsúszkáltam hozzájuk és egy megfagyott fűcsomóra állva átnéztem a helyzetet.

A lovak által feldagasztott sárga ösvény még jó hosszan tekergett előttem és mögöttem is. Egy valamit tudtam én ezen nem akarok egyik irányban sem haladni. Egy utam maradt, a hóval borított, árkokkal és szúrós cserjékkel tarkított mező. Végülis, gondoltam, alapvetően arra akartam indulni eredetileg is és ennél az útnál semmi nem lehet vacakabb.

A hó keményre fagyott és be-beszakadt a lábam alatt, aminek nagyon örültem, mert pár méter után teljesen letakarította a bakancsomat. Vidáman haladtam a havas réten, de úgy voltam, mint a Frodó és társai az Öregerdőben, tudták, hogy a nem kívánt irányba haladnak, de másfelé nem volt lehetőség menni. Így jutottam el egy fájóan ismerős pontra, annak a rézsűnek az aljára, ahol a bicikli út miatt visszafordultam korábban. Lentről sokkal kevésbé tűnt vészesnek az egész és egy nagy lépéssel a tetején is voltam. Visszanéztem, követtem a nyomaimat a hóban, ahogy csináltam egy közel kilométeres nagy kört. Teljesen feleslegesen. Vállat vontam és a negyed órával korábban hátrahagyott saját nyomaimban lépkedve visszatértem az erdei ösvényre. Folytattam az utamat tovább, a reptér felé, amerre nem akartam menni.

Ekkor kezdtem el egyre több emberrel találkozni. Kutyát sétáltató párok, idősebb nordic walkingosok. Egyre közelebb kerültem a város széléhez és enmsokára a régi hangártól már a házakat is láttam. Alattam az a rét terült el, ahol tavaly nyáron Bandival és Anival feküdtünk, néztük a felettünk elhúzó felhőket. Most sehol nem volt az elefánt fű, csak zsombékos talaj, lovasokkal, kutyákkal. Mögöttem a hegyek, a lanka alján meg a város.

Szép komótosan sétáltam le és a házak közé érve elővettem a telefonomat, hogy ugyan merre is vagyok pontosan. Fél kilométerre lyukadtam ki a hűvösvölgyi villamos végállomástól. Leballagtam az üres utcákon és elkaptam egy 56-os villamost. Leültem az ablak mellé és a Móriczig kiolvastam a Tutanhamon sír feltárásáról szóló ebook egy jelentős részét.

Meló búcsúztató buli (helyett)

Pénteken az eredeti elképzelések szerint délután az MC kollégákkal buliztunk volna. Búcsú buli Attilának és nekem. Úgy beszéltük meg, hogy fél hatkor találkozunk a Morrisons 2-ben (mamám!), onnan megyünk 8-ra a Gödörbe az Európa Kiadó koncertre.

Én a helyszínen voltam a megadott időben, egyedül. Jó tíz perc után érkezett Norbi ex-kolléga és Gábor nevű haverjuk, aki még régebbi alkalmazott volt. Mivel mindenkire várni kellett Gábor meg akart enni valamit, hogy megágyazzon az italoknak és bekísértük a Szerájba. Így esett meg, hogy mi értünk utolsónak be a buliba.

Sajnos a társaság jó része az irodában már nekilátott a bulinak, boroztak egyet, így a tetthelyre érve már nem sok hiányzott nekik. Az eredmény az lett, hogy két és fél óra múlva egyedül találtam magam a Gödörben. Egy korsó sör és egy sonkás szendvics társaságában olvasgattam a Tutanhamon ebookot amíg a koncertre vártam.

Erős késés volt az este, így jó másfél órát ücsörögtem a Gödörben, míg végre Frenk felkerült a színpadra és belekezdett az egyszemélyes előzenekar hálátlan feladatába. Jól játszott és előzenekarhoz képest meglepően hosszan, a közönség is szerette, aminek nagyon örültem, mert igazán tehetséges, de kissé elfeledett zenész.

Az Európa Kiadó a megszokott remek formát mutatta. Az új felállás nagyon erős lett és a négy új szám, aminek a kislemez bemutatója volt egyértelműen jobbak, mint az előző két lemez termése. A közönség kissé vegyesebb volt, mint szokott. Egy benga srác mindenképpen pogózni akart, ami kevés lelkesedésre talált a többiek körében. Nekem legalább három számot tett tönkre azzal, hogy a zene helyett arra figyeltem, hogy ne tiporjon el vagy lökjön le a padlóra.

Kornél 40

Szombaton volt Kornél szülinapja, amire csak ketten mentünk Zsófival, a gyerkőcöket letettük Éváéknál egy éjszakára. A Kazimír nevű intézményben volt bérelt terem és én remekül éreztem magam. Sokat dumáltunk Kornéllal, Tamással és Andiékkal, cigiztünk és söröztünk. Hazafelé meg a lakásig sétáltunk az éjszakai hidegben.

Alaposan kihasználtam ezt a kényszerszabadságot, jöhet az új munkahely. Nagyon izgalmas.