Ingatlanos kamugépek

Tegnap éjjel feltettük két helyre a lakás hirdetését, és ma reggel elözönlöttek a telefonok. Valódi vásárlónak egy tűnik, de ingatlanosból akkora forgalmam van, hogy már töltőre kellett tennem a mobilt.

Hallottam már minden szépet és jót: fél órával a lerázós telefon után pánikkal a hangjában hívott egy nő, hogy nagyon kéri, könyörög, hogy gondoljam meg, mert itt van a vevő, lobogtatja készpénzt. De erre fel voltam készülve, hallottam már ilyet.

Viszont most tettem le az OTP ingatlan második munkatársának hívását, az elsőnek már reggel nyolc tájban elmondtam, hogy nem szeretnénk irodával dolgozni. Na, egy a lényeg, telefonál, hogy ő az OTP ingatlantól van és érdeklődne, hogy még megvan-e a lakás. Mondtam neki, hogy köszönöm megvan, ahogy nemrég a kollégájának is mondtam. Habogni kezdett, hogy igen-igen látja, hogy múlt csütörtökön kerestek minket.

Ez volt az a pillanat, mikor legszívesebben teleszájjal röhögtem volna,

de csak közöltem a nővel, hogy nagyon meg lennék lepve, mert tegnap éjjel kezdtük árulni a lakást. Ilyen gyorsan és kimérten még egyik telefonálóm se búcsúzott. Hazug disznó.

Költözés 3.

Bár a múlt esti nosztalgiázós-melankolikus hangulatom enyhült, azért reggel ért még pár benyomás, amire nem számítottam. A XII. kerületben évekig laktam és szerettem ott élni.

Érdekelt milyen lesz négy év után újra felülni ugyanarra a buszra, amivel előtte munkába jártam, csak már Cilivel kettesben. Régen felszálltam, ha mázlim volt találtam egy üres széket és olvashattam. A lóitatónál kicsit aggódtam, hogy egy buszon szerzett ismerős, aki könyvesbolti dolgozó, letelepszik-e aznap mellém, mert akkor annyi volt az olvasásnak.

Vicces, hogy állandóan arról értekezett, hogy mennyire nem olvasnak már az emberek, és milyen szép dolog egy könyv, de engem nem hagyott elmerülni ebben a szépségben.

A Királyhágó téren Péter barátom csatlakozott néhanapján (főleg ha késésben voltunk) és eltrécseltünk boldogan.

Ma reggel Cilivel felkapaszkodtunk a buszra, és egy csomó bezárkózott fapofa vett körbe. Megszoktam az elmúlt évben, hogy egyetemisták és alapvetően vidám, néha kicsit túlzottan is közvetlen emberekkel utazom a villamoson. Kifejezett csalódás volt. Aztán azon töprengtem, hogy én is pont ilyen bezárkózott fapofa voltam a könyvem mögé bújva.

Költözés 2.

Fáradt vagyok. Zsófi szüleinél, a dolgozószobában üldögélek, combomon a tablettel. Elköltöztünk a Lágymányosi utcából és ez most szomorúvá tesz.

Én ilyen elérzékenyülős-nosztalgiázós típus vagyok; a váltások mélyen érintenek. A lakásunk az első volt, amit Zsófival közösen választottunk. Itt lettünk szülők, mindkét gyerekünk itt állt fel.

Cilinek talán lesz pár emléke a szobájáról, a nappaliról, a közös esti fürdetésekről, de Dávidnak semmi. Nekem meg rengeteg. Mind itt kavarognak bennem, a sötét szobában, ahol csak egy falióra ketyeg kitartóan. Nem, ma este még nem tudok örülni, hogy lesz majd új lakásunk. Nem érzem még a lelkesedést.

Majd késöbb, most még siratom az életem egy fontos részét.

Igen, hülye vagyok, de mégis.