Leltár ’25: IV. A vidéki és városi Magyarország
A régi vidék–város ellentét mára nemcsak kulturális vagy gazdasági törésvonal, hanem egyfajta egymás iránti vakság is. Mintha két külön ország lakói lennénk, akik ugyanazon a térképen élnek, de nem hallják meg egymást. Ebben a részben erről írok – és arról, mit jelent ma „lemennünk vidékre”.
Az előző bejegyzésben feszegettem a progresszív és másik Magyarország problémáját. Ezt általában vidék és város szembenállásának szokták nevezni, szerintem pontatlanul, mert a „vidék”, mint kifejezés egész mást jelent attól függően, hova születtél. Nekem a pécsi gyökereimmel minden kisebb település, falu vagy község ide tartozott. (Amikor én felnőttem, még léteztek közigazgatásilag a községek – azóta ez a kategória eltűnt.) Néha ebbe a peremzónába belecsúsztak olyan városok is, mint Szigetvár.
„Há’ mekkora hely az már?!”
A gimiben a környező településről bejáró osztálytársak nem az autóbuszállomásra mentek, hanem a parasztelosztóba. Ez volt a kortárs közegem város / vidék élménye. Persze ott volt felette Budapest, amit kollektívan utált mindenki. A „pestiek” önteltek és lesajnálóak – gondolták, tehát ennek megfelelően voltak szeretve.
Gyerekkoromban voltak vidéken élő családi barátaink, rokonaink, és így első kézből lehetett átélni a vidék–város egymást kölcsönösen lesajnálását. Hamar arra jutottam, hogy ez alapvetően egy hülyeség.
Ebben erősített meg az is, amikor felköltöztem Pestre. A mindennapjaim jelentős részében emberekkel tanultam, dolgoztam, buliztam, akik hozzám hasonlóan nem született fővárosiak. Igazi tősgyökeres budapesti még a fővárosban is csak egy szűk többség. Akikre azt mondják, hogy körúton belüli őslakosok, azok valójában jórészt hozzám hasonló, boldogulni vágyó beköltözők. Éppen ezért nekem ez az egész vidék–város szembenállás mást jelent: a progresszív gondolkodású magyarokat szemben a korábbi bejegyzésben említett paraszti–konzervatív társulattal. Ez a felosztás sokkal pontosabbnak tűnik, mint a puszta településalapú különbségtétel.
Lemenni vidékre
Azt szokták mondani a politikusok és elemzők, hogy a baloldal azért sorvadt el, mert a lemenni vidékre projektjük mindig csak szóban valósult meg. Pedig lementek a vidékre a politikusok a választási kampányban, és elmondták a „szájtátiaknak”, hogy ej, de rosszul élnek, gondolkoznak – de majd szavazzanak rájuk, és akkor ez máshogy lehet. A legtöbb politikusban fel sem merült, hogy esetleg nem akar mindenki úgy élni, ahogy azt ő elképzeli. Persze lehet, hogy meggyőzhetőek lettek volna ezek a „vidékiek”, ha nem csak négyévente 20 percre látják az okosokat.
Emlékszem, hogy Pécsre gyerekkoromban minden képviselő azzal jött, hogy majd most ő elintézi, hogy megépüljön végre az autópálya. Minden négy évben ezt elmondta mindenki. Közte kuss.
Ez az egész csak úgy működik, ahogy most Magyar Péter csinálja. Gyakorlatilag nem jön fel vidékről. Ha éppen egy kinézett kört végiglátogatott, akkor választ egy másikat, és azt is tisztességgel végigcsinálja. Így jelen van, sokszor, és egyértelművé válik, hogy kiket akar képviselni.
Nem is tetszik ez azoknak az embereknek, akik mindig csak tervezték a rendszeres vidékre lemenést. Meg aztán a magukat városinak érzők is mellőzve érzik magukat – teljes joggal. Csúnya pofára esés lesz, ha Orbánt egy olyan politika váltja le, ami szöges ellentétben áll azzal, amit ők célravezetőnek gondoltak. Ha így lesz, és akkor sem vonják le a logikus következtetést, akkor mégsem olyan okosak, mint gondolják magukról.
Ez így nem jó
Amíg ezt a vidék–város dolgot nem oldja fel az ország, nem lehet sikeres.
Egy ennyire kicsi, ennyire egymásra utalt közösségben, mint ami Magyarországból megmaradt, meg kéne tanulni az együttélést. És hogy mindenkit felháborítsak: mindkét félnek ebben nagyon sok tennivalója és bűne van. Magyarország gazdasága jelenleg Budapest nélkül működésképtelen, a fővároson kívüli ország az önellátásra is képtelen. Az összes többi város és település lehúzhatja magát a klotyón. De az is biztos, hogy Budapest jelenlegi berendezkedése igényli a folyamatosan beáramló vidéki munkaerőt. Agyelszívás történik a kistelepülésekről a nagyobbak irányába, aminek Budapest a végállomása. Innen is van bőven út a hanyatló nyugatra, de az meg már egy másik téma.
Jelenleg a kisvárosi–falusi fiatalok helyi jövőképe a zéróhoz közelít. Ajánlanám mindenkinek, hogy vegyen egy hátizsákot a vállára, és úgy menjen „vidékre”, hogy napokig csak sétál egyik helyről a másikra. (Politikusoknak kötelezővé tenném.) Egyrészt meg fog döbbenni, hogy mennyire változatos és gyönyörű országban élünk, másrészt el fog keseredni, hogy mennyire kihalt minden. Remény és jövő nélküli. Persze a főváros környéki vidékek prosperálnak, de ha eltávolodsz 60–80 kilométert a központtól, egy egészen más vidék tárul eléd. Ha lemész egészen a határok környékére, akkor meg a nihil.
Ez az ország haldoklik.
És erre most egy nagy lapáttal rátesznek még a NER emberei, akik kihasználva a helyzetet újra akarják teremteni az arisztokráciát, és ész nélkül vásárolják fel a földeket. Kerítik el, zárják le. Az ő szellemi szintjük eddig ér el, hogy az új batidai grófot idézzem: „mindenki annyit ér, amennyije van”.
Nem tudom, mi lenne a megoldás. Őszintén fogalmam sincs, hogy ez egyáltalán visszafordítható-e. Lehet, hogy pár évtized, és Magyarország egy nagy metropoliszból fog állni, ami valahol Székesfehérvár és Szolnok között húzódik, a többi terület meg skanzen lesz, ahová hétvégézni, nyaralni lehet járni.
Lehet.
Az is lehet, hogy ez nem baj.
Fogyunk
Még lazán idekapcsolódó téma, hogy közben rohamosan fogy el a nemzet. Egyre kevesebb a gyerek, egyre öregszik a társadalom, egyre nagyobb a kivándorlás. Oké, nem kell mindenképpen tízmillióan lenni ezen a területen, még az is lehet, hogy egészségesebb lenne, ha mondjuk 5–6 millió környékén fixálódna a lélekszám, de hogy ezt sikernek nem lehet nevezni, az biztos. A terület tudjuk, hogy el tudna tartani kényelmesen annyi embert, ahányan vagyunk. (Persze a jelenlegi tudásunkkal, mert ha a klímaváltozás a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor lehet, hogy ez már nem lesz ilyen egyértelmű.)
Viszont az is látszik, hogy a jelenleg kitalált jövőkép máshogy nem fenntartható ilyen népességi dinamikák mellett, mint bevándorlással. Keserű pirula ez, de még a NER is erre alapoz.
2025 Magyarországán a vidék–város szembenállást a kormány csak mélyíti. Népességpolitikával valóban foglalkozott, de szokás szerint balfasz módon. A negatív trendeket csak erősíteni sikerült nekik. Ezekben a témákban, ha lenne egy váltás, nagyon fontos lenne, hogy valódi társadalmi egyeztetés alakuljon ki. Fontos lenne, hogy megértse mindkét fél az egymásrautaltságát. Ha nem lenézni vagy kinyírni akarnák egymást, hanem együtt dolgozni.
És ha az elkerülhetetlenül megjelenő, más kultúrából érkező idegeneket nem utálnánk, hanem megpróbálnánk befogadni és asszimilálni.
Nem sok esélyt látok rá.