Emil.RuleZ! – Az 50 legjobb magyar dal

Valamikor a 2000-es évek elején a Pécsi Egyetemi Klubba mentünk Kispál és a Borz koncertre Zsófival. Már akkortájt is az volt a bevett rutinom, hogy az előzenekarról inkább kések, mert az mindig csapnivaló. Azon az estén valahogy mégis úgy értünk be az épületbe, hogy az egyre jobban terjedő füstből még vidáman szólt az aktuális előzenekar, a plakátokon „hálózati jazzbitangnak” aposztrofált Emil.RuleZ!

Lehetne ez innentől egy olyan sztori, hogy abban a pillanatban átjött a zene nagyszerűsége, Hajós idiotizmusa, de ennek csak a fele volt igaz. Sajnos az utóbbi.

Míg az elképzelhetetlen ízű vörösboros colát ittuk (nem, nem szégyellem, ma is innék) elhűlve találgattuk, hogy ezek tényleg azt éneklik, hogy egészség meg térerő? Szomorúan ingattuk a fejünket, hogy ma már nincs jó zene.

Bár az EmilRulez itt van a legjobb magyar dalok versenyében, és az évek múlásával én nagyon megszerettem, de azért valahol inkább az akkori zenei alterpiac slágerpopjához tartoznak. Jó, fülbemászó zenék, de a szövegeik jobbak. Egy olyan zenekar, akit szeretni lehet. A koncertjeik átmenetet képeztek egy koncert és Hajós oneman showja közt, ami például a lánytársaságom számára sokszor taszító volt.

Itt írtam a 2013-as Budapest park koncertről.

Szerintem az első albumuk a legjobb, az egésznek van egyfajta hangulata, ezt sikerül végig fenntartani. Nem gyors, nem vidám és nem bús, de nagyon kellemes. Remekül lehet séta közben hallgatni. Vagy kicsit odafigyelősebb munka idején a fülesbe tenni. A Hisztis című második lemez már sokkal gyengébb lett, a harmadik meg teljesen felejtős. Mindenesetre az én huszas éveim, a házibulik egyik meghatározó színfoltja volt a Zazie, a Térerő és természetesen a Hello Tourist. Soha nem tudok úgy menni a rakparton, hogy ne nézném a hajó neveket, hátha szembejön a Hapci.

A 111 legjobb szám közé, minden további kommentár nélkül, a következők kerültek fel:

• Rabolónő
• Kerti parti
• Térerő (a kockás abrosz féle remix)