

Valamikor a 2000-es évek elején a Pécsi Egyetemi Klubba mentünk Kispál és a Borz koncertre Zsófival. Már akkortájt is az volt a bevett rutinom, hogy az előzenekarról inkább kések, mert az mindig csapnivaló. Azon az estén valahogy mégis úgy értünk be az épületbe, hogy az egyre jobban terjedő füstből még vidáman szólt az aktuális előzenekar,…

Az After Crying zenéje nem egyszerű, könnyű, sokszor nehezen emészthető, de érdemes figyelemmel hallgatni, mert gyönyörű.

A Quimby számomra éveken át egy név volt a plakátokról és a fesztivál műsor füzetekből. Bár mérsékelten érdekelt, hogy milyen lehet, soha nem jutottam el a koncertjükre, és valahogy albumot se találtam tőlük. Így visszatekintve egyébként nagyon meglepő, mert abból a zenei körből válogattam magamnak a hallgatni valót, amiben ők is mozogtak.

A Satöbbi olyan zenekar, ami deklaráltan nem veszi komolyan magát. És pont ez bennük a nagyon jó, szinte egyedülállóak azzal, hogy maradéktalanul vidám a zenéjük és a szövegeik. Lehet, hogy lököttek, de egyszerűen szórakoztatni akarnak és ezt maradéktalanul teljesítik.

Van egy blog projektem, amit a szokásosnál is hosszabb ideig készítettem elő, közel két éve kezdtem. Két blogsorozat indul egymás után, az én kedvenc 50 magyar dalom és az 50 kedvenc külföldi.