Robert Low – Varjúcsont
A Varjúcsont számomra követhetetlen volt. Megértettem a történetet, de a sűrűn cserélődő mellékszereplők, az epizódikus ellenfelek darabossá tették a regényt. Sokszor fogtam a fejem, igyekeztem rájönni hogy most kiről olvasok éppen.
A tavalyi év egyik új felfedezettje nekem a viking témájú Felesküdöttek-saga volt. A Creative Slave könyvkritikái közt olvashatjátok az első négy kötetről írt blogomat. Az az igazság, hogy a Felesküdöttek sorozat egy gyenge négyes. A könyvek nagy része a teljes szerkezeti szétesés határán egyensúlyoz végig. A sorozat nem is képes egységes színvonalra, a legjobban sikerült kötet a Fehér holló volt.
A Varjúcsont frissítést kívánt hozni a sorozatba, de az alap koncepció, a főhős csere helyből az elején elkedvetlenített. Az egykori mellékszereplő Varjúcsont átveszi Medveölő Orm helyét, de engem nem ő, hanem Orm érdekelne.
Robert Low kínkeservesen felépített egy szereplőgárdát, akiket végre ő is megismert, majd eldobta őket. Sajnos ahhoz nem elég jó író, hogy az új szereplőket helyből kezelni tudja.
A Varjúcsont számomra követhetetlen volt. Megértettem a történetet, de a sűrűn cserélődő mellékszereplők, az epizódikus ellenfelek darabossá tették a regényt. Sokszor fogtam a fejem, igyekeztem rájönni hogy most kiről olvasok éppen.
A kalandregény lényege az izgalomban és a cselekményben rejlik. A Varjúcsont a fent tárgyaltak miatt nem tudott izgalmas lenni és még a története is lapos volt. Robert Low ezt most nagyon benézte, a kötetet csak egy okból ajánlom olvasásra, ha folytatni akarod a sagát, biztos szükség lesz az itteni infókra a következő történeteknél. Én nem biztos, hogy nem hagyom itt abba.