2016. május 18., szerda

Időjárás: maradt a hideg, de legalább napos

Annyira kellene a pénz, hogy úgy döntöttem megint belevágok ebbe a ReBlog versengésbe. Most megadott szavak/témák köré kell blogbejegyzéseket írni. A mainak örültem, elég könnyű volt és azóta is folyamatosan pörög, kint van Origo címlapon is, szóval sikerült jót csinálni azt hiszem.

De azért nagyon vicces, hogy miként szerkesztik át klikkvadászra a címeket. Én azt adtam neki, hogy az Első választások. A blogketrecben ez lett belőle:

9 évesen az SZDSZnek kampányoltam az első választásokon
A bicskám mentette meg az estét.

Elismerem: ütősebb. Az Origo címlapot viszont már nem is értem: ott egyszerűen köze nincs a címnek az eredetihez

Továrisi konyec?
Hogy a fenébe ne! :DDDDDDDDDDDDD

screencapture-azelsosprint-reblog-hu-1463598380103

Mindenesetre fura, dehát ilyen ez a show business.

A napom legjobb része az volt, hogy hazaértem és mindkét gyerek egymással versengve igyekezett megszeretgetni engem. Alig tudtam Zsófinak köszönni már húztak a nagyágyra, hogy birkózzak velük.  Ez mindent megér.

Fotók a tüntetésről – 2016. március 15.

A Pilvax közből érkeztünk Anyuval a Hősök terére, majd egy órával a tüntetés bejelentett kezdése előtt. Már akkor nagyon hideg volt és a szemerkélő esőben jól átfagytunk, így elsétáltunk pár utcával arrébb és egy étteremben várakoztunk, forró tea és gesztenye püré mellett.

Még így is korán mentünk ki, szerettem volna ha jó helyünk van. Éppen akkor állt be a felvezető autó, Nagy Bandó még deklamált a téren, de már akkor is elég sok esernyős-kokárdás ember bámészkodott. Aztán elindult az autóról a zene: többek közt Janis Joplin és a Rolling Stones dalai hozták hangulatba a gyülekezőket.

Aztán hirtelen jött a pillanat és elkezdett özönleni a tömeg. Minden irányból emberek jöttek, folyóként kanyarogtak minden felé. A rendőrök leállították a forgalmat és mi is kimerészkedtünk Anyuval a sugárútra. A lenti kép éppen ekkor készült.

Gyülekeznek a tüntetők a Hősök terén. Fotó: Őri András - 2016
Gyülekeznek a tüntetők a Hősök terén. Fotó: Őri András – 2016

Kicsit lassan indult el a tömeg. Nem értettük miért, de nekilódult aztán megállt. És ezt legalább tízszer eljátszottuk, a végén már majdnem a Bajza utcai megállónál voltunk. Akkor még nem jöttem rá, hogy mi történik, de később az Internet megmagyarázta: megtelt a Hősök tere és előre kellett vezetni az embereket.

Végül jó 20 perc késéssel indult el a menet. Kerülgettük a pocsolyákat, igyekeztünk a jobb szélen maradni, mert a barátainkkal azt beszéltük meg, hogy az Oktogonnál csatlakoznak. A találkozáshoz a Burger King előtti sarkot választottuk, ezért kellett a jobbra tarts. Ennek megvolt az a piszok nagy hátránya, hogy mindenki elkezdett beelőzni és a remek front helyünk hamarosan a múlté lett. Egyre hátrább szorultunk, az Oktogonnál aztán kiderült, hogy a barátaink nem vártak meg, hanem majd találkozzunk a Kossuth-téren. Ez elég bosszantó volt.

Pocsolyák és esernyők, fotó: Őri András 2016
Pocsolyák és esernyők, fotó: Őri András 2016

Az Alkotmány utcánál már tudtuk, hogy rengetegen vagyunk (újból az Internet segített ki), az embereket szétterelték a párhuzamos utcákba is, így a tömeg három pontról kezdte feltölteni a Kossuth teret. Mi Anyuval a Néprajzi Múzeum előtt találtunk helyet magunknak. Jó kilátásunk volt, jól hallottunk mindent. Az egyetlen negatívum az volt, hogy égett a többi tüntető miatt az arcom, mert a Múzeum előtti zöld terület bokrait, virágait gondolkodás nélkül taposták le. Szerintem ez nagyon paraszt cselekedet volt, nem pusztítani mentünk oda.

Vonulunk a Parlament felé. Fotó: Őri András - 2016
Vonulunk a Parlament felé. Fotó: Őri András – 2016

A beszédek nagyon jók voltak. Öregszem vagy mi, de a fekete ruhás nővér szavaitól egészen elérzékenyültem. Nem az első ilyen élményem mostanában. Azt kell, hogy mondjam, amióta tüntetni járok ezek a tanár demonstrációk messze kiemelkednek a többi közül. Nem hiába, a pedagógusok értelmes emberek, műveltek és ez látszik az egész szervezésen. Van céljuk, tudják miért viszik ki ezt a rengeteg embert. Értelmes, összefüggő mondatokban világosan fogalmazzák meg a gondolataikat és követeléseiket. Kitartóak és elszántak.

Az általános sztrájk belengetése nem volt meglepetés számomra, kb. ezt vártam. Véleményem szerint ez az egyetlen lehetőség nekik és az országnak is. Ha most nem állunk be mögéjük és ennek folyományaként nem állunk ki magunkért, akkor lőttek a demokráciának. Veszélyes játszma lenne ez, ha nem lenne alternatíva nélküli. Ha a pedagógusok vesztenek, akkor Orbán nyer. És ez annyira megerősíti, hogy onnét már nincs megállás. Mostantól dupla vagy semmit játszunk.

Annyit mondhatok, hogy rajtam nem múlik. Ha rajtad sem, akkor már kezdhetünk reménykedni.

Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016
Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016
Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016
Kossuth-tér március 15. Fotó: Őri András 2016

Én, Kasszandra

Két év múlva ilyenkor választási hajrá lesz. Számomra a belpolitika mostanra egy érthetetlen objektum lett, egy fekete lyuk. Szóval amit írok azt inkább az érdekesség kedvéért teszem, két év múlva lesz min röhögni.

  • a választások időpontja március vége max. április eleje
  • LMP egyedül de bukó
  • MSZP egyedül és bukó, nincs baloldali összefogás
  • Jobbik – Fidesz párharc, szerintem Jobbik lesz a nagy befutó
  • Lesz egy harmadik, új, konzervatív törpepárt
  • Nem lesz kampányzáró vita a tévében

Itt a nyár!

Emlékszem erre a verőfényes májusi délelőttre, aznap bevittem a fényképezőgépet a munkahelyemre, hogy az új termékeinkről termékfotókat készítsek. Ez mindig nagyon macerás munka, pár éve ugyan kaptam egy fénysátrat, ami sosem készült el teljesen.

Ez a fénysátor furnérlemezből készült, elég masszív és nagy doboz, azt terveztük, hogy majd anyaggal borítjuk az oldalait. Csakhogy textilt sosem vettünk hozzá, egy ideig pausz papírt használtam, de túl kékesre színezett mindent így leszedtem az oldalfalakról.

A fényt, ami elengedhetetlen lenne a fotózáshoz, három mini-reflektor adja, amik klímaszerelési rézcsövekre vannak felerősítve. Fix mélységig lógnak be a sátor oldalán és csak le-fel tudom őket nagy nehezen álltani. Ráadásul a három fényforrásból az egyik elég hamar kiégett, azóta kettővel kell dolgoznom. Kettővel, főleg, hogy az egyik a tetőről, a másik meg jobbról világít, nem tudom eltüntetni az árnyékot. Jobb híján így aztán egyedi fehéregyensúlyt mérek és aztán igyekszem Photoshoppal kijavítani a hibákat. Az irodám ráadásul sötét is, csak neonok vannak benne, megette a fene az egészet. Ezért tavasztól ősz közepéig ha tehetem kivonulok a parkolóba fotózni, vagy valami közeli parkba.

Május 19.-én a Daróci utca végén levő körforgalmat néztem ki magamnak, volt ott egy piros pad, amit fehér kartonnal takartam le és az áldott napfényben gyönyörű képeket sikerült készítenem az új terméksorról, a VMC fűcsomókról. Jó két órán keresztül tartott a procedúra, aminek egy helyi muslinca nem nagyon örült, mert sikerült a kedvenc padját befoglalnom, ahol az ebéd előtti söreit szokta volt elfogyasztani.

A Főkert emberei még nem jutottak el a környékre és hatalmas nagy fű volt, amiben egy szürke cica hempergett. Meleg volt, a nyár már ott szaglott a levegőben. Összeszedtem a cuccaimat, a nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és vidáman indultam vissza az irodába: jött az év jobbik fele. Visszafelé haladtomban elő-elővettem a fényképezőt és az utca növényzetét fotóztam, a rózsákat, bokrokat, fákat. Ekkor készült ez a kép is, míg ellőttem és elégedetten néztem vissza a fényképezőgép kijelzőjén a fotót azon töprengtem, hogy tegyek-e céklát az aznapi salátámba vagy ne.

Valószínűleg tettem.

“Valami virág”

Na, hasonlóan az előző napiakhoz, ez sem egy mai kép. 2009 március 28.-án fotóztam, de ha felkötnek se tudnám már, hogy hol. Ez a kép már nem az Olympus géppel készült és egész szép éles is lett. A színein lehetne javítani talán, de ezek a hideg árnyalatok szerintem jól állnak a kora-tavaszi virágfotónak.

A “Valami virág” címet gyakorlatilag még aznap megkapta, ugyanis ezt írtam rá a mappára, amire elmentettem. Én a fotóimat elég jól rendszerezve tárolom, ÉV – HÓNAP – NAP – Hely – Leírás a sablonom. Egy átlagos mappa név így néz ki: 2015-10-08 Temofeszt első nap. Jól átlátható lesz így a sok fotó, tudok dátumra és helyre is keresni, ezzel a kettővel gyorsan lehet szűrni.

Szóval “Valami virág”, egy címnek éppen megteszi.

 

Pár óra múlva TEMOFESZT

A munkám egyik legérdekesebb része a VMC-nél a készülés az októberi Temofesztre. Idén azonban aggódva várom és nem csak az eső miatt.

Az egész felkészülés már januári ötletelésnél meghalt az idén. Már tavaly, a rendezvényen volt egy ötlet, hogy lufiból építjük fel a standot és majd elhordják a látogatók a boltot. Szóval januárban felvetettem, hogy ezzel mi is lesz. A kérdés csendes érdektelenségbe fulladt, én meg mivel úgyis megkaptam előző évben a magamét nem erőltettem. Csendben vártam.

Május tájt írtam egy e-mailt, hogy ideje lenne ötletelni. Nem értettem miért nincs semmi igazi reakció, de aztán júniusban rájöttem, az új üzlet kötötte le az energiákat. Közben beindult a webáruház felújítás is, nekem se hiányzott a dolog. Igaz sokszor tekintettem sötét kétségekkel a jövőbe.

ioráma építés a tavalyi Temofeszten. Fotó: oriandras.hu
Dioráma építés a tavalyi Temofeszten. Fotó: oriandras.hu

Augusztus végén kezdett valami halvány érdeklődés mutatkozni, én például új feladatként megkaptam, hogy keressek lufi nyomtató céget. Kerestem, találtam, túl drága volt. Hetekig pörögtünk a témán, de semmi előrehaladás, végül letettünk róla.

Két dologban értettünk egyet:

  • Ingyen nem adunk semmit idén.
  • Nem lesz dioráma építés.

Én Balázzsal készítettem két H0 modul alapot, amit a Temofeszten és Gödöllőn fogok kiépíteni, ez lett volna a terepépítő show. A másik az én ötletem volt: legyen egy kávézónk. A Temofeszt hatalmas, mindenki fáradt, ha nálunk leülhetnek kicsit, isznak egy kávét az jó vevőcsalogató lesz.

Helyesbítés 2015 május

Pár napja enyhe gúnnyal írtam arról, hogy a Facebook egy 9 pontos teszttel igyekszik javítani a felhasználói élményemet az oldalon. Az elmúlt években elég erőteljesen negatívba fordult az már úgyis, szóval nem sokat vártam a dologtól.

De most megkövetem Zuckerbergéket.

Azóta is naponta több alkalommal feldobja a kérdéssort és én szépen ki is töltöm. Tegnap este megdöbbenve tapasztaltam, hogy új, érdekes tartalmakat kapok, egyre többet és többet görgetem lefelé a telefon kijelzőjét. Épp ideje volt ennek a fejlesztésnek, mondhatni a 24. órában érkezett az én szempontomból, mert épp kezdtem kiszervezni róla a dolgaimat.

A nap amikor Dávid született

Vannak esetek, amikor egy blogot újra kell írni. Holnap* lesz két éves a fiam és elővettem ezt az egy évvel ezelőtti bejegyzésemet, hogy elolvassam milyen is volt, amikor megszületett. Elégedetlen vagyok a tavalyi irományommal, nem sikerült átadnom benne annak a délutánnak minden izgalmát. Szóval most újra kezdem, de igyekszem teljes sorokat átmenteni, amik jól sikerültek ezeket behúzom és kurzívval szedem, ilyenkor előfordulhatnak majd ugrálások az időben, hiszen egy évvel ezelőtt még csak egy éves volt a fiam, meg az élmény is. Nem ragozom, úgyis átlátjátok majd.

*Másrészről meg sokszor nem sikerül egyben megírni vagy átírni egy blogot. Az átírás több, mint egy napomba került, állandó megszakításokkal tarkítva, de most már nem igazítom ki a tegnap írt bevezetőt. – 2016-05-07 21:26:59

Cili viharos születése után egy ideig bizonytalan voltam benne, hogy jó ötlet-e újra gyereket vállalnunk. Zsófi és a magzat egészsége miatt is veszélyesnek tűnt. Mondták ugyan, hogy a kettőnek elvileg nincs összefüggése, de aki egyszer megégette magát, ugye.
Másrészről mindketten szerettünk volna több gyereket. Én kettőt, Zsófi hármat. Az én álmaimban már hosszú évek óta szerepelt, hogy legyen egy lányom aztán egy fiam. Igazából Cili mellett azt se bántam volna, ha megint kislányunk születik, de amikortól eldöntöttük, hogy belevágunk és jön majd a második baba egyre jobban reménykedtem, hogy fiú lesz. Elképzeltem, hogy lesz egy kisfiam, akinek én leszek az apukája, azt már tudtam, hogy egy kislány apukájának lenni jó dolog, de szerettem volna kipróbálni magam egy fiú apjaként is.

Zsófi terhessége Dáviddal egy rémálom volt. Mindenki izgult, mindenki borzasztóan féltette mindkettőjüket, én is, szokásom szerint főleg magamban őrlődtem ezen. Hogy hol üldögéltünk Apuval már nem tudom, de emlékszem a beszélgetésre és az aggódó arcára, ahogy az egészről faggat. Én igyekeztem biztató lenni, de közben én sem voltam igazán biztos a dologban. Szóval ilyen lelki állapotban jutottunk el odáig, hogy két héttel a kiírt időpont előtt Zsófit egy majdnem teljesen kihordott terhesség végén befektette a doki a kórházba, mert egyre vacakabb volt a vérnyomása. Tudtuk, hogy jön a császár, ebben már nagyon rutinosak voltunk, dehát új kórház, új orvos és hát erre felkészülni úgysem lehet.

2014. május 7.-én fülledt napra virradtunk, egész nap vártuk, hogy vajon mikor fog leszakadni az ég. A munkahelyemen töltöttem a nap első felét

Tavaly ilyenkor már egy taxiból szálltam ki a kórháznál. Az irodában ebéd után voltunk, amikor jött az értesítés Zsófitól, hogy nemsokára megszületik Dávid. Gyorsan bezártam mindent és a kollégák jókívánságait magam mögött hagyva egy taxit kerestem.

A taxiban ülve már látszott, hogy hamarosan leszakad az ég, nem mondhatnám, hogy a legfelkészültebb állapotban talált meg a hír, hogy rohanjak a kórházba, de mázlimra legalább a fényképezőgép nálam volt, mert valami vasútmodellt kellett volna délután fotóznom a cégnek.
A kórházba érve rövid idő alatt megtaláltam Zsófit, aki egy infúzióra kötve izgult, 10 percenként mérték a vérnyomását, ami az egekben volt. Próbálták gyógyszerrel stabilizálni, hogy elkezdhessék a műtétet. A telefonja alapján attól féltem, hogy már késve érkezek és bőven megszületik a fiam, mire beesek a kórházba, de ebben én is és az orvosok is nagyot tévedtek. Még jó hosszú időt, ha jól emlékszem közel egy órát várakoztunk, míg a rengeteg gyógyszer a totálisan kaotikusról az abnormálisra csökkentette a feleségem vérnyomását. Ez volt az a szint, ahol már hajlandóak voltak nekilátni a császármetszésnek.

A terhesség alatt sokat töprengtem rajta, hogy szeretnék-e bent lenni a szülésnél, végül úgy döntöttem, hogy igen és az orvosok szerint nem volt semmi gond, így a műtétre is bemehettem. Ehhez azonban kellett venni egy komplett védőruhát, ezt már korábban jelezték nekünk amikor Zsófi bevonult a kórházba. Erre a célra volt egy automata, pont olyan, mint egy csokiszelet automata, csak itt a sorokból nem a csokirudak, hanem a különböző műtéti típusokhoz való felszerelés potyogott ki. Az én csomagom a programozott császár nevet viselte és 5400 forintba került (a gép nem ad vissza és előre mondták milyen érméket fogad el, hogy ne legyen gond. Nem is volt: apróval is készültem).

Nadrág, mellény, maszk, kesztyű, azóta a munkahelyemen használom őket védőruhának, tiszta műtőslegény kinézetem van bennük.

Zsófit betolták az előkészítő szobába engem meg egy folyosón hagytak, hogy várakozzak míg nem szólnak. Nem tudom mennyit állhattam ott, de rengeteg időnek tűnt az biztos. Ez a két épülettömböt összekötő folyosók egyike volt, mindkét oldalán teljes üvegfal és elég magasan ahhoz, hogy átlássak a nyolcker házai felett a Gellért-hegy irányába a város felett. A szél ekkor kergette át a viharfelhőket a budai hegyek felett és azon gondolkoztam, hogy mennyire hasonlít az egész helyzet arra, amit Bulgakov leírt. Egy feszült nap, amikor az emberek megváltásként várják, hogy reccsenjen egy hatalmasat az ég és zúduljon rá a kitikkadt városra az eső.

Igen, hajlamos vagyok ilyen hülye gondolatokba menekülni, ha ideges vagyok, eltereli a figyelmemet. Készítettem egy selfiet is, a műtőslegény kinézetemről, de szokás szerint elégedetlen voltam vele, így aztán hagytam a fenébe.

Selfie Dávidra várva
A selfie, amivel elégedetlen voltam. Az exif infóból tudom, hogy ez 13:51-kor készült.

Egyszer csak kinyitották az ajtót, kiszólt egy nővér, hogy mehetek, siessek. Zsófit már a műtőasztalon találtam, engem a fejéhez ültettek egy kisszékre. Dávid születéséig jó 20 perc telt el azzal, hogy izgultam Zsófi mellett, néha a nővérrel váltottunk pár szót, de legtöbbször csak figyeltük a függöny mögött sürgölődő orvosok árnyait meg a kilógó hátakat. Aztán nagy rángatások után előkerült Dávid is (15:43),

aztán egy nővér elrohant a zselével borított és leginkább szürke gyerekkel, akinek egy hangja se volt. Míg Zsófit nyugtattam, hogy nem baj ha nem sír egészen pánikoltam, aztán végre meghallottuk a hangját. Utánam szóltak, hogy menjek ki, nézzem meg a fiamat. Vörös volt, ordított és mindenhol fehér magzatmáz foltok tarkították. Hatalmas orr, vörös haj, alig látható áll, nem ő volt a legszebb kisbaba akit valaha láttam, de borzasztó cuki volt.

Szóltak, hogy érdemes lenne használnom a fényképezőgépemet, ha már hoztam, szóval 4 percesen készült Dávidról az első fotó.

Dávid első fotója
Dávid első fotója, a blogban írttal ellentétben nem 4, hanem inkább 7 percesen készült, de ez már igazából mindegy. :)

Miután kicsit betakargatták és rendben levőnek találták a gyereket bementünk Zsófihoz, akin még javában ügyködtek az orvosok. Megpróbáltuk megmutatni Dávidot neki, de nem nagyon sikerült azt hiszem, keveset láthatott belőle, viszont sikerült róluk egy kedves fotót és videót készítenem, amit nagyon szeretünk mindannyian. (Ezt a fotót használtam a borítóképnek a bejegyzéshez.) Pár perc után kitereltek bennünket a műtőből.

Jöttek a vizsgálatok, egy ukrán nővérke mérte meg Dávidot, tört angollal mondta be az adatait, de megfejtettem. ☺ Aztán a kezembe adták a gyerkőcöt, hogy tutujgassam kicsit. Jó 20 percet töltöttünk ketten, Dávid megadóan tűrte míg jól szemügyre vettem, aztán jobb híján – azt kaptam parancsba, hogy beszéljek hozzá – elmeséltem neki, hogy kik várják otthon, majd azt a három kismalac verziót, amit Cilinek én színeztem ki. Nagyon szép élmény volt. Egy ideig kettesben üldögéltünk, majd az ukrán lány újra feltűnt és mondta, hogy lefényképez a fiammal.

Dávid és én
Ez meg a mi első közös képünk Dáviddal. Köszönet innen is az ukrán nővérkének, aki megörökített minket.

Jó háromnegyed órával később mehettünk csak vissza Zsófihoz. Az érzéstelenítés miatt nem emelhette fel a fejét, aminek lett egy olyan negatív következménye, hogy igazából nem tudta megnézni, megfogni, megtutujgatni Dávidot. Én igyekeztem valami teljesen kifacsart pózban fölé tartani a gyereket, hogy legalább egy kicsit láthassa, de ezt nem tudtuk hosszan csinálni. Egy kis idő után Dávidot elvitték a többi gyerkőchöz, Zsófinak meg nyugit parancsoltak. Hamarosan én is szedelődzködtem és elindultam hazafelé.

Azt tudom, hogy rengeteg holmim volt, mert Zsófit kirakták arról az osztályról, ahol előtte feküdt, de az újra még nem vették fel, mert éjszaka valami megfigyelőben volt vagy mi, így a holmija, amivel készült hirtelen hontalan lett. Szóval a munkahelyi dolgaimon kívül haza kellett vinnem Zsófi összes csomagját (majd másnap vissza), amit több napra bevitt magával a kórházba. Ez nem volt egyszerű dolog. Jól felcuccolva elindultam taxit fogni, és miközben zsonglőrködtem a csomagokkal elkezdtem végig telefonálni minden nagyszülőt, dédszülőt és nagynénit (már ha a rokonsági fokozatokat Dávid szemszögéből vizsgáljuk). Az eső elvonult míg Dávid megszületett és a tócsák közt lavírozva végül az Üllői és a Körút sarkán sikerült leintenem egy taxit. Hatalmas dugó volt a városban aznap délután és bőven volt időm lezavarni az összes telefont míg végigaraszoltunk mindent. Éváékhoz mentem, Cili náluk volt aznap, hiszen én nem tudtam érte menni a bölcsibe.

A program szerint ott is aludtunk aznap Éváéknál. Emlékszem, hogy hatalmas habbal teli fürdővizet kapott a kisasszony. Miután elaltattam leültem beszélgetni a nappaliban Évával és nagyon jó hallgatóság volt, azt hiszem kicsit össze-vissza fecseghettem.

Hát így telt a nap, amikor Dávid megszületett.

Quimby – Az 50 legjobb magyar dal

A Quimby számomra éveken át egy név volt a plakátokról és a fesztivál műsor füzetekből. Bár mérsékelten érdekelt, hogy milyen lehet, soha nem jutottam el a koncertjükre, és valahogy albumot se találtam tőlük. Így visszatekintve egyébként nagyon meglepő, mert abból a zenei körből válogattam magamnak a hallgatni valót, amiben ők is mozogtak. A HS7 például egyáltalán nem volt ismeretlen előttem, de már akkor is sláger zenekarnak tartottam őket, ahogy most is.

A Quimby szinte percre pontosan a széles sávú interneteléréssel együtt tört be az életembe.

(Ezen a héten sokat írok az Internethez kötődő élményeimről, eljövendő életrajz íróim érdekes adalékokat tudhatnak meg.)

Emlékszem arra a júniusi délutánra Pécsen. Nem sokkal korábban költöztünk be az új házunkba a Tettyén és a Matáv meghozta az ADSL modemet. Közel fél óra tökölés után beizzítottam a netet és az első utam kacsalla Kispál és a Borz honlapjára vezetett, ahonnét kb 20 perc alatt szedtem le azt a sok zenét, amiket addig jól átgondolva, számonként töltögettem csak le. 60 perccel korábban a 3-5 mb méretű, Ha ez a vég kb. 2 órányi várakozást jelentett és rengeteg pénzt. Most rákattintottam és meglepetésemre lent volt mire rácsodálkozhattam volna a gyorsan növő indikátor csíkra. Ez volt az a pillanat, amikor egy új világ nyílt meg előttem.

Pár perc múlva a teljes Kispál bootleg boldog tulajdonosa voltam és kerestem az újabb előadókat, dalokat. Így jutottam el a bahia.hu (azóta megszűnt) letöltési részlegébe. Volt ott pár zene, de három Quimby szám úgy elragadott, hogy meg is álltam a letöltögetéssel. A Halleluja, az Androidő és a Pedofíling volt elérhető. Perceken belül a második katarzist éltem át. Mondom: jó nap volt.

Quimby: lejtmenet

Nem akarok abba a hibába esni, amibe elég sok együttes rajongói szoktak: mikor a kezdeti nehézségek után a banda populárissá válik elkezdik lesajnálni. Én mindig örültem, amikor a kedvenc zenekaraim sikeresek lettek. Szerintem az alternatív és underground kategóriák szimplán az ismeretlenséget és a küzdelmet jelölik. A Quimby például ma is ugyanazt a zenét játssza, mint 15 éve és nekem pont ez a bajom vele. Mert hiába tetszett meg annyira 2001-ben a Quimby, 2009 májusában már elég kemény blogbejegyzést írtam róluk. És ahogy ott is kiderült már nem új keletű aggodalmaimat pötyögtem be egy adatbázisba.

Az a jókora baráti társaság akikkel tegnap voltunk koncerten erős Quimby fanatikus lányokból állt, így gondoltam jobb ha meghúzom magam és nem kritizálok, de ők kezdtek neki, és megnyugodtam, hogy nem csak arról van szó, hogy szokás szerint csak morgok. Az új számok senkinek nem jöttek be, a legtöbb ami elismerést kaptak, hogy jó hallgatni. De volt aki azt mondta, hogy akár Zorán vagy Republic is lehetne. Én ezt nem osztom. Szerintem az a bajuk, hogy Quimby számok.

Ez most hülyén hangzik, mi? De van ám benne logika. Rakjál fel egy bármelyik korábbi Quimby lemezt, mindegyik más, egyéni ízzel, igaz egy erőteljes bélyeggel, amit a hangzásvilág ad nekik. No, hát a mostani számok olyanok, hogy a hangzásvilág ott van, de az egyéni íz hiányzik. Mindegyik szám olyan “lemaradt az előző albumokról” hangulatú. Semmi új. Szerintem érezték, hogy kéne újat csinálni, de valódi ötletük nem volt rá, viszont profik és megcsináltak pár számot, mert az könnyű, csak az akarás hiányzott, az isteni szikra ami eddig mindig megvolt.

De ez még túlélhető, ha időben rájönnek. Csak akarni kell, ugye… – KiLáTó blog: Quimby: Akarva az újat (2009 május)

Nem jöttek rá. A Quimby mára az egyik legsikeresebb hazai zenekarrá nőtte ki magát, és a tíz-húsz évvel ezelőtti énjük ezt teljesen megérdemli, sajnos a mai egyáltalán nem. Hosszú és kínos agóniák közepette kijött azóta még két stúdió album, az Ajjajjaj és a Kicsi ország amikről inkább nem is beszélek, mert minősíthetetlenül szarok. Tavaly húztak egy jobbat a Kaktuszligettel, amin vannak jó számok, de azokat hallgatva folyamatosan úgy érzed, hogy ezt már megírták legalább egyszer. Elkészítették a saját tribute lemezüket, ami nem kis teljesítmény, ha úgy vesszük. Mindezzel együtt a Kaktuszliget őszintébb, mint két elődje, már meg se próbál újat mutatni, erőlködés nélkül fut a bejáratott sínen.

Hosszú hétvége Pécs

Március elején voltunk utoljára Pécsen, a szüleimnél. Akkor még hármasban jöttünk Apu szülinapjára, tudtuk, hogy egy ideig Dávid miatt, ekkora utat nem vállalunk be. Most a hosszú hétvégére nekiindultunk, a téllel együtt érkeztünk meg.

Különleges út volt, Dáviddal ekkora távra még sosem indultunk el. Másrészről ez egyfajta próba út is, hiszen kölcsönkaptuk Zsófi szüleitől azt a Zafirát, amit valamikor az év végétől már magunkénak tudhatunk. A két gyerekkel a Leon már kezdett nagyon szűk lenni. Mégis, ahogy elhajtottunk mellette valami gombóc szorította a torkomat, 11 éve minden nagyobb élményünkben hű társunk az az autó, megható ez na.

Aggódtunk kicsit, hogy a kölkök mennyire akadnak majd ki az úton, de Dávid nemes egyszerűséggel végigszunyálta, Cili meg az utolsó 20 kilométeren ébredt és nézelődött a székéből. Egyébként se akkora kaland már a Budapest Pécs táv, két és fél óra alatt legyűrtük. Most Szekszárdnál átváltottunk a régi hatosra, helyből megrohantak a gyerekkori emlékek. Mennyit autóztunk mi erre!

Van valahol Bonyhád előtt egy tábla: Sötétvölgyi gyerektábor. Röhögtünk Zsófival eleget rajta, ki az a megátalkodott szülő, aki egy ilyen helyű táborba íratja be nyaralni a gyereket?

Télies, esős

Nincs szerencsénk az idővel, esik és baromi hideg van. Rossz kombináció ez, tegnap délután elvoltunk Anyuéknál, de ma délelőttre Cilinek már kellett valami program, ahol kimozogja magát. A múltkori játszóházas tapasztalatból okulva nekiláttam ilyesmi után kutatni Pécsen. A Zsolnay negyedet ajánlgatta a Google, de a honlapján semmi infó. Felhívtuk őket, de nem tűntek meggyőzőnek, így a második találatot néztük meg a  Mosolyország játszóházat a Pécs Plázában. Anyu otthon maradt főzni Cilinek, mi meg négyen elautóztunk a kitartó esőben.

A hely elég szűkös volt és rengetegen jutottak arra a következtetésre, mint én, de a célnak 1000%-ban megfelelt. Cili kiugrálta magát, én meg mire kezdtem teljesen elunni már lejárt az időnk, szóval elégedett lehetek. Az 1200 pénzes belépőre rádobtam még 500 forintot és Cili így kevés sírással, de egy héliumos lufival gazdagabban távozott.

Délután látszott, hogy további energia levezetésre van szükség, így a délutáni alvása után, az egyre csendesedő, majd végkép megszűnő esőben elmentünk sétálni egyet a leánnyal és Anyuval hármasban. Cili kapott egy Zöpd béka nevű sütit a Mecsek cukrászdában, megnéztük az óriás lovat a Széchenyi téren, jól szórakoztunk. Hazafelé egy rövid bevásárlás után buszra szálltunk és a már sötét Tettye parkon átvágva jöttünk vissza.

Keri

A családi örömök mellett ért egy hír, ami tegnap teljesen letaglózott: 21.-én meghalt Keri Úr. Ő Apuék főiskolai barátja volt, és aztán mindig feltűntek a családjával az életünkben. Zenélt a Szélkiáltóban és hamar rákattant a netre, így lett Apu barátjából az én ismerősöm is. Keri úrról biztos mindenkinek a Szélkiáltó vagy a jellegzetes pécsisége jut eszébe, de nekem nem. Ezt meghagyom másoknak. Nekem Keresztény Béláról az Internet, a kör e-mailek és a Kispál zenekar pécsi koncertjei jutnak eszembe.

Keri a munkája mellett napi 10-30 viccekben gazdag kör e-mailt küldött az ismerőseinek. Erről ha akartál leiratkozhattál, és bár sokszor idegesítő volt, általában vidámságot csempészett a napodba. Ez még a blogok hőskorában volt, a Le Patito Journal napivicc rovatának jelentős része Keritől származott.

A humor mellett Keri állandó pletykaforrás volt Lovasiékról. Ők jóban voltak és Kerinek mindig volt egy két fotója, amit megosztott és a hozzám hasonló rajongó kamaszoknak ezzel páratlan örömet okozott.

Keri emellett a leghülyébb korszakaimban is felnőttként kezelt és ez borzasztó jól esett mindig. Nagyon szégyellem, hogy egy ilyen hülye korszakomban aztán leiratkoztam a listájáról, csak politikai nézeteltérések miatt. Ma ezt már nem tenném, biztos sokat hagytam így ki az életemből. Mégis Keri a Facebookon keresztül követte mit csinálok, olvasta a blogjaimat és több barátommal ellentétben ő gratulált a gyerekeim születésénél, érdeklődött róluk. Az utolsó nem gyerekekről szóló chatelésünk az Ötös számú vágóhíd blogos kritikám kapcsán indult el. Küldött élménybeszámolót az apukájáról, aki szintén ott volt a bombázáskor és ő is túlélte. Gyakorlatilag róla is szólhatott volna a könyv.

Azzal, hogy ő meghalt ugyanúgy meghalt egy darabja a gyerek és fiatalkoromnak, mint amikor Kersch ment el tavaly karácsonykor. Őszintén gyászolom szegényt, bár évek óta személyesen nem találkoztunk hiányozni fog.

Folyt. köv.