2015. június 26. 09:31

Alexandre Dumas – Monte Cristo grófja

Érdekes látni a Moly adatlapon, hogy mennyi fiatal felnőtt veszi kezébe ezt a könyvet, egyben szomorú is, hogy első alkalommal teszik. Persze, ha azt nézzük, hogy jobb később, mint soha, akkor egy szavam se lehet. Dehát nem véletlen írok most én is erről a romantikus tini-regényről, az elmúlt években végignéztük Zsófival a Revenge nevű amerikai szappanopera sorozatot és a készítői szerint azt a Monte Cristo grófja ihlette. Én már régen olvastam az alapművet és amikor a Google Play könyváruházban szembejött velem egy ingyenes példány nem tudtam ellenállni neki. Aztán az elmúlt hónapban hazafelé a buszon vagy Dávid altatása közben szépen kiolvastam a regényt. Valóban vannak megfeleltethető szálak, és még azt se mondanám, hogy az eredeti tartalmasabb, vagy kevésbé csöpögős lenne, mint a belőle eredeztetett sorozat. Egy ponton tér el: nincsenek benne logikai bukfencek, míg Hollywoodnak ezt nem sikerült kikerülnie.

Egy érdekes ábra a Wikipédiáról, ami a szereplők kapcsolatait mutatja be.

Egy érdekes ábra a Wikipédiáról, ami a szereplők kapcsolatait mutatja be.

Valószínűleg túl öreg vagyok már így 35 évesen ehhez a könyvhöz, bár emlékeim szerint fiatalabb koromban sem nyűgözött le száz százalékosan. Én Dantés bosszúszomjával egyszerűen nem tudok azonosulni. Az önbíráskodása sokkal inkább gyerekes, mint nemes. Nem véletlen használtam a nemes kifejezést, mert a Moly olvasók értékelései között sűrűn előfordul ez a kitétel, nekem kicsit gyanús, hogy Dumas stílusa ragadt rájuk.

Mi az isten haragjától lenne nemes lelkű ez az ember?

Ha átgondoljuk mi történt, akkor Monte Cristo grófja inkább ellenszenves. Oké, az elején ő az áldozat: ártatlanul börtönözik be, sőt az ismerősei küldik a sittre, valóban csúnya dolog, de mit tesz ő? Miután kijut és kő gazdag lesz nem elégszik meg azzal, hogy szimplán felnyomja a rosszakaróit, hanem módszeresen tönkreteszi őket és a környezetükben élőket is. Ha már mindenképp megtetszett neki a Talio-elv, ahogy kifejti a római sztoriban valamelyik ifjú titánnak, akkor nem lenne jobb, ha a pénzéből egy jó késű orvgyilkost fogadna és kicsinálná az ellenfeleit? Hát mit vétett neki ezeknek a férfiaknak a családja? Na ezen a ponton nagyon hasonlít a sorozatra, ezt már ott se érettem. Egy csomó embert, akiknek köze nincs az egészhez, tönkretesz a nemes lelkű hős, és elvárja, hogy tapsoljunk neki.

A lóf… akarom mondani: a fenét!

Úgy egyébként izgalmas könyv, a romantika faktora az elviselhető és a szirupos határán mozog, akcióban elég lapos, lélektanilag fentebb már jól lehúztam. A gyerekkori olvasáshoz képest érdekes volt, hogy felnőtt fejjel egy dolog egyértelműbb volt. Gondolok itt arra, hogy bár a magyar fordítás egyértelműen kínosan kerüli a témát, de Danglars lánya, Eugénie leszbikus. Én, ártatlan kamaszfiúként erre nem jöttem rá. Amikor mondtam a családnak, elég hitetlenkedő reakciókat kaptam, úgyhogy utánatúrtam kicsit (hátha a vén kecske effektus jött elő nálam), de bizony ez egyértelmű. Nézd meg akár csak azt a Wikipedia képet is, amit beillesztettem: Eugénie, mint egy Iszménével keresztezett Szaphó lép ki barátnője oldalán a sztoriból. Ezek alapján érdekes lenne egy új fordítás, a Zabhegyezővel kapcsolatban úgyis éppen aktuális, úgy tűnik a szent teheneknek tekintett magyarítások néha csúnyán eltorzítják a műveket.

Ez a könyv egy tizenéves, világgal fasírtban levő kamasznak szerintem tökéletes, de nekem csak egy erős közepesre jó. Azt hiszem egy életre elég is volt belőle.