A kertbérlő (The Lady in the Van)

A kertbérlő (The Lady in the Van)

A kertbérlő (The Lady in the Van) teljesen véletlenül került hozzánk, a sógornőm révén. Érdekes hogy mennyire nincs itthon reklámozva, pedig a port.hu szerint ez az immár két éves film még mindig megy moziban is.

A kertbérlő nem az évszázad filmje, még az évtizedé sem, de egy olyan alkotás, amit egyszer érdemes megnézni, főleg a két főszereplő színészi játékának köszönhetően. Bár minden kritika Maggie Smith alakítását dicsőíti, nekem Alex Jennings jobban tetszett. Mondjuk inkább úgy: újabb élmény volt. Maggie Smith gyakorlatilag ugyanazt a karaktert játszotta, amit a Downton Abbey epizódjaiban megszokhattunk már tőle, csupán a társadalmi ranglétra másik végén áll.
Viszont Alex Jennings figurája, a homoszexuális színházi szerző, Alan Bennet visszafogottságában is érdekesebb karakter volt. Szimpatikus, rejtőző ember, aki a környezetéhez képest a tolerancia és emberség mintaszobra.

A történet elég egyszerű és kiszámítható volt, a film erénye inkább a gunyoros társadalom ábrázolásban rejlett. A gazdag környék angol figurái, a látszat fenntartása, ami az összekötő kapocs volt az utca lakói és a két főszereplő között.
Az író a homoszexualitását próbálja titkolni, az önszántából hajléktalanná vált nő a bűneit, az utca lakói az álszentségüket. Egyszerű mondanivaló egy egyszerű filmtől, de néha pont ennyi elég is.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.