Az önkényuralom, mint kormányzási forma
Szóval ez a Pierre d’Auvergne, hogy rendes nevén említsük, helyesen tanította, hogy az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik a hatalomban vagy gazdagságban bővelkednek, mert az efféle embereknek megvannak az eszközeik a zsarnok elleni lázadáshoz. Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket, mert azok tudásuknak köszönhetően kifundálhatják, hogyan űzzék el a zsarnokot. Ezenkívül nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek, mert azokban szerezhető meg a műveltség, a művelt emberek pedig nemes lelkűek, nagy tettekre hajlamosak, s az ilyenek könnyen fellázadnak a zsarnokság ellen. A zsarnoknak arra kell buzdítania az alattvalókat, hogy besúgjanak és rágalmazzanak, majd a maguk keltette zűrzavarban egymásnak essenek: barát forduljon barát ellen, a nép gyűlölje meg a gazdagokat, a gazdagok egymást, és mindenki együtt az idegeneket. Ily módon megosztott, ezáltal meggyengített alattvalókat oly mértékben lefoglalja majd az egymás iránti acsarkodás, hogy eszükbe sem jut fellázadni a zsarnok ellen. Emellett számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek, növelve ezzel tehetetlenségüket. A zsarnoknak olyan kivételes erényeket kell mutatnia, amelyek az alattvalók fölébe helyezik, hogy azok maguknál felsőbbrendűnek higgyék. a leggyűlöletesebb intézkedések, mint például az adók kivetése, sohasem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki, vagy mintha a zsarnok saját akarata ellenére lenne kénytelen bevezetni azokat, mondjuk egy ellenséges idegen hatalom nyomására. A legkisebb ingadozás nélkül szükséges kormányozni ahhoz, hogy a zsarnoknak ne kelljen tartania a leigázott nép haragjától.