Újévi tervek 2015

Ki az Istennek van szüksége a január elsejére? Ha létezik egy értelmetlen nap évről-évre akkor ez az. Deprimált, fejfájós, szürke. Egy rohadt hosszú hétfő reggel az egész. Mindegy, több, mint a felén túl vagyunk már, lássuk az újévi listát. Tervek, amiknek jó ha a felét meg tudom valósítani, dehát ki nincsen így ezzel?

(A lista nem fontossági sorrendben van.)

  • Minden hónapban legalább egy könyvet kiolvasok. Mióta a gyerekek megszülettek sokkal kevesebb időm jut olvasására és lassan kezd fájni a dolog, szóval kevesebb sorozat, több könyv!
  • Kicsit elapróztam magam a munkámban, ezért időt szeretnék szánni arra, hogy specializálódjak. Az első tankönyvemet már megvettem hozzá. Front End Developer, jól hangzik, nem?
  • Jó lenne több időt tölteni a gyerkőcökkel. Kirándulni, fürdeni, szeretném idén megtanítani úszni a lányomat.
  • Több idő Zsófival. Ez nagyon nehéz téma, de jó lenne egy kis külön-közös program.
  • Szépen folytatni a diétát és lemenni 90 kilóra.

Nem is tűnik olyan soknak a fenti lista, de azért érdekes lesz átnézni decemberben, hogy mi lett meg belőle.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

6 thoughts on “Újévi tervek 2015”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.