kettősmérce

Azt írja az újság:

A fideszes hisztériakeltés mögött az van, hogy a néppártban igen sok képviselő nem akar az Orbán-kormány megmentésére szavazni, mert maguk is úgy vélik, hogy a magyar jogállamiság súlyosan sérült. Amikor tavaly májusban az EP először szavazott a témában, hogy megrendeljék a Sargentini-jelentés elkészítését, akkor a 216 néppárti képviselőből 67-en támogatták a magyar kormány elleni fellépést, és 40-en tartózkodtak. Az összes néppárti majdnem a fele, illetve ha a fideszeseket leszedjük, akkor több mint a fele nem állt ki az Orbán-kormány mellett. Az erőviszonyok érdemben azóta sem változtak.

Nahát!

Ha emlékeim nem csalnak a jobb helyeken (értsd.: leánynevén illiberális, mostanság keresztény demokráciákban) négy évente április környékén akár a 49%-os eredmény is elég a 2/3-os végeredmény eléréséhez.

Ha már úgyis benne vagyok a napi lapszemlében:

Szerintem Magyarország egyértelműen az előnyére változott. Én ma Magyarországot élhetőbb helynek tartom, mint a nyugat-európai világot. Nem vagyok egy ijedős fiú, de bevallom, hogy szerintem rossz érzés olyan helyeken mozogni, ahol bármelyik pillanatban joggal lehet aggódni amiatt, hogy azt találja ki valamelyik liberális idióta, hogy ő márpedig felrobbantja magát vagy elkezd lövöldözni. Ráadásul most már másolják is egymást. Aggódva várom, hogy mikor jön majd az újabb repülőgépes toronyháztámadás, mert az autós tömegbe hajtás már megvolt jó néhányszor, a felrobbantós is megvolt, de a jól bevált repülőgépes figurának az ismétlése még várat magára.

Hát így.

Péntek – támogassuk a szabad sajtót

Messziről kezdem, de így lesz teljes a kép. Néhány online közvélemény kutatónál be vagyok regisztrálva, azoknál, ahol nem sorsolnak a résztvevők között, hanem gyűjtögetni kell pénzt vagy pontot, amiket egy idő után pénz formájában megkapsz. Az esetek nagy részében ez a Paypal számlámra megy, így marad meg a legtöbb belőle. Ebből szoktam a tárhelyet fizetni, vagy kínai boltokból vásárolni. Nem nagy pénzek, de erre pont jó.

Aztán, hogy az elmúlt napokban a Fidesznek végre összejött az amit már olyan régen akartak és csak nekik van tévéjük az országban (plusz az RTL), szóval elhatároztam, hogy a számlán levő maradékot átutalom egy újságnak. Idén már rendszeresen kérnek adományokat az online lapok is, hvg, 444, stb. Gondolkoztam kicsit, hogy melyik fájna a legjobban, ha eltűnne és rövid töprengés után a 444-nél kezdtem el kutakodni. Szerencsére volt náluk Paypal Donate opció. Nem nagy összeg, de ha legközelebb utal valamelyik közvélemény kutató, akkor majd megint továbbítok.

Jelen pillanatban azt hiszem ez a legkézzelfoghatóbb dolog, amit a normális Magyarország megmaradásáért tenni lehet.

Miért volt értelmetlen a tegnapi százezres tüntetés?

Én eredetileg nem terveztem kimenni erre a demonstrációra, mert nem igazán értettem egyet azzal a főleg zavaros és iránytalan katyvasszal, amit célkitűzésként leírtak. Aztán elkezdték listázni a civileket a héten a kormánypárti sajtóban és ez megmozdított bennem valamit. Az csak a hab a tortán, hogy a listán több ismerős, barát vagy családtag neve is feltűnt. Így aztán úgy éreztem, hogy az a minimum, hogy értük, meg a civil társadalomért sétálok egyet.

A sétálás után mi hazaindultunk a feleségemmel, de éjjel még ránéztem az összefoglalókra és nagyon-nagyon csalódott lennék, ha lettek volna bármiféle elvárásaim. Így viszont csak egy rövid(?) gondolatmenetet szeretnék, figyelmeztetésképpen.

Itt nem történt választási csalás, tényleg nem

Egy dolgot szeretnék gyorsan leszögezni az elején: szerintem a választások körül alapvetően rendben volt minden, a Fidesz nem csalt, még ha jól is esik erre kenni a brutális pofont. Értem, hogy a zakó utáni gyász feldolgozásának ez az egyik formája, voltak olyanok is ebben az országban akik hasonló lelki állapotukban hidakat zártak le.

Voltak inkompetens szavazatszámlálók és láthatólag gyenge a rendszer, rohadtul ráférne, hogy átszervezzék, de csalás nem történt. Az ország szavazóképes állampolgárainak a 70 százaléka megjelent egy hete az urnáknál és a 49%-uk a Fideszre szavazott. Ez a jelenlegi választási törvényben elég a kétharmados győzelemhez.

Ez lehet, hogy nem tetszik, hogy sokaknak aránytalannak tűnik, de felhívnám a figyelmet, hogy erre a rendszerre bazírozva akartak még ugyanezen emberek Fideszt dönteni mindössze nyolc nappal ezelőtt. A rendszerről lehet vitatkozni, szerintem érdemes is lenne, de jelenleg ez van ezt kell szeretni.

A valószínűtlent összekeverni a lehetetlennel

Azt is értem, hogy tényleg sokan voltak, akik túlzott reményekkel voltak az ellenzék eredményét illetően. Volt egy erőteljes reménykedő hangulat, amire szerintem – ahogy ezt többször le is írtam – semmi alapunk nem volt, de a tömegpszichózis felfokozta ezt.

Most ez üt vissza. Ha mindenki sokkal reálisabb elvárásokkal ment volna neki a választásoknak, akkor kisebbet koppant volna. Én például abban reménykedtem, hogy nem lesz kétharmad, de azt nem reméltem, hogy nagyon nem lesz, csak hogy kicsit épp lemarad róla a Fidesz. Ennek ellenére nagyon szomorúan láttam az eredményeket vasárnap éjjel.

Egész héten mindenhol az értetlenkedés vett körbe. A munkahelymen, a családomban, a sajtóban, bárhova néztem senki nem értette, hogy mi van. Mi történt. Erre jött a hír, hogy csalások, meg újraszámolás és hogy tüntessünk az új választásokért.

Én nem nagyon hiszem, hogy jól járnánk az új választásokkal. A jelenlegi ellenzéki pártok kínkeserves izzadságszaggal tudtak egyáltalán ennyit elérni hét napja. A felfújt lufijuk hangos durranással eresztett le és ha most neki kéne esniük újra ugyanennek nem szereznének 5 százalékot sem. Nem lenne aki a vesztesre szavazna, pluszban két nap alatt kifakadt az összes egymással szembeni gyűlölet gennye, ami megakadályozna bármi kooperációt. Én azt javasolnám az ellenzéki választóknak, hogy ragaszkodjanak ehhez az eredményhez. Négy évig ez a maximum amit elérhetünk. Ezt vakargatni csak még fájdalmasabb eredménnyel járna.

Elkopik, ha nem sikeres

És akkor a sok kitérő után visszatérnék a tegnapi tüntetéshez. Az elmúlt nyolc évben igazából egy sikeres tüntetéssorozat volt: a netadós. Megoszlanak a vélemények, hogy mitől ért el hirtelen sikert, nekem az a véleményem, hogy meglepő volt és egy pillanatra a Fidesz megijedt. Aztán hamar rájött, hogy felesleges volt és attól kezdve ezt a hibát nem követték el újra. A további tüntetés sorozatok így aztán szép lassan elüresedtek és egyszerű feszültség levezetőként működtek, egy szelepként, ami fél évente szisszen egyet és egyben tartja a túlnyomásos rendszert.

És ez baj.

A demonstrációknak kéne legyen egy reális célkitűzésük, ami elérhető. Ami tényleges sikerként elkönyvelhető. Értem, hogy mindenki azt szeretné, hogy “orbántakaroggy”, de ezt így nem lehet elérni. 

Amikor az ember gyereket nevel hamar megtanulja, hogy csak olyat szabad feltételként adni a gyerkőcnek, amit be tudsz és be akarsz vele tartatni. Ha azt mondod neki, hogyha nem pakolja össze a játékait, akkor kidobod őket a kukába, akkor az csak azt eredményezi, hogy mindenki fejjel rohan a falba. Ha meg nem teszed meg, akkor legközelebb már nem lesz hatása a fenyegetésnek és az egész szép lassan elkopik.

Ez van az eredménytelen tüntetésekkel is. Ha kimész hetente és azt mondod, hogy “monnyonle”, akkor ez hamar unalmassá válik, hiszen nem mond le, sőt, csak röhög rajtad. Ő vidul Te meg egyre vörösebb fejjel üvöltesz, mint egy barom. Viszont a következő alkalommal már kevesebben is mennek el és ordítják, hogy “monnyonle”, mert mindenki érzi, hogy ez felesleges időpocsékolás. Aztán egy idő után már csak egy pár száz fős csoport lesz a sok tízezrekből, akikben egy nagy adag keserűség marad csak.

Ezért tartom ordas baromságnak mindazt ami tegnap elhangzott. A “monnyonletől” a jövő héten újra itt találkozunkig. Minek? És akkor mi lesz, a jövő héten? Új választást fog kiírni a köztársasági elnök? Dehogy. Lemond az Orbán? Ugyan. Összefog az ellenzék? Ez lassan az a mondat, aminek az a párja, hogy egy zsidó egy náci meg egy kommunista bemegy a bárba…

És ha mégegyszer meghallom a szabadság köreinek az emlegetését szervezek egy kibaszott tüntetést, hogy ezt a kifejezést tiltsák be.

Tudom, hogy semmi konstruktívat nem tudtam ajánlani a fentiekkel szemben, pedig írtam pár száz leütést. Csak azt szeretném elmondani, hogy a saját nyomainkban haladunk, körbe és körbe. És ennek az lesz az eredménye, hogy 2022-ben egy áprilisi napon megint nagyon csalódottak leszünk mindannyian.

Szerintem most le kéne nyugodnia mindenkinek egy kicsit és nem dühből meg gyászból cselekedni, hanem hagyni hogy lássuk mi várható és abban megtalálni az új lehetőségeket. Az újakat, amik karakteresen különböznek mindazoktól, amikkel az elmúlt nyolc évben állandóan pofára esünk.

Akkor most jöhetnek az anyázós kommentek.

(Borítókép: index.hu)

April 07, 2018 at 05:01PM

Egy biztos: szavazni el kell menni, de én szembe mennék a politikai divatokkal és arra biztatnék mindenkit, amire négy, nyolc, tizenkét éve is: arra szavazz akire rábíznád a képviseletedet. A választás ugyanis alapvetően nem a matekról, hanem erről szól. https://t.co/HwFgSYUaH5

Politikai divatok – 2018

Négy éve április hatodikán volt az országgyűlési választás és hetedikén már meg is írtam, hogy mit gondolok az egész helyzetről.

Azzal foglalkoztak, hogy matekban meglegyen a választás, de azt nem tették rendbe, ami miatt elküldték őket. Piszok nagy hiba volt, mert tegnap kiderült, hogy az emberek még adósnak tartják őket a múltjukkal való szembenézéssel.

Országgyűlési választás 2014 – Egy nappal a választás után.
Országgyűlési választás 2014

Holnap megint szavazunk és az az igazság, hogy az egyetlen esélyt a pártok már megint csak a matekozásban látják. Annyiban biztatóbb a helyzet, hogy most az emberek hajlandóak elfelejteni jó részüknek a korábbiakat és úgy tűnik a taktikai szavazással jobb eredményt fognak elérni, mint négy éve.

Szerintem egy nagyon gyenge, hipotetikus elképzelés ez, a négy évvel korábbi matekozás tökélyre fejlesztése. Az alapját a januári hódmezővásárhelyi koordinált indulás meglepetésszerű győzelme adja, ami valóban nagyon lelkesítő volt. Azt azonban nem árt észben tartani, hogy ott független jelölt volt és nem országgyűlési, hanem önkormányzati választás. Alma meg körte.

A mostani politikai divatok szerint nekem holnap a DK jelöltjére kell szavaznom, aki Gy. Német Erzsébet. Listán meg arra akire tetszik. Nekem a Kétfarkú Kutya tetszik, ezt már nem egyszer elmondtam és leírtam. Viszont éppen a fent idézett cikkben azt is leírtam, idézem:

[…]a körzetünkben egy szocialista képviselőre kellett szavaznom és ehhez nagyon nem volt kedvem. Végül fogcsikorgatva, de behúztam az X-et a szocialista jelölt neve mellé, életemben először, egyben utoljára. Már akkor megbántam. Megremegett a kezem, hogy érvénytelenné teszem alapot, de végül megembereltem magam, legyen. Bánom. Szembeköptem magam a semmiért. Baromság volt.

Országgyűlési választások 2014 – https://www.creativslave.hu/2014/04/07/orszaggyulesi-valasztas-2014/

Hát most igazából ugyanezt kéne tennem. Már a divatok szerint. Két hete ezen rágódok. Mert az a remek állapot van, hogy egyéni jelöltre is szavazhatnék szimpatikusra, a Kétfarkúaknak az én választókörzetemben állva maradt az embere.

Szóval, ha arra a szlogenre hallgatok, hogy listára szívvel egyénire ésszel, vagy mi, akkor az én eszem szerint ez mindkét esetben ugyanannak a szervezetnek jelentené az ikszet.

Én már megint csak a magam érzéseiből és gondolataiból tudok kiindulni, úgy vélem, hogy az a rengeteg bizonytalan, pártkötődés nélküli szavazó hozzám hasonló gyötrődéseken megy keresztül.

A holnap nagyon izgalmas lesz. Egy biztos: szavazni el kell menni, de én szembe mennék a politikai divatokkal és arra biztatnék mindenkit, amire négy, nyolc, tizenkét éve is: arra szavazz akire rábíznád a képviseletedet. A választás ugyanis alapvetően nem a matekról, hanem erről szól.

Csak ezt szeretjük elfelejteni, majd ha eszünkbe jut akkor lesz itt új világ, Kánaán és nem mellesleg demokrácia.

Újabb négy évet kérnek tőlünk, de garanciát nem kapunk

A magyar politika jó ideje kiábrándító volt, provinciális, rövidlátó és önző. Ennek ellenére engem mindig érdekelt, önmagáért is meg azért is, mert úgy gondolom, hogy ez minden állampolgár alapvető joga és kötelessége. Érdekelni még most is érdekel, de nem az, amit nálunk politikának csúfolnak.

Magyarországon, 2017 év végén nincsen olyan párt, egy sem, akire jó szívvel rábíznám a képviseletemet. Pár hónap múlva választások jönnek és ez engem komoly aggodalommal tölt el.

Már megint nincs kampány, ez sértő!

Négy évvel ezelőtt is nagyon hiányoltam a választás előtti kampányt. Amit a pártok felmutattak nekünk, a választóiknak az egy vicc volt. A kampány nagyon fontos: ez lenne az az időszak, amikor megismerjük a jelölteket, a jövőről alkotott elképzeléseiket. A kampány lenne arra is hivatott, hogy elénk tárják mit végeztek el mióta a hatalom közelébe kerültek

Magyarországon évtizedek óta nincsen kampány, ami nagyon kényelmes a pártoknak: nem ígérnek semmit, de ezzel legalább nem is kell elszámolniuk. Az egy másik kérdés, hogy ezt mi, választók birkaként hagyjuk nekik. Mit mond ez el rólunk? Komolyan ennyire kevésre tartjuk magunkat, hogy a semmire, a puszira adunk felhatalmazást? Szánalmas az egész.

Az ellenzék nem akar nyerni

Az, ami 2014-ben összefogás címén ment az ellenzéki oldalon egy előre kódolt bukta volt, de legalább meg kellett próbálni. Viszont ez a forgatókönyv már ismert, elszomorító, hogy nem tudnak jobbal előrukkolni.

A jövő évi választást az ellenzék, talán a Jobbik kivételével, feladta már 2014 nyarára. Nem volt olyan párt, aki felismerte volna, hogy ez így nem megy tovább, hogy az embereknek ez már kevés lesz, még egyszer nem eladható. Elég lett volna egy szervezet, aki a másik fúrása helyett új irány, új arcok és a valós problémák felé fordul, de nem volt ilyen. Egy sem.

Pedig igény az volt, rengeteg ügy mozgatott meg időről-időre rengeteg embert. A civil társadalom igazán megtette a magáét, esőben, hidegben, bármilyen körülmények között, de kiállt egy csomó gazság ellen. De hiába dobták fel a témákat, nem volt egy életképes szervezet, aki lecsapta volna őket. Egy sem.

Máshol ilyen mozgalmakra pártot, programot építenek. Nálunk okos politológusok építettek egzisztenciát arra, hogy ezeken siránkozzanak a tévében. Mi meghallgatjuk őket és fel vagyunk háborodva, hogy de igazuk van! És ezzel vége.

Az ellenzéki pártok mindezek után azt várják tőlünk, hogy okosan szavazzunk rájuk. Ők majd kitalálják (helyettünk), hogy hol melyik pártkatonára adjuk le a voksunkat, aztán majd ők elcsencselnek a helyeken. A listáikat elnézve mindenhol van egy kövér terület, amit előre feladtak, mint nyerhetetlent.

Komolyan? Szavazzak erre? Tessék odamenni mindenhova és kiérdemelni azt a szavazatot. Mindegyiket. Dolgozzák ki érte a belüket legalább most, ha már az elmúlt években nem csináltak semmit.

Amióta a Fidesz 2010-ben túlnyerte magát és elkezdte ezt az országot a maga képére formálni politikai erő nem próbálta érdemben megakadályozni a tetteit. Amit sikerült visszaverni, nem sokat, azt vagy újságírók, vagy tüntetők vagy civilek érték el. A Momentum olimpiai akciója kilóg kissé a sorból, de amikor belevágtak még ők sem voltak párt, mondhatnám. De való igaz, hogy ők legalább elértek valamit és építettek rá. (Ugyanez nem igaz például az általam korábban támogatott Liberális pártra, akik nagyon becsületesen beleálltak a kvóta népszavazásba, aztán azóta mintha maguk is inkább elhallgatnák az ügyet. Kár érte.)

Az alternatíva hiánya: megbízhatatlan ellenzék

A jelenlegi palettán nincsen olyan párt, aki képes lenne képviselni az én értékrendemet és komolyan le akarná váltani a jelenlegi kormányt. Az MSZP-ben sosem bíztam igazán és úgy tűnik, hogy mostanra minden józan eszüket végképp elvesztették. Nagyon nehéz elhinni róluk, hogy nem adták el magukat Fidesznek.

A Gyurcsány vezette DK szerintem sokkal életképesebb és hozzám sokkal közelebb áll az amit mondanak, de azt látom, hogy a szép szavak csak máz, a valódi céljuk nem a jövő tavaszi kormányváltás, hanem a többi ellenzéki párt leszalámizása. Értem, hogy ez jó a DK politikusainak, de nem látom, hogy számomra ez hol lesz üdvözítő.

Az Együtt és Párbeszéd méltatlan utódai a Bajnai-féle Haza és Haladás alapítványnak (kíváncsi lennék hol tartanánk ma, ha az LMP és az MSZP nem döfi hátba őket csecsemő korukban). Teljesen zavaros és koncepciótlan pártok lettek.

Az LMP a nagy túlélő. Mindig bejutott a maga jogán az országgyűlésbe, de nekem már az első alkalommal is nagyon gyanúsak voltak. Azóta se bízom jobban bennük. Igazi se hús, se hal banda. Az biztos, hogy most nagyon összeszedték magukat, de nehéz elfelejteni nekik, hogy fél éve dolgoznak nagyjából, ez se sok idő.

A Jobbik nagyon ügyes és ahogy már írtam: ők az egyetlenek, akikről őszintén elhiszem, hogy szeretnének kormányra kerülni. Nagyon nagy meneten vannak túl, a szélsőjobbról pár év leforgása alatt középre kerültek. Ha ugyanezt 2010-ben kezdik szerintem ma sokkal előnyösebb helyzetben lennének. Én nem tudok bízni a Jobbikban, azt gondolom, hogy a középre zárás nem valódi értékrend váltás, hanem jól kitalált politikai stratégia. A Jobbik belül ugyanaz a neo-náci banda, ami volt, még ha egy adag ballasztott el is hagyott út közben.

A Liberálisokról azért beszélek külön és nem tettem őket az egy százalékos blokkba, mert erős kötődésem volt az irányukba. Érthető, hiszen én liberális vagyok, szerettem volna egy szervezetet amivel tudok azonosulni. Teljesen sosem értettem egyet minden ponton velük, de nagyon sok kapcsolódás volt, jó kompromisszumnak tűnt. Az első és legnagyobb gyomros egy beszélgetésen ért a Momentum aláírásgyűjtése után, úgy éreztem politikai aprópénzre cseréltek egy jó ügyet. Aztán jött Botka és a Liberálisok első szóra beálltak az MSZP mellé. Én meg nem szeretem az MSZP-t, Botka sem volt szimpatikus. Egy alkalommal miattuk szavaztam az ellenzéki összefogásra, de nagyon megbántam. Én mégegyszer olyan pártra nem szavazok, aki az MSZP-vel borul össze. Aztán nekiláttak a drogliberalizációnak, ami szerintem helyes dolog alapvetően, de komolyan most, Magyarországon ezt kell nyomni? Előre láthatóan esélytelen, értelmetlen és sokkal fontosabb dolgok is lennének. Volt is nekik esélyegyenlőségi kampányuk, de az valahogy nem kapott akkora hátszelet, mint a fű. Kár, ha azon a vonalon maradnak sokkal többre tartanám őket.

És akkor eljutottam a Momentumig, akik nekem nagyon szimpatikusan indultak. Engem a kezdeti siker utáni döccenők se kedvetlenítettek el, de előre elhatároztam, hogy ezt most nem sietem el. Legszívesebben helyből csatlakoztam volna aktivistának, de azon kívül, hogy szimpatikusak nem tudtam semmit róluk. És ez még most is így van.

A programjuk nem program csak egy jövőkép, egy rózsaszín jövőkép, ami mellé nem nagyon látom, hogy akarják elérni. Ez is azt sugallja, hogy nem akarnak ők sokat, bent akarnak lenni a parlamentben ha lehet és kérnek még négy évet, legalább, hogy nőhessenek. Ez jogos kérés, kicsit félek hogy négy év alatt mi lesz még itt. Jogos kérés, de hatalmas mennyiségű megelőlegezett bizalmat feltételez. Bennem – még – nincs meg ez a mennyiségű bizalom a Momentum iránt.

Nem nyolc, tizenhat. Vagy még több.

Az elmúlt nyolc évből elmúlt tizenhat év lett. Én 37 éves vagyok, ez a felnőtt korom eddigi szakasza. Tizenhat év alatt ugyanazok a politikusok tönkretették az életem lehetőségeit és egyre inkább úgy néz ki, hogy a gyerekeimét is tönkretették. De azt a tizenhatot kitolhatjuk még minimum négy évvel, mert az utolsó (és első) józan és előremutató gazdasági program itt a Bokros csomag volt.

A politikusok, akik ezt végigvitték azt szeretnék, ha puszira megint adnék nekik négy évet. Ezt szeretnék Tőled is. Nem tudom Te hogy vagy vele, én ezeknek nem adok semmit, már így is túl sokat kaptak.