Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló


Nem egy vaskos könyv ez a Hasnyálmirigynapló, mégis több napba telt végigolvasnom. Néha az ember vissza-vissza lapozgat, elbambul rajta, vele.


  

1212 bejegyzés

Szerkesztés

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Tartogattam ezt a könyvet, tartogattam, húztam és halasztottam, mert inkább nem is akartam tudni róla, nem akartam elolvasni. Na nem a könyvet, a tartalmát nem kívántam.

Nem vagyok az a fajta ember, aki nagyon a lelkére veszi az ismert emberek halálát, EP volt az egyik nagy kivétel. Magamat is megleptem azzal, hogy mennyire tudtam Őt gyászolni, napokig. Attól féltem, hogy a Hasnyálmirigynapló elolvasásával ez is felszakad kissé, újra. Hát nem mondom, hogy nem, de nem úgy ahogy féltem.

A Hasnyálmirigynapló hangulata egyenletlen ütemben komorodik. Egész szép felütéssel indul (“Rák, az a jó kezdőszó”) és a könyv elején, első felében még elismeréssel is adóztam, hogy mennyire nem nyomasztó az egész. Nem volt annyira tömör, mint egy megszokott Esterházy (tömör, inkább jól szerkesztett vagy tudja fene, Esterházyval kapcsolatban a tömör talán erős lenne), de a mindennapi rutinba beleszivárgott EP humora.

Épp jön György. Micsoda gyönyörű lapátkeze van. És mekkora dagadó erek! Az Isten is kemoterápiára teremtette.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 20. oldal

Eddig soha nem gondolkoztam azon, hogy milyen lehet végigcsinálni a kemoterápiát. Hát szar, ezzel elintéztem. De Esterházy ezt a szart egészen mindennapian tudja visszaadni. Fájdalom, fájdogálás, alvás és nem alvás, elfolyó idő. Főleg az elfolyó idő. Számomra ez volt a legnyomasztóbb az egészben, 2015 májusi naplóbejegyzéssel kezdünk és én és Te – olvasó – már tudod, hogy 2016 júliusában Hasnyálka nyert.

Kimaradt a péntek. Pedig sok minden történt, és sok minden nem történt. Semmilyen formában nem dolgoztam, ez, ami történt nemként. Mint a csigák, huss, és már ott se volt a nap.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 74. oldal

Figyelem, ahogy Esterházy küzd az elfolyó idővel, igyekszik dolgozni, élni a kemoterápia és a hőkezelés mellett és közben az nyugtalanít, hogy mennyire feleslegesen gyötörte magát, ezt az időszakot akár vidáman is tölthette volna. Nem szenvedve vagy legalábbis nem pluszban szenvedve.

Visszafelé mindenki bölcs, természetesen. De A Hasnyálmirigynapló ettől a tudástól lesz végtelenül drámai, hogy folyik ott egy küzdés, igazi reménytelen szélmalomharc.

Nem akarnék úgy tenni, mintha volna érzékem a bölcselethez, csak így, fecsegve mondanám (nem vagyok parekszelánc buta, de a nyelvem mindig erősebb volt, mint az eszem – pardon, mi ez a „volt”?), […]

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 29. oldal

Szóval, hogy küzdés van, az elején még reménykedés, ami csendesen szivárog el. Miközben csöpög a kemo, hullik a haj, folyik az idő elég sok töprengés van Istenről meg a létezésről. Érdekes eszmefuttatások a szenvedésről és a jogosságáról. Azt írtam elsőre: “Szép párbeszédek ezek Isten meg az író között, ” és itt megálltam. Hát hol a vérben párbeszédek ezek? Egyoldalú töprengések. Lehet, hogy imák? Nem vagyok ebben kompetens.

Voltam néhányszor kórházban és mindig ambivalens viszonyom volt a látogatókkal és az érdeklődőkkel kapcsolatban. Egyrészről persze jól esik a figyelem, másrészt meg a beteg ember annyira más közegben van, mintha egy másik létsík, egy párhuzamos univerzum lakója lenne. Nem a megszokott élethez kapcsolódik a napirendje, a hangulata, amikor a telefonok, látogatók jelentkeznek (betörneket írtam elsőre) az kicsit zavaró is. Na jó, ebben ne legyek már álszent: nagyon zavaró.

Hozott nekem valami goji bogyót, amelyről épp írnak a Népszabadság egészség rovatában. Lényegében, hogy mindenre jó, erősíti az immunrendszert, serkenti a nemi vágyat, lassítja az öregedés folyamatát, és van egy elegáns megoldása a Fermat-sejtésre is.

Az előbb kimentem, hogy ezt felolvassam, kétségkívül kis ironikus éllel, de inkább csak mint valami vidámat. Két mondat után Micu bosszankodva felugrik, hogy hagyjam abba, és mi értelme mindenből viccet csinálni. Gitti azt mondja, ő ezt már olvasta. Remek, mondom, mint egy Maugham-regényben, akkor tehát mindenki tud mindent, és visszajöttem ide, a belső szobába.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 34. oldal

Esterházynál is éreztem ezt a fajta kettősség élményt. Néha elég őszintén el is mondja, néha csak finoman utal rá, kiszólás, félmondat. Meg a rák esetén ott van az a folytonos temetik az embert hangulat is. Piszok nehéz lehet ebben élni betegnek és családtagnak egyaránt.

Tegnap jól bírtam a hőkezelést. De azért belefáradtam. Visszatérek mégis a vállamhoz. Igazi fájdalmak, és váratlanul, mert nem ismertem ki, vagy nem is kiismerhető, le-lecsap rám, hogy beleizzadok. Megállapítom: a fájdalom, mondjon bárki bármit, nem jó. Én nem tudom használni. Van, aki tudja. De nálam ezt megspórolhatnád, Uram. Gondolom, így neked se jó, nekem meg biztos nem jó. És minek szaporítanánk a nem jót a világban? – Igen, megint ott vagyok, ahol szoktunk lenni, hogy mért is van egyáltalán nem jó (ami talán ugyanaz, mint a rossz) a világban. Olyan, mintha buta volnék. Vagy gyerekes. Naiv. Fölületes. Szóval, kurvára nyilall a vállam.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 55. oldal

Aztán ahogy haladunk előre a történetben, a nem túl sok hónap egymás után folyik el, kezd több lenni a fájdalom, kevesebb az öröm. Az alvás mellett az étel, a munka, barátok és nyomokban a család tünedezik fel. Barátok inkább, család talán direkt visszahúzva. Én inkább az ételhez való viszonyon kezdtem érezni a beletörődést.

Ki-kicsapok a munkából ide. Illetve a konyhába. Elmajszoltam egy zsömlét. Lehet, hogy gyógyszerzsömle, izé nélküli és teli mizével, de lehet, hogy egy mindközönséges zsömle vala. Velejéig egészségtelen. Azt szavakkal ki sem tudom fejteni, mennyire hidegen hagy ez. Ma is megígérte valaki, hogy imádkozik értem. Majd csak kioltják egymást, az ima meg a zsömle, én meg élek, míg meg nem halok. Ha viszont meghalok, akkor vége a zsömletökölésnek, a kalóriabuzizásnak, a vöröshúsrizsának, akkor majd úgy élek, ahogy akarok, szabadon, boldogan, és az előételek is rendben lesznek.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 112. oldal

Újév után egyre töredezettebb, egyre foghíjasabb (naphíjasabb?) a napló. Elkesekenyedik, elfogyogat és hirtelen lesz vége. Hirtelen jön a félmondat, hogy ezentúl a “mindiget javítom örökké“, mert H. (Hasnyálka, Mucus, Muci egyszóval a hasnyálmirigy rák) vele lesz már örökké. Akkor meg ezt itt le is lehetne zárni, kiadónak küldeni, javítgatni még kissé.

Egy Kosztolányi-naplóbejegyzés (amelybe véletlen botlottam [Veres András: Kosztolányi Ady-komplexuma, Balassi Kiadó, 2012] – nehezen keveredem ki a könyvből, annyira izgalmas): „Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármily kis tárgyat sikerül is megragadnom, az, hogy meghalok.” Belátom, hogy az én egyetlen mondanivalóm ennél kisebb. Az én mondanivalóm, azt hiszem, bármily kis tárgyat sikerül is megragadnom, az, hogy élek. Most elvileg közelebb vagyok a halálhoz, mint negyven éve, de nem látom, hogy ez változott volna.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló – 155. oldal
Ennek most vége. Ha máskor is szívesen olvasnál ilyen bejegyzéseket, akkor csatlakozz a blog Facebook oldalához, hogy időben értesülj a friss tartalmakról!

Tetszett? Értékelj Te is!

Eddig 2 ember értékelte a(z) Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló című bejegyzést. A vélemények átlagértéke: 5. Értékelni az alábbi csillagok kiválasztásval tudsz.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Publikálva:
2017. május 5.

Utolsó frissítés:
2017. május 5.2017-05-05

Hashtag:

Kategória: Blogok

hozzászólás érkezett eddig