

Azt el kell mondanom, hogy a középszerű lektűr egy elevenbe vágóan pontos kritika. Ez a könyv nem több és nem kevesebb.

Tegnap este a Facebookon jelentette be Menyhárt Jenő, hogy az Európa Kiadó jelenlegi formációja feloszlott és teljesen új emberekkel folytatja a tavaszi koncerteken. Hogy ez a Kiadó az a Kiadó marad-e például Másik János nélkül majd kiderül.
1987 január elején, harminc éve, basszus, hatalmas hideg és hó volt. Erre nem emlékeznék csak úgy magamtól, de a Facebookon felhívták rá a figyelmemet. Viszont erről helyből beugrott, hogy nekem milyen különleges volt az a pár nap, amikor megbénult az ország a hótól és a hidegtől. Ugyanis pár nappal korábban Anyu elcsúszott a jégen és eltörte…
Ha letiltom egy weboldal (kolozsvári szalonna) #facebook oldalát, akkor miért látom, ha az ismerőseim megosztják a cikkeit? #üljleegyes

A számomra leghasznosabb 5 androidos alkalmazás 2016-ból.

Az én kedvenc tíz fotóm ebből az évből. Csak az Instagram fiókból válogatva.

A PISA teszt eredményei nagy visszhangot keltettek a sajtóban, a vélemények erősen megoszlanak. Persze érkeznek okos meglátások és megoldási koncepció is van dögivel. Az egyikről írok pár szót, hogy szerintem miért nem jó.

Bár a legtöbbször várost és tájakat fotózok, de a leginkább embereket szeretek fényképezni. A probléma az, hogy az emberek általában nem nagyon csípik ha fotózzák őket, mai érthető, így óvatosan, néha ellopva a pillanatot tudok csak ilyen fényképeket készíteni. A múltkor a facebook chaten panaszkodtam erről egy barátomnak, aki szerint meg kéne kérnem ismerősöket, hogy…
Az elmúlt hónapokban több célkitűzésem is volt, amiket még ebben az évben szerettem volna megvalósítani. Egész jól haladok velük, az egyik például éppen most lett kész: megkapta a blog a 2017-es ruháját.

Egyértelmű, hogy a Brexit és Trump elnöksége új időszámítást jeleznek a politikában. Az ilyen korszakfordulókat az emberek nehezen viselik el, rengeteg meggondolatlan dolgot mondanak. Vádaskodások, mások hibáztatása, bűnbakkeresés folyik.