
A munkám egyik legérdekesebb része a VMC-nél a készülés az októberi Temofesztre. Idén azonban aggódva várom és nem csak az eső miatt. Az egész felkészülés már januári ötletelésnél meghalt az idén. Már tavaly, a rendezvényen volt egy ötlet, hogy lufiból építjük fel a standot és majd elhordják a látogatók a boltot. Szóval januárban felvetettem, hogy…

Tegnap este megnéztük a The Walking Dead kistestvér sorozatának a Fear-nek a befejező epizódját. Igazából pont oda jutott el, amitől az első epizód után tartani lehetett. SPOILERES leszek.
Bár mostanában kezdek kibékülni (vagy inkább beletörni) a Facebook kiskirály rendszerébe ma újra kivágta nálam a biztosítékot.
Köd van. Cili megy, maga előtt felháborodva legyezgeti a levegőt. – Huh, huh! Ki süt ennyire?
„Amikoj a kisbaba bent van a mamája pocakjában, és a mamája sokat eszik, akkoj a kisbaba csupa kjémes, meg vajas lesz.”
Elég sok mindent elmesélek magamról és a családomról ezen a blogon, de általában a döntéseink mikéntjét nem szoktam a nyilvánosság elé tárni. Szeretem a feleségemet (ezt most nem szabad elégszer hangsúlyozni) és tisztelem is a véleményét, ő is az enyémet, így elég jól meg tudjuk vitatni, hogy mit hogyan csináljunk. Vannak zökkenők, néha veszekszünk, de…
Persze a pénz volt a fő motiváló, blogolni és ezért pénzt kapni még lehetőség szintjén sem hangzott rosszul. Főleg egy olyan pillanatban, amikor kilátástalanul nem volt pénzünk az új lakás felújításának utolsó fázisára. Még lottót is vettem, a Reblog annál sokkal esélyesebb pénzforrásnak tűnt.

Elza reggelije. #frozen via Instagram http://ift.tt/1VxSypL
Valaha, még a Le Patito Journalos hőskorban, mindig volt napivicc rovat. Ma reggel úgy határoztam, hogy felújítom. Hajnali kettőkor verik az öreg székely ablakát. – Ki az? – kérdi álmosan. – Én vagyok az Áron bácsi, a Gergő, a szomszéd legény! Van magának itthon tintája? – Nincsen fiam – válaszolja, majd megint elalszik. Húsz perc…
Altatásnál az előre egyeztettet mesék végére érek. Jön a szokásos: Cili: – Mééég! Mééég! Mééég! Én: – Cilike, megbeszéltük előre, hogy hármat mesélek. Cili: – De mégegyszej! Én: – Elmeséltem mindhárom Boribont, ma már nincs több. Cili: – Deeee! Mégegyszej kettőt!