
Lassan beóvászkodott az ősz. Reggel már kardigán kell, az ember kevésbé kívánkozik a strandra. Szerencsére éppen bridzs verseny van nálunk, arra tökéletes az időjárás.
Nem mondom, hogy meleg van, de leizzadtam vacsorázás közben.
Levonatoztam a két gyerekkel. Nem hosszú út, nincs két óra. Kártyáztunk, hangoskönyvet hallgattak a fülesükön, ettek és ittak, néha nézelődtek. Boglárnál leszállt egy néni, aki mellettünk ült és a köszönés mellé hozzátette, hogy nagyon büszke lehetek a gyerekeimre, az ő unokái nem viselkedtek volna ilyen szépen. Büszke is vagyok. 😉
Holnaptól 2 hét Balaton. Tartalmas nyaram van. Elnézést, most nézem az órát: ma estétől 2 hét Balaton. A többi klappol.
Itt a Balatonon a napok melegek az éjszakák pedig hűvösek. Így aztán végre aludtam 9 órát. #rámfért
A hét második felében leszek újra Budapesten, sikerült a két munkanapra 4 interjút beszervezni. Csak lesz ebből végre új melóhely.

Vasárnap volt a 39. szülinapom. Ez olyan pont elsikkadós szám, a 40 már kopogtat, el is mondják az emberek, hogy jövőre majd ünneplünk ám, nagy kanál, ilyesmi. Idén még béke van.

Az elmúlt hetekben sikerült átállni az új napi ritmusra, az iskolakezdés alaposan felforgatta az életünket. Korán kelés, korán fekvés, rohangálás a városban, hogy mindenki időben bejusson ahová kell és aztán hazaérjen. Az iskola kezdés persze nem csak az időnket forgatta fel, hanem a pénztárcára is súlyos ütéseket mért. Miközben nap, mint nap azt olvassuk, hogy…
Kicsit kopottas japán legyező még gyermekkoromból. Kérem a gyerekeket, óvatosan játszanak vele, merz emlék. Amíg Balatonon voltak egyszer használni akartam, szétnyitottam, el volt szakadva. Itthon 1 nap után eszembe jut, rákérdezek, kiderül, Dávid szakította el. Bánja, de nem túlzottan, én pedig szomorú vagyok, ezt meg is mondom neki, és főleg azért, mert nem szólt akkor,…