Levonatoztam a két gyerekkel. Nem hosszú út, nincs két óra. Kártyáztunk, hangoskönyvet hallgattak a fülesükön, ettek és ittak, néha nézelődtek. Boglárnál leszállt egy néni, aki mellettünk ült és a köszönés mellé hozzátette, hogy nagyon büszke lehetek a gyerekeimre, az ő unokái nem viselkedtek volna ilyen szépen. Büszke is vagyok. 😉