
Hallottam minden rosszat az új Tarantino filmről (Once upon a time…), de megbíztam benne és milyen jól tettem. Nagy élmény volt. Remek mozi.
Nem sok kedvem volt a Stranger Thingshez a második évada után, de szerencsére meg lettem győzve, hogy nézzek bele. Az első epizódja újra hozta a borzongást, utána legszívesebben daráltam volna az egészet. #faszavolt #strangerthings

A Szomszéd már nem regény, legalábbis nem úgy, mint az Orgia. Szétesik, sokszor darabos. Beindul, majd átvált más történetekre. Néha elhagy szálakat, szereplőket, de a végére mégis összeáll. Benyomást ad, hiányérzetet. Tetszett ez a könyv is, rádöbbentett, hogy sokszor magam is túl megengedő vagyok olyan dolgokban, amikben nem szabad, mert soha nem tudhatjuk, hogy hova vezetnek végül. Ami…

Zoltán Gábor Orgiája után Budapest már sosem lesz az nekem, ami eddig volt. Nem azért, mert az ember nem tudta mindazt, amit leír a könyv vagy talán mégis? Szemérmesen elmaszatolja mindenki az országban, hogy mit tettek, na jó: tettünk, mi magyarok a nyilas időkben. Tanulunk ezt-azt róla, hallunk, olvashatunk a Dunába lövésről, de csak úgy…
Tavaly az egyik kedvenc sorozatom a Terror volt, ami egy kis szürreális horrorral megspékelt történelmi dráma volt. Miután megnéztük nem sokkal letöltöttem az alapjául szolgáló könyvet is, betáraztam későbbi olvasásra. Most a Monokróm után ennek láttam neki és elég hamar felfaltam. Nem állítom, hogy a könyv jobb, mint a sorozat, de a fordítottját sem. Mindkettő…
Szombat este Pécsen a szüleimre hagytuk a két gyereket és elmentünk moziba. Ritkán adódik ilyen lehetőség, ki kell használni a kínálkozó alkalmakat. Pluszban az is érdekes volt, hogy már 15. éve, hogy elköltöztem a városból és legalább ennyi ideje, de inkább 16-17 éve nem voltam Pécsen moziban. Sokat változott a helyszín is, úgy mozogtam, mintha…

A Monokróm a meglepő nevű Jasper Fforde remek sci-fi műve, ha a megszokottól teljesen elrugaszkodó utópiára vágysz, akkor jó helyen jársz.

A Bright alapvetően egy közepesnél nem jobb akció-krimi, egy sztereotíp rendőr páros főszereplésével. Szerencsére a Netflix tekert rajta egyet és az egészet a Shadowrun felébredt világába helyezte. Pontosabban egy Shadowrunhoz nagyon hasonlító világba, gondolom a jogdíjak így nem kerültek annyiba.

A Gold a mennybe megy az egyik kedvenc Heller könyvem. Egy amerikai zsidó egyetemi tanárról szól (milyen meglepő), akinek úgy tűnik politikai irányba mozdulhat el a karrierje. Ez persze felforgatja a teljes életét.

Véget ért a The Strain (magyarul Kór címmel kezdték sugározni), az utolsó évad hozta a másodiktól megszokott színvonalat: nem volt jó a szó hagyományos értelmében, de lekötött és szerettem.