

Hol marad el a szenny? Jó két éve azt hallgatjuk, akár fideszes szimpatizánsok, akár a Fidesszel szemben álló polgárok vagyunk, hogy minden idők legvéresebb, legmocskosabb, legundorítóbb kampánya jön. Bélben és becstelenségben fog mindenki gázolni, fekete bűzhödt fekáliaként ömlik majd a sajtóból a szenny. Ehhez képest én nem tudom, mikor volt ennyire érdektelen kampány. Látni, hogy…
Ez itten az idei évet még csak szeptemberig mutatja, de év végére ez egy szimpla duplázás lesz tavalyhoz képest. De az irány az jó.

A látszatpolitizálás ellen látszatpolitizálással harcolni nem tűnik bölcs dolognak.

MZP azt nyilatkozta a Telex szerint, hogy nekilát ellenállást építeni és ebben a 27 ezer szavazatszámlálóra számít. Azért elég sokat elmond arról csak ez az egy mondat, hogy miért nem jött be neki(k) a ‘zemberek’ megszólítása, de még inkább arról beszél, hogy egyszerűen nem értették meg, hogy nem azokkal kell foglalkozni, akik már megvannak. Márki-Zay…
Én értem, hogy mennyire kurvára fontos, hogy az ellenzék végig hívogatja az embereket, hogy menjenek szavazni, de ma már a harmadik telefon jött, amiben emlékeztetnek és tudni akarják ki az a 3 ember akinek már szóltam. Faszom, ha valaki már zsákban van ne költsétek rá feleslegesen a pénzt és energiát! Másrészről meg annyira, de annyira…
Az egyáltalán nem baj, hogy meghosszabbítják a korlátozásokat, sőt szerintem az általános iskola felsőt is nyugodtan hazazavarhatnák, de az nevetséges, hogy mindezt az iskolák beígért újraindítása előtti utolsó munkanapon jelentik be. Mindenki tudja, hogy ezt már napok óta tervezték, akkor ne szopassák már a Pató Pál urak a népet. Sajnos nekem erre csak egy olyan…

Mindig hülyeségnek tartottam azt az érvet, hogy az Orbánék tudnak kormányozni ezért aztán bármit elnézünk nekik. Nekem végig az az alap bajom velük, hogy nem, egyáltalán nem tudnak kormányozni.