2022. április 26. 10:40

Miért ostoba a Momentum? (Frissítve!)

A látszatpolitizálás ellen látszatpolitizálással harcolni nem tűnik bölcs dolognak.

Fekete-Győr András elérkezett arra a pontra, ahol Gulyás Márton 2017-ben állt: a szőnyeg széléről nagyon erős és előre láthatóan nem kikényszeríthető követeléseket szegez a Fidesznek. És ezzel még nincs vége a butaságának, mert teszi ezt úgy, hogy egy olyan dolognak feszül neki, amit aztán meg fog csinálni: a Momentum (és Hadházy is) be fog ülni a parlamentbe, hiszen fel fogják venni a mandátumukat. Az, hogy ezt az ünnepélyes alakuló ülésen teszik vagy másnap nem változtat semmin.

Bizonyos feltételek mellett mégis részt vennének a Momentum képviselői az Országgyűlés május 2-i alakuló ülésén, erről a párt leendő parlamenti frakcióvezetője, Fekete-Győr András küldött nyílt levelet Kocsis Máténak.

Bár korábban az ellenzéki párt képviselői arról beszéltek, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen, és „nem vesznek fel parlamenti díszpozíciókat” sem, Fekete-Győr a Fidesz frakcióvezetőjének küldött levelében öt feltételt említett, amelyek teljesülése esetén ezeket mégis megtennék:

A mindenkori kormánypártok a mindenkori ellenzéki pártokkal egyetértésben változtathassák meg a választási törvényeket, illetve az önkormányzatok hatásköréről és választásáról szóló jogszabályokat;
Az állami média élére a parlamenti pártok konszenzussal válasszanak vezetőket, hogy így biztosítsák annak „valóban független és pártatlan működését”;
Az országgyűlési képviselők kapják vissza az állami szervek ellenőrzéséhez szükséges jogosítványaikat;
Kezdődjön meg egy, a választások tisztaságát garantáló, valamint a választási kampány során elkölthető pénzekről szóló új jogszabály közös kidolgozása;
Induljon valódi párbeszéd a kormány és a szakmai érdekképviseletek között, és induljanak háromoldalú tárgyalások a kormányoldal, az ellenzék és a reprezentatív szakszervezetek között a sztrájkjogról.

Persze ez egy gesztusnak szánják, de annak is értelmetlen, mert a gesztus arról szólna, hogy a választási eredmény törvényesnek elfogadásánál nem lesznek ott. Sajnos a választási eredményt akkor fogadta el a Momentum törvényesnek, amikor ezen keretek között elindult a választáson, szóval ez az egész egy szimpla ostobaság.

A Momentum szerint át kell gondolni, hogy mit kéne máshogy csinálni az elkövetkező négy évben. Nagyon rossz megfejtés tőlük, hogy pont azt a látszatpolitizálást választják első lépésnek, amit ők maguk kritizálnak a leghangosabban.

Frissítés 2022. április 29.

A dolog fokozható, természetesen, hiszen egy valamit már rég megtanulhattunk ebben az országban: olyan nincs, hogy valaki végképp elmegy valamivel a falig, mert ott csak újabb falakra lel! Szóval a Momentum eljutott oda, hogy a pénz és tisztségek végett bemegy az ülésre, majd az eskü után kivonul. Igazi van kalapja, nincs kalapja.

Frissítés 2.:

Hadházy Ákos ezek után mégsem ül be a Momentum frakcióba (sem).

A szavak elhagynak, Hölgyeim és Uraim mi vár még ránk?!