
Az első munkanaptól kicsit rettegtem, mindenki nehezen viseli a hosszabb szabadság utáni visszatérést. Meglepően simán ment minden, sőt. Ebéd után megyek le a boltba megbeszélni pár dolgot, a srácokat egy táblagéppel a kezükben találom, valami beépített videokamerás modell mozdonyt próbálnak életre kelteni. Hamar az iPad mögött találtam magamat, hogy fejtsük meg közösen miért nem lehet a vezetőállás…

Az olvasás csodája újra lecsapott. A János vitéz daljáték/operett keletkezés története egyben karrierek meséje is, Bókay előadásában emellett még egy kis erkölcsi példamese is belefért. Leginkább kedves, néha szomorkás regény, nagyon jó stílussal megírva: letehetetlen.
Ezek a tüntetések olyanok, mint a szex. Hol jobban sikerül, hol gyengébben, de azért mindig jó. Ez a mai szerintem egy erős közepes volt.
Szóval ez a Pierre d’Auvergne, hogy rendes nevén említsük, helyesen tanította, hogy az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik a hatalomban vagy gazdagságban bővelkednek, mert az efféle embereknek megvannak az eszközeik a zsarnok elleni lázadáshoz. Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket, mert azok tudásuknak köszönhetően kifundálhatják, hogyan űzzék el a zsarnokot. Ezenkívül nem szabad…
Ki az Istennek van szüksége a január elsejére? Ha létezik egy értelmetlen nap évről-évre akkor ez az. Deprimált, fejfájós, szürke. Egy rohadt hosszú hétfő reggel az egész. Mindegy, több, mint a felén túl vagyunk már, lássuk az újévi listát. Tervek, amiknek jó ha a felét meg tudom valósítani, dehát ki nincsen így ezzel?
Mire újra bulizni fogunk újévkor már nem is emlékszünk majd hogy kell. #apablog