
Fekszünk az ágyon, mesét olvasok Cilinek, Dávid csörgőt ráz mellettünk. Egyszer csak eldobja a csörgőt és rástartol a könyvre. Már nyúl érte, mire Cili elhúzza a könyvet ès felkiált: – Jaj! Megpillantotta!
Az előbb pittyegett a chat, Zsófi írta, hogy képzeld meghalt az Andrassew Iván. Megnéztem a rövidhírt az indexen, de igazából csak akkor kezdett el mindenféle kavarogni bennem, mikor már folytattam a munkámat. Aki blogolt a 2000-es évek elején, de legalább olvasta ezt az akkor meglepő és új műfajt, biztos találkozott az Andrassew Iván bemutatja naplóval.…
Mindig éreztem, hogy a legjobb formámat a humor terén akkor futom ki, mikor idegesítően-szervilisen belepofázok két másik ember már éppen veszekedés határán álló társalgásába. Újra átélhettem ezt a gyönyört, mikor a kollégáim bejöttek az irodámba, hogy pénzügyeket intézzenek. Nem tudom ők jól szórakoztak-e, de én piszok elégedett vagyok magammal.

A Fall (Hajsza) már a második évadán van túl, és ha nem is jön harmadik, akkor is beírta magát a legjobbak közé. Rövid ömlengés következik!
Én: – Cili, ki altasson? Apu, vagy én? Cili: – őőő… Apuci. Mejt ő mindig a majackákat meséji. (Ránéz az apjára) Mejt te ilyen okos vagy, ugye?
Rita Monaldi és Francesco Sorti történelmi regényt akartak írni. A probléma abban áll csak, hogy egyikük vallástörténész, a másik zenekutató, de egyikük sem író. Nagy kár. Az Intrika így elvész a stílustalanság mocsarában.
Nem egy alkalomra emlékszem, mikor a tesztoszteron szintem kiverte a biztosítékot, ez hajnali órákon történik, amikor az édes drága gyermek inkább vidáman gőgicsél a karomban (megvan hozzá a meztelen mellkas is sokszor), minthogy aludjon.
Túl ritkán jutunk el színházba, ez minden alkalommal fájón mar belém, mikor mégis leülök a helyemre és nézem a függönyt, várom hogy kezdődjön végre az előadás. Kedden a Vígbe mentünk, Zsófi szülei adták át nekünk a bérletüket, a Mester és Margaritára. Nagyon vártam, az egyik kedvenc könyvem, de ez a feldolgozás borzasztóra sikerült.
Blogot írni sokféle indíttatásból lehet. Én általában előre vázlatolom a bejegyzéseket, formázgatom őket, többször módosítom. Néha azonban hirtelen felindulásból születik meg egy-egy, mint most is.

Hiába volt egy csomó idegesítő hiba a Ray Donovan második évadában mégis a múlt év egyik legjobb sorozata volt. Az új epizódokban Ray helyzete egyik pillanatról a másikra rendül meg. Külön meglepetés volt, hogy bár az előző évadot teljesen kerek egésznek éreztem az ottani főkonfliktust sikerült ügyesen tovább gondolni. Ahogy azt pár hete írtam itt…