

2018 még nem menthetetlen, de csak nagyon kevés kell hozzá, hogy végképp kimondhassuk: már nyerhetetlen.
Nagyon-nagyon vacakul nyitott a Walking Dead idei évada és az az igazság, hogy azóta se bírt igazán magára találni a sorozat.
Az elmúlt hónapokban több célkitűzésem is volt, amiket még ebben az évben szerettem volna megvalósítani. Egész jól haladok velük, az egyik például éppen most lett kész: megkapta a blog a 2017-es ruháját.

Egyértelmű, hogy a Brexit és Trump elnöksége új időszámítást jeleznek a politikában. Az ilyen korszakfordulókat az emberek nehezen viselik el, rengeteg meggondolatlan dolgot mondanak. Vádaskodások, mások hibáztatása, bűnbakkeresés folyik.

Az USA politika mindamellett jóval kevésbé érdekel, mint az európai vagy a magyar. Ebben biztos közrejátszik az is, hogy szinte teljesen mindegynek tűnik egy átlagpolgár szemszögéből, hogy ki az elnök: Amerika mindenképpen Amerika marad.

A The Strain a harmatos első évada után elkezdett javulni és építkezni. A harmadik évadra egy nagyon sajátos stílusú és roppant izgalmas horror lett belőle.

A bélatelepi strandot is elérte az új divathullám és tarra vágták a fákat egy jó részen. Már ez is dühítő, de attól félek, hogy csak előkészítik a terepet ahhoz, hogy új tóparti telkeket hasítsanak ki a közterületből.

Folytatom a Shadowrun sorozat olvasást, ha már egyszer belekezdtem, de elhatároztam, hogy most ésszel haladok, kezdem az elsővel: Sose kezdj sárkánnyal.

Ezt most elcseszték a The Walking Dead készítői. A hetedik évad első részének valami nagyon durvát akartak, de addig húzták, amíg csak egy tudjuk le epizód lett belőle. Mondjuk durván, de az meg eszköz és nem cél.

A Night Manager egy remek beépülős kémsorozat, talán nem a legpörgősebb darab, de végig izgalmas marad.