

Tudja fene, hogy van ez, de eddig még nem akadtam össze Királyhegyivel az életem során. Az első kétszáz évem című önéletrajzi kötet is teljesen véletlenül került a kezembe. Zsófi Anyukája adta kölcsön, hogy ez biztos tetszeni fog Zsófinak, aki el is olvasta és aztán mondta, hogy üstölést olvassam el én is, ha akarom, mert a szülei…
Az elmúlt években ezen a napon igyekeztem a VMC szülinapjára összedobni valami visszatekintést, hogy mit és miért csináltunk az elmúlt évben. Úgy látom idén ezt senki nem tette meg miután én elmentem. Viszont nekem a naptáramban ott villogott az értesítés, hogy el ne felejtsem. Boldog szülinapot, VMC!
Igen, igen, igen! Eljött ez a pillanat is, amikor már a Yepgrid fantáziátlan nevű új sablonom többet tud és jobb állapotban van, mint a korábbi Loonatic hillside. Ezzel el is búcsúzom a Loonatic családtól, amivel a blog 2014-es indulása óta mentem. Köszi, bitek, nem rajtatok múlt! És, hogy miért álltam át az új sablonra már…
És már megint itt tartunk, kezdem elölről a dolgot. Sajnos kiderült, hogy a szervezet metabolizmusa meg az ilyen lózungok csak marhaságok. Ha nem akarod visszaszedni a leadott kilókat, akkor kénytelen vagy meghatározott étrendet követni. A Dukan diéta meg már egyszer bejött, úgyhogy újrakezdjük Zsófival. Reggelire sikerült egy pohár tejet innom, mert vagy nekilátok kajálni joghurtot, vagy…

Kedvelem az olyan könyveket, amiket jó elkezdeni, ahol nincs az az érzés, hogy túl kell esni az első oldalakon vagy fejezeteken. A Tavaszi tárlat pont ilyen könyv, kényelmesen bújtam bele, mint egy pizsamába.

Jó dolog a lokális civil kezdeményezés, főleg ha nem csak öncélú szájtépésre használják.
A Webtervezés egy ellustult, minden kreativitást nélkülöző szakmává kezd válni. Akárhová nézek mindenhol ugyanaz a sablonos grid rendszer, ugyanazok az ikonok, a nagy egyediséget és önmagvalósítást az egyedi stock photo hátterekben élheted ki. Legalább a kurva grid rendszerek lehetnének 12 helyett valami másmilyen osztatúak. Miért lenne istentelen egy 9 rácsos rendszer, vagy egy 22? Miért,…

Fogalmam nincs, hogy mi csípett meg, amikor a Nagy zsákmány e-bookot beszereztem. Hónapokkal ezelőtt történt, lehet hogy ajánlotta valaki? Fogalmam nincs, mindenesetre most elolvastam és elhatároztam, hogy megpróbálok róla egy nem túl lehúzós kritikát írni. Ebből adódóan rövid leszek.

Az első sprint végre egy kedvemre való blogverseny lett, ahol nyugodtan kiélhetem grafomán hajlamaimat. És még pénzt is nyertem vele, hát nem remek?

A hétvégén Balatonra utaztunk és első este elromlott a mobiltelefonom. Érdekes élmény volt két nap mobiltelefon nélkül.