Killing (Gyilkosság), negyedik évad

Milyen szép is ez, pont egy éve írtam a Killing előző évadáról az akkori blogomon, akkor talán folytassuk is onnét, ahol akkor abbahagytam:

Nem csodálom, hogy nem rendeltek belőle negyedik évadot, pedig a sorozat nagy túlélő, és az utolsó képsorokból kiderül, hogy reménykednek is a folytatásban. Én erre nem vennék mérget, de a következő évad, ha lesz, remélem azzal kezdődik, hogy Linden egy cellában ülve vár a halálos ítéletére. Ebből még lehetne valami érdekeset kibogozni.
The Killing (Gyilkosság) 3. évad
We Are Creative Slaves, 2013. szeptember 30.

Azért elég nagy hercehurca után a Netflix átvette a sorozatot, a Killinggel másodszor történt meg a csoda: kasza után új évadot kapott. Igaz a negyedik már deklaráltan egy utolsó, befejező széria. Hat epizód, hogy kerek legyen a történet.

Killing (Gyilkosság), negyedik évad részletei…

Downton Abbey 5.évad első benyomások

Tegnap feltűnt a trackerben a Downton Abbey új évada. Örömmel zuhantunk be elé Zsófival.

  • Már jobb, mint a negyedik évad, az borzasztó nyomasztó volt.
  • Valami nincs rendben az idő múlásával. A zabigyerek minimum 3 éves, de kettő és fél tuti. A már korábbi évadokból ismert unokák nem nőttek annyit. Az érzelmi és egyéb társas kapcsolatok olyanok, mintha az előző évad pár héttel korábban fejeződött be.
  • Az előbbi anomália érezhető a meggyilkolt inas történetszálon is. Miért fél annyira Bates jó három év után?
  • Remélhetőleg ennél több baki nem lesz és a lassan kifulladó sorozat kap valami új lökést (eddig jól állunk), mert ráfér!

Fargo, az első évad

Azzal, hogy lecseréltem a blogomat augusztusban egy csomó témám beragadt. Ott a vázlatok közt van vagy 10-12 olyan előkutatott bejegyzésvázlat, amik közül többet már sose fogok megírni. De van pár olyan, amit egyszerűen áthozok ide, a következő sorozat-kritika is ilyen. A Fargot ugyanis még a tavasszal néztük, ahogy kijött egy új rész és elkészült a felirat helyből leültünk a TV elé. Nekem nagyon tetszett. A sorozat második felét már egyben daráltuk le, valamikor a nyár közepe táján, mert Dávid születése minden szabadidőnket nullázta. Ha meg éppen lett volna egy szűk óránk TV nézésre, akkor inkább beájultunk aludni.  Fargo, az első évad részletei…