Politika

Elkezdtünk számolgatni, hogy 100 milliárd élsínkofalásával, ha egy évre csuknak le, akkor havonta mennyit törlesztesz. Nincs egy milliárd, de közelít, gondoltam megkérdezem a nagyérdeműt, így Téged is kedves Olvasó, hogy te ülnél-e egy hónapot garantált egy milliárdért?

Amikor én jutottam oda, hogy csokrokat kellett vennem, illetve az első elmaradt virágköltemény után volt némi sértődés, nem értettem a dolgot. Fiatal és bohó, mondhatni idealista fejjel azt gondoltam, hogy egy igazi öntudatos, a feminista mozgalommal egyetértő nő nem is akar virágot, mert az pont, hogy visszalöki Őt a dísztárgy állapotba. Aztán rájöttem arra is, hogy nem másmilyen ez sem, mint a Valentin-nap, egy lehetőség kedvesnek lenni a másikkal.

Azt írja az újság, idézem: Az RTL Klub Híradója szerint a kormány felkérte Seszták Miklós fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg és kezdjen konzultációt a Déli pályaudvar jövőjéről. Felmerült a bezárás lehetősége is. A pályaudvar egy hónapja van zárva, mert megcsúszott az alagút támfala. A MÁV-nál azt ígérik, hogy a héten kiválasztják a kivitelező céget, és […]

Emlékszem, gyerekkoromban Apunak volt egy doboza, amiben a régi festő és rajzoló dolgait tartotta. Ez számomra tiltott terület volt. Gyönyörű ceruzák, csőtollak, festékek és ecsetek. Aztán nagyobb lettem, én is rajzolgatni kezdtem és Apa enyhén ceremoniálisan átadta. Emlékszem a várakozásra és az utána következő csalódottságra. A csőtollak beszáradva, a festékek tönkrementek, az ecsetek is használhatatlanul […]
Nincs borítókép

Azt hiszem a feleségemnek lassan én leszek a legjobb barátnője, délután – miközben éppen a tableten játszottunk autóversenyt a lányommal – egyszer csak felragyogott és felpattant: – De jó, most tudod mit csinálunk?! Leszedjük a mitesszert az orrunkról. Azzal valami fura tapaszt borított az orromra, majd 15 perc múltával elégedetten nyúzta le az orromról. Ideje […]
Nincs borítókép

Ma este megint tüntetés lesz. Inkább demonstráció, Putyin látogatása kapcsán. Az ott résztvevők azt szeretnék jelezni, hogy ők nem egy új-Szovjet Unióban képzelik el az életüket. Úgy készültem, hogy én is megyek, de sajnos rajtam kívül mindenki beteg otthon, így nem tudok elszabadulni. Viszont ha Te teheted, akkor menj el. Ez most nem pártokról szól, […]