2017. január 30. 12:03

Inbox by Gmail – jót tett neki az elmúlt két év

Két éve próbáltam ki az Inboxot, akkor nem nagyon tetszett. Most már több, mint egy hónapja ezt használom a Gmail helyett.

Éppen két éve, hogy írtam egy nem túl hízelgő élménybeszámolót a Gmail új felületéről, az Inboxról. Az akkor nagyon új szolgáltatás rengeteg kényelmetlen hiányossággal bírt, amiket azóta kijavítottak.

Az egyik kollégám kérdezte még múlt év végén, hogy láttam-e már a Gmailnek ezt a nagyon modern felületét. Nem tudta a nevét, de rövid töprengés után rájöttem, hogy az Inboxról beszél. Aztán pár hét múlva eszembe jutott, hogy akár tehetnék is egy újabb próbát a két éve elmeszelt programmal. Letöröltem az okostelefonról a Gmail appot, telepítettem az Inboxot és a böngészőben is átirányítottam a Gmailt az új felületre. Szerencsére ehhez az Inbox ad is egy beépített, gyári funkciót, amit csak aktiválni kell.

Az Inbox az elmúlt két év alatt a két legidegesítőbb hibáját szépen kijavította: van címjegyzék végre és időben letölti a leveleidet. (Sőt mindegyiket meg is mutatja!) Ami nem változott az a feladatkezelő, amiben nincs semmi átjárás a kapcsolt platformok között.

Vannak listáim és jegyzeteim a Keepben, amikhez időpontot és feladatot rendeltem, de ezeknek nyoma sincs az Inboxban. Vannak beállított célok a Naptárban, amik nem jelennek meg sem a Keepben sem az Inboxban. Egyszerűen nem értem, hogy miért?

Azzal, hogy kijavították a hibákat az Inbox gyakorlatilag elérte a Gmail szintjét. Bár a Labs funkciói még mindig nincsenek, de a lényegesebbek alapból beleépültek az új felületbe. Ha már itt tartunk, az új felület nagyon praktikus, nagyon átgondolt és nagyon modern.

Az első kettő egyébként elmondható a Gmailről is.

Tetszenek a kötegelt beszélgetések, az egybe rendezett csatolmányok, nagyon kényelmesek. A teljesen material design szemléletben megalkotott kezelőfelület kis helyen rengeteg mindent tud megmutatni és az elhalasztás/időzítés funkció az egyetlen, ami hiányozna ha visszaváltanék a Gmailre. Királyság.

Igazából ha unod a Gmail felületét, de szereted a rendszert, akkor ez egy érv lehet, amiért megéri váltani. Ugyanilyen nyomós ok lehet, ha szimplán szeretnél valami újat, vagy elég bolond vagy, hogy mindent ki akarj próbálni. Nincs sok különbség a két program között, teljesen ízlés kérdése, hogy ki melyiket preferálja.

Itt tudod megnyitni.