2016. február 16. 17:00

The Frankenstein Chronicles, az első évad

Mindig kedveltem Sean Beant, szerintem egy tök jó színész, az meg külön roppant szórakoztató, hogy állandóan kinyírják a filmekben. Amikor leültünk a The Frankenstein Chronicles első epizódja elé helyből az jutott eszembe, hogy na vajon most is? A blogból kiderül, meg ez most amúgy is spoileres lesz, óvatosan.

A The Frankenstein Chronicles remekül egyensúlyoz a legvégsőkig a misztikum és krimi határmezsgyéjén. Amikor végül letette a hatodik epizóddal a garast a misztikum mellett teljesen átírta az első öt részt. És ez piszok jó volt. Sean Bean remekül játszik és a többi szereplő is korrektül teszi a dolgát. Jó volt látni, ahogy Bean, John Marlott karakterében végre hosszan játszhat, kiteljesedhet, kifuttathatja teljességében a figurát.

De Marlott rendőrnyomozó buldog szívósságán kívül a sorozatot a rendkívül tömény és nyomasztó londoni miliő tette remekké. Olvasgattam a sorozatról, bár magyarul meglepően kevés blog és portál foglalkozott eddig vele, és mindenhol kiemelték, hogy William Blake, Mary Shelley és Dickens szerepeltetése milyen sokat adtak a sztorihoz. Tudja fene én ezt pont nem éreztem, sőt. Ezek azok a szálak, amiket szinte nyugodtan megoldhattak volna máshogy is, főleg Shelley sztoriját kellett nagykalapáccsal beleerőltetni a történetbe. (De végül sikerült.)

És London! Micsoda bűn és mocsok és kilátástalanság. Másrészről meg szép és rendezett, viktoriánus kirakat.
Állati jól dolgoztak a díszletesek, a kulisszák vitték el a fél sorozatot. Néhol lassú volt, néhol kicsit kanyargós, de az első pillanattól az utolsóig izgalmas maradt és ezzel már megvert egy csomó konkurens tévéadást.

[su_spoiler title=”Na, itt jön a spoiler, szóval óvatosan kattints” icon=”plus-square-1″ anchor=”spoiler”]

És igen, Sean Bean meghal, de új Frankenstein szörnyként gyorsan fel is élesztik!
A sorozat azzal ér véget – legalábbis eddig, nem tudom lesz-e még évad – hogy meglóg a főgonosztól.

Bosszút állni. Ismerős? Na, ugye.[/su_spoiler]

[su_carousel source=”media: 3436,3437,3438,3439″ link=”lightbox” height=”320″ pages=”yes”]

Izgalmas krimi volt, amihez a műfajban megszokott önmarcangoló rendőrt Sean Bean remekül szállította, sőt sikerült kilépnie a a megszokott keretekből. Ehhez ügyesen a kezére játszottak a forgatókönyv írók a szifiliszes szállal, az ebből eredő bűntudattal és a folyamatos szörnyű haláltól való félelemmel.

Hat epizód után úgy ért véget az évad, hogy az akár egy befejezés is lehet. Hogy lesz-e új évad nem tudom, az IMDB-n még semmi infó róla, de ha lesz mindenképpen megnézem. Ha nem, akkor azt mondom:

ez így volt tökéletes.