
Fürdőszobából hallom a következő párbeszédet: Apja: -Miért nem fogadsz szót? Cili: – De most kedves vagyok! Apja: – Lehet, hogy kedves vagy, de nem fogadsz szót. Cili hallhatóan durcásan rácsap a kád szélére. Apja: – Te ne ingerkedj itt nekem!! Cili: (mérgesen) – Én csak magamat próbálom védeni! Nehéz néha nevetés nélkül gyereket nevelni. 🙂

Fogalmam sincs már, hogy miként találtunk rá az Outlanderre, de elég hamar elkezdtük nézni és tavasszal már epizódról epizódra követtük a kosztümös szappanoperát. Első évadoknál – úgy veszem észre – nem meglepő, ha alaposan megváltozik a széria a nyitó és záróepizód között. Az Outlander esetében ez legalább kétszer, de inkább háromszor történt meg. Az első…
Érdekes látni a Moly adatlapon, hogy mennyi fiatal felnőtt veszi kezébe ezt a könyvet, egyben szomorú is, hogy első alkalommal teszik. Persze, ha azt nézzük, hogy jobb később, mint soha, akkor egy szavam se lehet. Dehát nem véletlen írok most én is erről a romantikus tini-regényről, az elmúlt években végignéztük Zsófival a Revenge nevű amerikai…