
A költözés során egy rakás dologtól megszabadultam, olyanoktól is amiket főleg érzelmi okok miatt őrizgettem. Nem titkolom, de a nosztalgikus természetem néha elég hülye döntésekre sarkal. Megszemélyesítek tárgyakat és így erős kötődést alakítok ki velük. Az egyik, amiről nagyon nehéz volt lemondanom a hifim. Ezt még áprilisban adtam át a lomisnak, aki kipakolt minden szemetet…
Cili egy IKEA-s botos játék lovon (nem tudom, mi a neve) „nyargal” a szobában. Cili: – Nézzétek milyen gyojsan száguldok a lóval!! Én: – Csak meg ne vaduljon az a ló! Cili: (kacajt hallat) – Heh! Nem fog, mejt ez plüssből van! Apja: – Na gyere, adok annak a lónak egy kis kockacukrot. Cili: –…
A mai munkámban az volt a szép, hogy amire elszúrtam több, mint egy órát azt reggel, frisebb fejjel szimplán elsőre megoldom. Kicsit nehéz volt kimatekozni, hogy az egymást követő negyedik elemek mindig valamilyenek legyenek. De aztán új nézőpontot kerestem, egy enyhén túlértékelt alkotásban ilyenkor a főszereplőnek azt ajánlották álljon fel az asztalra, majd összeadás helyett…