
Sosem voltam az az ember, aki feltétlenül hisz a szervezett oktatásban. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy sosem értem meg miért nem mernek próbálkozni az emberek? Én mindent, amit tudok úgy tanultam meg, hogy próbálkoztam.
A múlt héten átvettük és kitakarítottuk az új irodát, ma lesz ott az első nap. Június 11. óta az első rendes munkanapom. Furcsa, de hiányzott.
Már-már futurisztikus, de leginkább csak meglepően ambivalens élmény, ahogy a mocskos MÁV vonaton a telefonom képernyőjéről egy másik telefon kamerájával csippantják le a jegyet.
Amikor először hallottam, hogy a Vodafone megveszi a UPC-t gondoltam, hogy ebből nekem, aki mindkettőnél előfizető vagyok, valami jó fog kijönni. Ma megkaptam az értesítő levelet: tényleg. Kicsit több adatforgalom (+ 2gb), ha az előfizetéses net beszarik, akkor a javításig (72 óra) ingyen-korlátlan mobilnet és némi havidíj csökkentés.
Mindenki szerint elrepült a nyár. Hát nekem nem.
Fura egy világ ez. A medence mellé nem ülhetek le nézni az úszás oktatást, de az előtérből egy kivetítőn figyelhetem a kisfiamat. #momsport #nemértem
Mindenen túlvagyunk. A két kórházról csak jót tudok mondani. Minden félelmünknek ellentmondóan kedvesek, gyorsak, fájdalomcsillapító és gyerekcentrikusak voltak. Cili már begipszelve falja a Happy Mealt.
Egerben a játszótér mellett parkoltunk. A megérkezés utáni 10. percben a lányom leesett a mászókáról. A 35. percben már a sürgősségi osztályon várunk, hogy csuklótörés-e vagy nem. Mentünk volna inkább strandolni!
Két napja szenvedünk azon, hogy mit csináljunk a hétvégén.
Napok óta jönnek szembe az álszent tweetek, hogy amikor leégett a Notre Dame mindenki sírt és fizetett. Bezzeg most hogy ég az őserdő (és Szibéria) le van szarva az egész.