
A november havi BKV bérletet az új mobilappból vettem meg. Nem bonyolult, teljesen jól működik, kíváncsi vagyok majd ha használni kell milyen kalandok várnak rám. #rettegek
Itt Zágráb környékén még ugyanolyan fos idő van, mint Magyarországon. #nemadjukfel #iránydél
Tegnap az utcán sétálva azon töprengtem, hogy mennyire máshogy élik meg az emberek a vénasszonyok nyarát. Jómagam farmer, zárt cipő és könnyű rövid ujjú ing szettben nyomtam, egy anyuka és a gyereke pufi dzseki és sapka, míg egy egyetemista srác strand papucs, rövidgatya és póló.
Olvastam reggel a Twitteren, hogy valaki ejtőernyővel ugrott tegnap, mert rajta volt a bakancs listáján. Fiatalkának tűnt a profilkép alapján. Én úgy érzem még nem vagyok elég öreg egy ilyen listához, sőt ha ez ilyen baromságokról szól, akkor soha nem is leszek. Céljaim persze vannak, lévén két kölyök apja vagyok, meg lett idén egy félig…
Reggel a farzsebemből kicsúszott az irattartóm. Nem vettem észre csak már az irodában délután. Persze azt hittem, hogy elhagytam. Mivel kedden utazunk elkezdtem intézni az okmányirodát. Szerencsére itthon megtaláltam a földön a bűnöst. Mázsás kövek dübörögtek le rólam. #mázli #voltpárizgalmasórám
A Mi Fit szimpla futás edzésnek titulálta azt az őrületet, amit avval rendeztem, hogy 38 perc alatt munkából elértem az ovit, átöltöztettem a gyereket majd lekésve egy villamost pontosan érkeztünk az úszásra. Futás a lófaszt.
Országink igen nagy szégyene, hogy a kereskedőknek problémát jelent a legnagyobb címletű bankóval fizetés. Mindig. Szinte mindenhol.
Egy hónapja szopok az MdBootstrapben a combo boxokkal. Mindig meghaltak. Már azt gondoltam én vagyok a hülye, erre jön ma egy update, hogy javították a hibát. #soseKételkedjMagadban #idiótaVilág
Milyen érzés lehet felkelni egy gyrososnak reggel és átgondolni, hogy mit is fog csinálni aznap. Nem egy nagy kreativitást igénylő meló.
Szép szép dolog ez az AngularJs egészen addig, amíg nem akarsz magyar (lengyel, arab, stb.) ékezetes karaktereket rendezni. Az ékezetes karaktereket ugyanis kibassza a lista végére. Szóval írhatsz hozzá javascriptben egy compare functiont és kötheted be mindenhová. Vagy rendezed az adatot már adatbázis lekéréskor. Csak akkor meg nem vagy dinamikus.