Hanula Zsolt: A világ legbefolyásosabb emberei – ahogy az anno a PC Guruban megjelent (majdnem)

A kétezres évforduló környékén rendszeresen vásároltam én is a PC Gurut és hasonló társait. A fő vonzerőt a mellékelt CD gyűjtemény jelentette. A cikkeket bár átfutottam, de nem annyira a gamer tartalmak érdekeltek, inkább  a fejlesztő és karbantartó szoftverek bemutatása mozgatott meg. (Ebben benne volt az is, hogy a családban, aztán Zsófiéknál is, én voltam kijelölve arra, hogy egyben tartsam a számítógépeket. Ehhez minden segítség nagyon jól jött.)

Szóval őszintén megmondom, hogy Hanula Zsolt, illetve ahogy én a World of Warcraftos Frostshock blogon keresztül anno megismertem: Hancu cikkeire egyáltalán nem emlékszem.  A Google Asszisztens viszont feldobta nekem január egyik hideg reggelén, hogy van itten egy új e-book. A bevezető a Frostshockon érdekesnek tűnt, szóval letöltöttem a tabletre és nekiláttam a munkába menet olvasgatni. Könnyen váltottam, mert éppen akkortájt kezdtem el A funtineli boszorkányt, jó volt belőle elmenekülni valami nagyon másba.

Még egy rövid kitérő aztán rátérek a könyvre is.
A lehetőségeimhez mérten elég korán kezdtem el számítógépekkel foglalkozni. Abban a pillanatban, ahogy megtört a szülői ellenállás és Apa hazahozott egy kiszuperált vasat az irodájukból. Ja, meg egy tűs nyomtatót. Tudjátok azt, ami lyukas szélű papírt evett. Hú, micsoda istenkirályság volt! Néztem, örültem és be is kapcsoltam. Zúgott, zörgött és egy zöld led világított is rajta, kár, hogy monitorom nem volt hozzá. Nem baj, azért hónapokig állt az asztalomon, mellette a nyomtató és miközben a monitorra vártam és már előre elképzeltem micsoda élmény lesz azon írni.

Aztán kaptam egy monitort, a kanizsai barátainknak volt egy felesleges és odaadták. Az osztályból feljöttek a fiúk megnézni a gépet és el voltak ájulva, mert bár a számítógép maga még csak DOS-t futtatott míg nekik Windows 3.1 volt, de a monitor igazi monokróm csoda volt és zöldre is lehetett állítani a betűit! Na szóval nekem jó ideig a számítógép főleg szövegszerkesztésre szolgált. Begépeltem mindent, amit addig írtam, aztán tönkre is ment a merevlemez, szóval egy új gépen kezdhettem elölről az egészet. Szinte minden időt azzal töltöttem, hogy igyekeztem végezni a rengeteg írásom digitalizálásával és szerepjátszottam, természetesen. Csoda, hogy nagy nehezen leérettségiztem közben.

Még általános iskolás korunkban játszottunk az unokatestvéreimmel Commodore játékokkal, de aztán a papír RPG és a csajozás sokkal izgalmasabbnak tűnt. Viszont az RPG magával hozta, hogy az apámtól örökölt grafomániám utat talált magának. Szóval a számítógép inkább az írásra, aztán ahogy ráéreztem a net határtalan szabadságára a publikálásra volt egy remek célszerszám. Aztán jöttek a Warcraft játékok és a Tomb Raider és kezdett bennem egy gamer identitás is kialakulni. Ez aztán inkább a húszas éveimben tetőzött a Warcraft 3 és a WoW megjelenésével. Talán ennek is köszönhető, hogy mennyire újdonságként ért most Hancu cikkgyűjtemény könyve.

A legtöbb játék, amiről a fejlesztőik révén szó van ugyanis megfordult a kezemben vagy a haverjaimnál láttam, de keveset játszottam velük. Ha egyáltalán. De ott voltak az életemben valahol, ahogy az aktuális pop-slágereket is nagyon nehéz kikerülni. (Mondjuk ez nekem meglepően jól sikerül.) Ez a könyv olyan élmény volt, mint tavaly a Stranger Things sorozat. Az amit olvastam rengeteg emléket előhozott. Valószínűleg nem úgy, mint Hancunak, de az élmény legalább akkora volt. Köszi érte.

Sokat gondolkodtam, hogy mennyire hagyjam meg eredeti formájában a végül összeállt szöveganyagot. Az egyes sztorik, életutak a 10-15 évvel ezelőtti állapotoknál maradtak félbe, bőven lett volna mivel kiegészíteni őket. Végül úgy döntöttem, hagyom az eredeti állapotot. Nem feltétlenül azért, mert óriási meló lett volna minden cikket aktualizálni (egyébként óriási meló lett volna), hanem mert ez így kordokumentum. Félbevágva ott, hogy vajon megjelenik-e valaha a Duke Nukem Forever és hogy a Sims után jön a világtörténelem legambíciózusabb játéka, a Spore. Ma már tudjuk, hogy megjelent, jött, de egyikben se volt sok köszönet. Most végigolvasva a 2000-es évek első felét tükröző szövegeket, nagyon érdekes, hogy miket tartottunk akkoriban korszakalkotó, legendás játéknak, és mire emlékszünk ma is így – talán ez a legizgalmasabb ebben az egész gyűjteményben a brutális nosztalgiafaktoron túl.

A könyv nem rövid és nagyon izgalmas életpályák vannak bemutatva az első kétharmad részében. Utána kezd egy kicsit leereszteni és belekerültek olyan fazonok, akikről nem is volt annyi anyag meg nem is biztos, hogy egyáltalán megérte a kutatásba beleölt időt. (Már az én véleményem szerint.) Gondolom ezek inkább úgy csúszhattak át, hogy az üres hasábnál minden jobb. Viszont nem biztos, hogy a gyűjteményes verzióba megérte betenni őket.

Ezt leszámítva nagyon örülök, hogy kezembe került ez a munka és végigolvastam. Volt egy olyan része a világnak, amiről halvány lila fogalmam nem volt eddig és most kiderült, hogy mennyire izgalmas és pezsgő közeg. Illetve az derült ki, hogy másfél évtizeddel ezelőtt még ilyen volt, hogy most milyen arról nem tudtam meg többet.

Egyébként Hancu szerintem jól tette, hogy nem nyúlt hozzá a szövegekhez és nem folytatta őket ebben a könyvben. Viszont érdekes lenne egy ilyen cikksorozat a mai arcokkal és esetleg ott a most is aktív szereplők történetét folytatni is lehetne. Én nagyon támogatnám a dolgot.

A világ legbefolyásosabb emberei letölthető a Frostshock oldaláról.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.