Facebook Instant Articles vs Forgalomterelés


Milyen hatásai vannak az Instant Articles Facebook alkalmazásnak a tartalom előállítókra és a forgalomterelésre? Kinek éri ez meg?


  

987 bejegyzés

Szerkesztés

Facebook Instant Articles vs Forgalomterelés

Az Instant Articles a Facebook egyik legnagyobb és legsunyibb húzása a tartalom készítők felé, amit mostanában elkövetett, miközben tagadhatatlan, hogy a felhasználók jól járnak vele.

Én már évek óta rinyálok azon, hogy milyen elképesztően ki vagyunk szolgáltatva a Facebooknak. Nem, nem civil felhasználóként, hanem tartalomkészítőként. Amikor elkezdtem blogolni a blogoszférának megvoltak a bejáratott közösségi terei, ahol bemutatkozhattál és ahol a potenciális olvasóid rád találhattak. Akkoriban a blogok legfőbb visszajelzési forrása a bejegyzés alatt található komment rendszer volt.

Ez a felállás remekül működött. És nem kívánom, hogy minden változatlan maradjon, de a békés egymás mellett élést azért hiányolom. A Facebook előretörése Magyarországon leradírozta a komolyan vehető forgalomterelő közösségek összességét. Bár egyre több embernek van Twitter fiókja, meg sok fórum van, amit még látogatnak, de a márkák és a hírek nagy részét a Facebookon keresztül követjük. Már, aki online tájékozódik.



Hogyan osztja újra a forgalmat a Facebook?

A következőkben a saját blogomon megfigyelhető hatásokat fogom bemutatni.

1. grafikon: Honnan érkezik a forgalom?
1. grafikon: Honnan érkezik a forgalom?

A Google Analytics elég szépen bemutatja, hogy milyen forrásokból érkezik a forgalom a blogra. A kék vonal jelzi a teljes látogatói munkamenetek számát, a narancssárga a teljes közösségi forgalmat, a zöld a keresőkből érkező nem fizetett forgalmat, a lila a közvetlen elérést (beírod a webcímet), a sárga a többi hivatkozó weboldal forgalomterelését és van halvány lila egyéb kategória, a resztli.

Ahogy látod a blog forgalma attól függ, hogy milyen hatásosan terel éppen a közösségi média. Ha nem húzok bele, akkor egy állandó és nagyon csendes forgalom mérhető. A statisztikában látható kiugrást egy Facebook csoport eredményezte, ahol megosztottam fotót és letettem mellé a galériához vezető hivatkozást.

Ha ezzel tisztában vagy, akkor akár kényelmes is lehet, hogy jórészt egy lábra kell koncentrálni, ha ott jól megy minden, akkor nincs gond. Ehhez persze el kell fogadni, hogy szinte teljes mértékben kiszolgáltatod magad egy tőled független szereplőnek.

Pár éve imádtuk a munkahelyemen a Facebook oldalunkat, pár száz követővel hatalmas forgalomterelést lehetett elérni. Aztán elkezdték átírni az algoritmust és a dolog egyre kínkeservesebb lett. Önként dugtuk a hurokba a fejünket persze, de ki ne tette volna.

Gyorsítsuk a betöltést: jöjjön az Instant Articles

Nagy eséllyel ezeket a sorokat te is a Facebookon keresztül olvasod és ha ez így van, akkor arra is van esély, hogy el sem navigáltál a blogomra, hanem az Instant Articles felületen keresztül találtál erre a cikkre.

Az Instant Articles egy állati jó ötlet, ha felhasználója vagy a Facebooknak vagy ha a részvényese. Egyébként egy igazi nagy cumi. A lényege, hogy a blogod, weboldalad dinamikusan generált tartalmát becsatornázod a Facebook rajongói oldaladba, ott ő feldolgozza és Facebook kompatibilis megjelenésűvé teszi. Ha te megosztod a cikket az oldalon, akkor a Facebook a mobilos és táblagépes felhasználóinak nem nyitja meg a Te weboldaladat, hanem ezt az előre átgenerált és nagyon mobilbarát felületet hozza be, az Instant Articlest.

Egy korábbi blogbejegyzésem az Instant Articles felületén
Egy korábbi blogbejegyzésem az Instant Articles felületén

Hogy ki nyer ezzel?

  • Az olvasód. Gyorsan és emészthető formában kapja meg a tartalmat.*
  • A Facebook. Nem navigálnak el a felületéről, a külső tartalmat teljesen egészében benyelte, ő kezeli.
  • Valahol még te is nyersz egy kicsit, hiszen elolvassák az írásodat.**

*Ez nem rossz, tekintve hogy még mindig rengeteg nem reszponzív vagy mobil optimalizált weboldal van. A meglevők között meg rengeteg teljesen hasznavehetetlen, szóval ez előny, ha csak nem olyan a weboldalad, amire odafigyelsz, mobilra optimalizáltad és azt várod, hogy mindenki minden eszközről élvezze.

**Elolvassák, de nem ott ahol te szeretnéd.

A hét elején írtam egy Pokémon Go blogot, gondoltam felülök vele a divathullámra és terelek egy kis forgalmat a blogra. Nem sokat, 200 forintot engedélyeztem a Facebook számára a bankkártyámról, kiemeltem a bejegyzést.

Ezzel két napig futott a bejegyzés és mit tesz isten 99%-ban mobil eszközökről nézték meg. A weboldalra terelendő forgalom így 99%-ban a Facebookon maradt. Nem kaptam remarketinghez közönséget, nem pörgették meg az Adsense hirdetéseimet, nem nőtt az oldalon a látogatottság. (A felső grafikonon az utolsó pötty előtti részt nézd: lefelé tartó tendenciát mutat, miközben fizetett forgalomterelés volt az oldalon.)

Fontos, hogy több lábon álljunk!

Miközben én folyamatosan sírok, hogy a gonosz Facebook miként veszi el a forgalmat azért nem teszem ölbe a kezemet és várom az elkerülhetetlent. Egyrészt tisztában vagyok a Facebookkal és használom, szeretem-nem szeretem: ez van.

Másrészt még ha szélmalom harcnak is tűnik én igyekszem több lábat növeszteni a közösségi színtéren. Minden bejegyzésem megjelenik Twitteren, Google Pluson is, ha nem felejtem el, akkor Ello-ra is szoktam néha kitenni cuccokat, ez mondjuk ritka. Passzívan használom a Pinterestet, az Instagramot és a Flickr fotó szolgáltatásait. (Passzív alatt azt értem, ha az egyikre tartalom kerül, akkor az automatice megjelenik a többiben is.)

Ezek a felületek hosszan csak vitték el az időmet, de lassacskán kezd beérni a munka gyümölcse. Az 1. grafikon közösségi szereplőit kiemeltem és szétbontottam. Az Analytics által mért hat legnagyobb forgalmú csatornát láthatjátok a 2. grafikonon.

2. grafikon: közösségi forgalomterelés csatornákra bontva
2. grafikon: közösségi forgalomterelés csatornákra bontva

Egyrészt látható, hogy a Facebook a hat legforgalmasabb forrásból helyből elvisz négyet. (Az első 11 helyezettet, nem csak közösségi forgalomról, a 3. grafikonon láthatod.) Mert van a Facebook asztali verzió, a mobil app, a mobil verzió, a kilépő oldal, a mobil kilépő oldal. A narancssárga trendvonal egyben tartalmazza a mobil app forgalmat és az asztali forgalmat.

Lenyűgöző, ugye? Hát még ha összeadjuk a zöld trendvonallal és akkor már majdnem 100% fedésbe kerül a teljes forgalom.

3. grafikon: A teljes forgalmi források
3. grafikon: A teljes forgalmi források

De csak majdnem. A 3. grafikon (ami inkább táblázat) azért árnyalja a képet. A blog oldal látogatottsága ugyanis másodsorban a Google felől érkezik, elsődlegesen természetes keresési találatokból, másodsorban meg a Plus terel ide rendszeres forgalmat. És a Google Plus a 7,3%-os forgalmával főleg állandó, visszatérő látogatókat szállít.

A Twitter 3,12%, de a Disqus és a WordPress saját felülete is felkapaszkodott az első 10 közé a 2% körüli értékekkel.

Két-három százalék! Siralmas!

A fentiek fényében érthető, hogy miért szeretem én jobban ezeket a Facebookhoz képest töredékes teljesítményű oldalakat: mert hozzám jönnek. Az általam készített tartalom az én felületemen kerül a felhasználó elé. Az én hirdetéseim is lefutnak, az én számlálómban is pörög a számláló. És még ők is jól jártak.

Ahogy azt már sokszor elmondtam a Facebook nem átfolyatja magán az Internetet, hanem bekebelezi azt. Az Instant Articles szinte tökéletesre fejlesztette ezt a filozófiát és ez felettébb bosszantó. Ha kikapcsolod lemaradsz, ha bekapcsolod kimaradsz.

Sehogy se jó.

Ennek most vége. Ha máskor is szívesen olvasnál ilyen bejegyzéseket, akkor csatlakozz a blog Facebook oldalához, hogy időben értesülj a friss tartalmakról!

Tetszett? Értékelj Te is!

Eddig 1 ember értékelte a(z) Facebook Instant Articles vs Forgalomterelés című bejegyzést. A vélemények átlagértéke: 5. Értékelni az alábbi csillagok kiválasztásval tudsz.

Facebook Instant Articles vs Forgalomterelés

Publikálva:
2016. július 22.

Utolsó frissítés:
2016. július 22.2016-07-22

Hashtag:

Kategória: Blogok

hozzászólás érkezett eddig