2015. szeptember 2. 16:30

The Walking Dead, 2. évad

A The Walking Dead második évada az újranézésben jobban tetszett, mint debütálásakor. A TWD újranézős blogok második része következik.

Az emlékeimben úgy élt, mint egy töltelék évad, ami nagyon lassú, nagyon építkezős. Most, hogy gyorsan nézem egymás után az évadokat azt hiszem a lassúság benne van a sorozatban. Az első évadban ez kevésbé érzékelhető, ott csak pár epizód volt, egy nyári mini-sorozat. A második évadtól kezdték el egyre több epizódra nyújtani az évadokat, és ez lassította be a sztorit, hiszen cselekményileg a második sem több, mint a kezdő széria volt. (Az ötödik évadról írt kritikámban pont azt emeltem ki, hogy sikerült újra két 8 részes mini-sorozatot készíteni egy évad leple alatt, és ez milyen jó.)

A második évadban az tetszett, hogy nagyon sokat foglalkoztak a szereplőkkel, szépen vezették ki az első évad markáns egyéniségeit, és kezdték csendben felépíteni azt a csapatot, akiket gyakorlatilag még a hatodik évadban is nézünk. A második évad valahol az alkalmazkodásról szól, ahol a sorozat szereplői rájönnek, hogy a zombik csak az egyik veszélyforrás, a többi túlélő halálosabb. Itt csapnak össze első alkalommal más túlélő csoporttal, itt kell élőket feláldozniuk (és kínozniuk), meggyilkolniuk. A világot kezdik olyannak elfogadni, ami ellen – például Merle esetében – az első évadban még tiltakoztak.

A felvezető epizódok, az eltűnt kislány és az autópálya, Carl vadászbalesete után a környezet barátibbá válik Hershel farmján. Ezzel együtt a feszültségek a nyomás oldódásával kezdenek felszínre kerülni. Az évad gyakorlatilag arról szól, hogy lesz három alkalmas vezető típus közül Rick a győztes.

Közben elkezdődött a Fear The Walking Dead is, ami miatt ezt az egész újranézősdit kitaláltam. Nagyon jól tettem, hogy elkezdtem, mert erős különbségek vannak a zombik terén. A Fear hullái elevenebbek, kevésbé rohadnak, „mentalitásban” hasonlítanak a TWD első és második évadának kvázi-intelligens élőhalottjaira. Ezzel együtt a második évadban kezdődik el a TWD nagy átalakulása, amikor a zombik kezdenek kevésbé hangsúlyos fenyegetésként megjelenni. Viszonylag könnyen irtható statiszták.

Számomra még mindig érdekes, hogy az első évad helikoptere újra feltűnt, és még mindig semmit nem tudunk róla. Jó évad volt ez is, de azt hiszem az eddigi legjobb részek a harmadik-negyedik évaddal jönnek majd, már alig várom.