
A blogom lassan két évtizede állandó társam, de időről-időre mást és mást szeretek benne. Az elmúlt időszakban a kritika írásra fókuszáltam, de most éppen unom, úgyhogy megváltoztatom kicsit az irányt.

Nem egy dolog van, amin nagyon fel tudom bosszantani magamat, de az egyik visszatérő téma a kötelező olvasmányok, ezen belül pedig a Kőszívű ember fiainak ekézése. A non plus ultra, amikor azzal kezdik fúrni a könyvet, hogy el se olvasták.

A Gold a mennybe megy az egyik kedvenc Heller könyvem. Egy amerikai zsidó egyetemi tanárról szól (milyen meglepő), akinek úgy tűnik politikai irányba mozdulhat el a karrierje. Ez persze felforgatja a teljes életét.

Az Árnyjáték Nigel D. Findley 1993-as Shadowrun regénye. Seattle a helyszín és egy ezredfordulós elfeledett technológia rúgja fel a kialakult hatalmi egyensúlyt. Egy Sly nevű árnyvadász kezében a megoldás kulcsa, no meg az elfelejtett technológia, de úgy érzi, hogy túl sok neki a feladat.

A 11/22/63 egy időutazóról szól, aki szeretné befolyásolni a múlt történelmét, hogy a jelen és a jövő kicsit jobb legyen. Stephen King ebben a terjedelmes regényben bemutatja, hogy miért képtelen ötlet befolyásolni a történelmet és, hogy az idő milyen könyörtelen és gyilkos fenevad. Szerencsére a szerelem és az önfeláldozás megmentheti a világot, ami egy kicsit…

Már nem emlékszem, hogy miért tettem el A fal leomlásától az újraegyesülésig című kötetet, de ott volt az ebook olvasóban a listámon. Nem nagyon szoktam ilyen jellegű könyveket olvasni, nehezen besorolható műfajával, ami memoár is, doku regény is és nem kevés mértékben utólagos magyarázkodás.

Az állhatatos hercegnő Aragóniai Katalin életének jelentős részét kíséri végig. Philippa Gregory könyve a legjobb fajta történelmi regények hagyományait viszi tovább, olvasmányos, izgalmas és hűen követi a történelem megtörtént eseményeit.

A Szép új világ egy gyermeteg és boldog jövőt jósol nekünk, leszedált és lombikban klónozott egyen-emberiséget. Igazi náci jövőkép ez, de nehezen hihető kifejlet.

Az ember, ahogy idősödik egyre inkább elveszti az illúzióit. Tiniként például Jim Morrison dalszövegeiben verset láttam, ma már csak azt ami. Nagyon veszélyes dolog a zenészekhez közel kerülni, mert rengeteget vesztenek a varázsukból, amikor kiderül, hogy ők is egyszerű emberek. Hiába tehetségesek egy valamiben, a többi dolgaikban lehet, hogy bénábbak, mint bárki más. A Dönci…

A Kéjutca erős algoritmikus tukmálás eredményeképpen került az olvasmányaim közé. Nem bántam meg, mert egy olyan világba engedett bepillantani, amit egyáltalán nem ismertem és megerősített benne, hogy jobb is így nekem.