
Elégedetten csuktam be az ajtókat, mind a hármat, amikor elkeseredve jöttem rá, hogy kettőt fordítva raktam fel. De addigra már nagyon késő volt, így ennek a javítása már holnapra marad. Úgy tűnik megúsztuk és mégis lesz akasztós szekrényünk.

Emlékszem erre a verőfényes májusi délelőttre, aznap bevittem a fényképezőgépet a munkahelyemre, hogy az új termékeinkről termékfotókat készítsek. Ez mindig nagyon macerás munka, pár éve ugyan kaptam egy fénysátrat, ami sosem készült el teljesen. Ez a fénysátor furnérlemezből készült, elég masszív és nagy doboz, azt terveztük, hogy majd anyaggal borítjuk az oldalait. Csakhogy textilt sosem…

Kicsit meglepő, de már két hete lassan, hogy ezt a képet készítettem a gödöllői piacon. A kollégáim reggelije ügyében jártam arra, de nem bírtam ki fotózás nélkül.
A Guinnes egy középszar sör, de mire erre rájöttem megittam egy litert és csúnyán fejbevágott. Nightnight.

A költözködés hete úgy alakult, hogy a délelőttök nagy részét Dáviddal kettesben töltjük a lakásban. Ilyenkor én bútort rakok össze, takarítok, ő meg segít nekem. Buzgón kalapál a saját kis csavarhúzójával, vagy dörgöli velem a radiátort.

A fotóimat évek óta ugyanúgy rendszerezem, hogy könnyen tudjak bennük keresni. A mai virágfotómat a tároló mappájáról címeztem meg: Valami virág.

A múltkor írtam arról, hogy nem nagyon szeretek belenyúlni Photoshoppal vagy más képmanipuláló eszközökkel a fényképeimbe. Ebbe azért lehetett volna pár dolgot retusálni, de alapvetően a gépem volt szar, és készített ilyen csúnya, zajos képet. Kár érte, de szerintem még ennek ellenére is értékelhető, számomra vállalható fotó lett. Egyébként eszméletlen, hogy éveken át micsoda…
Egy idő után felhívtuk Jánost, az asztalost, hogy ugyan hol van már. Kiderült, hogy csak kedden tud jönni, anyagot vásárol vagy mi. Én eléggé morogtam, de nem akartam nagyon összeugrani vele, szóval csak Zsófit boldogítottam a gondolataimmal (ő ezt elégé unta).

Hiába a vízjel, ez a fotó már hét éves. 2008 június 21.-én fotóztam, egy piszok forró nyári hétvégén Alsóbélatelepen. Nagyon emlékezetes két nap volt, hiszen Sári házasságának örültünk családilag. Az esküvő már megtörtént korábban, ha jól emlékszem még Németországban, de az ifjú pár csinált egy bulit a családi nyaralóban is. Nekem külön emlékezetes volt,…

Két nap van mögöttünk a költözködésből és a helyzet eddig nagyon jó. Tegnap délelött a gyerkőcökkel és rengeteg tisztítószerrel raktuk tele az autót, a lakásnál találkoztunk anyuékkal. Megköszöntötték Cilit a névnapja alkalmából, még Dávid is kapott ajándékot. Az asztalos is ott volt, akkor épp hat napja csúszott a konyha befejezésével, méregetett ezt-azt, megbeszélt még pár…