Tegnap este a kibontott pillanatragasztó szétrepedt és belefolyt a tenyerembe. Egész este kapargattam le az ujjaimról a cuccot. Ma reggel be akartam lépni a mobilbankba, kéri az ujjlenyomatot. A második próbálkozás után feladtam, vajon hány nap alatt kopik le ez a szar? Pénteken nagy szükségem lesz rá. #para
Hajnalban arra ébredtem, hogy az általában hétalvó feleségem a telefonját nyomkodja bőszen. Kiderült, hogy feltörték a Google fiókját. Benne van az élete, munka, levelek, fájlok, minden. És hiába mondtam neki évek óta: két lépcsős azonosítása mégsem volt.
Elmentem fodrászhoz, hogy izzítsa be a nyári frizurámat. Épp ideje volt, mert lassacskán nyugodtan énekelhetem magamról, hogy egy tisztes őszes halánték… Általában nem zavar ez az egész múló idő dolog, de az őszülés kifejezetten fáj. Hát, majd megbarátkozok ezzel is.
Rámtört az édesség utáni vágy. Első támadását, a hűtő nyitogatást, ügyesen visszavertem. Aztán a kamra ajtóban felejtettem magam, ahol erősen fixiroztam a húsvéti csokik, parányok és táblás milkák légióit. Erős maradtam. Egy jellem vagyok. Még.
Tegnap ünnepelte a régi baráti társaság egyikünk 40. szülinapját. Ma azt a tanulságot vontam le, hogy az öregedés legfőbb jele, hogy harmadannyi ivással háromszor másnaposabb vagyok, mint 10-15 éve.
Rendeltünk szülinapra Cewe fotókönyvet. Igazi mélyrepülés ez a szolgáltatás miközben egyeduralkodó a piacon. Lehet, hogy van némi összefüggés a dologban.
Vasárnap volt a 39. szülinapom. Ez olyan pont elsikkadós szám, a 40 már kopogtat, el is mondják az emberek, hogy jövőre majd ünneplünk ám, nagy kanál, ilyesmi. Idén még béke van.
Kipróbáltam a YouTube prémiumot és jó. Az elmúlt években azért kerültem el a videómegosztót, mert kibaszottul idegesítettek a reklámok. Most meg nyugi van. Sőt, be tudtam pakolni a családi csoportba és így már a gyerekeknek se ugranak fel a legújabb csöcsvillantós Marvel filmek bemutatói a királylány legó megmentésének kalandjai közben. #tisztahaszon