

A Fall (Hajsza) már a második évadán van túl, és ha nem is jön harmadik, akkor is beírta magát a legjobbak közé. Rövid ömlengés következik!
Én: – Cili, ki altasson? Apu, vagy én? Cili: – őőő… Apuci. Mejt ő mindig a majackákat meséji. (Ránéz az apjára) Mejt te ilyen okos vagy, ugye?
Rita Monaldi és Francesco Sorti történelmi regényt akartak írni. A probléma abban áll csak, hogy egyikük vallástörténész, a másik zenekutató, de egyikük sem író. Nagy kár. Az Intrika így elvész a stílustalanság mocsarában.
Nem egy alkalomra emlékszem, mikor a tesztoszteron szintem kiverte a biztosítékot, ez hajnali órákon történik, amikor az édes drága gyermek inkább vidáman gőgicsél a karomban (megvan hozzá a meztelen mellkas is sokszor), minthogy aludjon.
Túl ritkán jutunk el színházba, ez minden alkalommal fájón mar belém, mikor mégis leülök a helyemre és nézem a függönyt, várom hogy kezdődjön végre az előadás. Kedden a Vígbe mentünk, Zsófi szülei adták át nekünk a bérletüket, a Mester és Margaritára. Nagyon vártam, az egyik kedvenc könyvem, de ez a feldolgozás borzasztóra sikerült.
Blogot írni sokféle indíttatásból lehet. Én általában előre vázlatolom a bejegyzéseket, formázgatom őket, többször módosítom. Néha azonban hirtelen felindulásból születik meg egy-egy, mint most is.

Hiába volt egy csomó idegesítő hiba a Ray Donovan második évadában mégis a múlt év egyik legjobb sorozata volt. Az új epizódokban Ray helyzete egyik pillanatról a másikra rendül meg. Külön meglepetés volt, hogy bár az előző évadot teljesen kerek egésznek éreztem az ottani főkonfliktust sikerült ügyesen tovább gondolni. Ahogy azt pár hete írtam itt…
Az első munkanaptól kicsit rettegtem, mindenki nehezen viseli a hosszabb szabadság utáni visszatérést. Meglepően simán ment minden, sőt. Ebéd után megyek le a boltba megbeszélni pár dolgot, a srácokat egy táblagéppel a kezükben találom, valami beépített videokamerás modell mozdonyt próbálnak életre kelteni. Hamar az iPad mögött találtam magamat, hogy fejtsük meg közösen miért nem lehet a vezetőállás…

Az olvasás csodája újra lecsapott. A János vitéz daljáték/operett keletkezés története egyben karrierek meséje is, Bókay előadásában emellett még egy kis erkölcsi példamese is belefért. Leginkább kedves, néha szomorkás regény, nagyon jó stílussal megírva: letehetetlen.
Ezek a tüntetések olyanok, mint a szex. Hol jobban sikerül, hol gyengébben, de azért mindig jó. Ez a mai szerintem egy erős közepes volt.