The Walking Dead, a 6. évad

Az elmúlt két nap után nagyon nehéz lenne újabb rosszat írni a The Walking Dead hatodik éváról, én ezzel meg sem próbálkozom. Nagyjából már leírták előttem, hogy milyen lassú, változó minőségű volt ez az évad, amit sikerült azzal megfejelni, hogy teljesen elcseszték az utolsó részt. Szóval ezzel kb. mind egyet is értek, de nekem nem ezek közül került ki a legnagyobb csalódásom, szóval inkább a karakterek leépítéséről írnék pár bekezdést.

Az első évad után a The Walking Dead legnagyobb erénye az volt, hogy afféle poszt-apokaliptikus selejtezőként összerakott egy csapatot. Voltak karakterek, akikről nagyjából-egészéből tudhattad, hogy az aktuális negyvenkét percben felmerülő problémákra milyen válaszokat fognak adni. Ez volt a biztos pont a sztoriban, erre épült rá a zombi harc, az ember embernek farkasa szál, úgy általánosságban a túlélés.

Voltak pillanatok amikor valaki meghalt, mint például Rick felesége, a haverja vagy Maggie apja, de én ide sorolnám a Kormányzót is akár, szóval elvesztek figurák, de ennek itt értelme volt. Egy zombi apokalipszis közepén nem meglepő, ha egyik-másik ember elhullik. Akkor akadtam ki első alkalommal komolyabban, amikor tavaly tavasszal kijött egy interjú valamelyik készítővel, hogy na majd most, a következő évadban jól meghal valaki. Vagy Daryl vagy Glenn, vagy más, de meghal.

Ültem a számítógép előtt és egyszerűen nem értettem, hogy ezt most miért kellett? Ne érts félre, nem az volt a bajom, hogy kinyírnak valakit, shit happens, hanem hogy ez már olyan bejelenteni való téma, mint a Trónok Harcában. Most tényleg azt akarják, hogy azon pörögjünk a tévét bámulva, hogy jaj istenem akkor most a Glenn vagy a Daryl (vagy más)? (Bobby, mondjuk.)

TWD 6. évad: valaki meg fog halni!!!

A hatodik évadnak viszont úgy tűnik kellett ez a közel egy évvel ezelőtti promó, mert ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor cselekményben kb egy epizód alatt letudhattuk volna az egészet. Jó, legyen benne sok lelkizős premier-plan snitt és akkor kettőt is kitölt. Az évad elején a zombi parádé, ami végigvonult a tájon aztán rárontott a békés túlélő kisvárosra főleg karakterépítgetésre volt jó. Az egyetlen izgalmat az hozta, hogy most Glenn hasából tépték-e ki a zombik a beleket vagy a másik karakteréből, akinek már a nevére sem emlékszem. Én máig tartom azt a véleményemet, hogy sokkal jobbat tett volna az egész sorozatnak, ha akkor és ott meg merik halasztani az egyik főszereplőt.

Valahol még megmaradt az a vonal, hogy egy évadnak álcázva két évadot kapunk, mint már a negyedik és ötödik etapban is. A probléma csak ott van, hogy ebben a két mini-sorozatban a szereplők hol lassabban, hol meg szinte egyik percről a másikra kezdenek teljesen kifordulni magukból. A legdurvább változások Carol és Rick karakterében történtek, de szinte senki nem maradt ki ebből az alap gárda tagjai közül.

Hülyeségeket csináltak, következetesen. A forgatókönyv írók állandóan nagy eseményeket vezettek fel amiket vagy elfelejtettek aztán megvalósítani, vagy csak szimplán valami teljesen triviális módon megoldották. Hogy mikre gondolok? Hát sok töprengés nélkül a következők jutnak eszembe például:

  • Glenn “halála”
  • Rick beszorul egy lerobbantnak tűnő autóba és utolérik a zombik
  • Daryl “halála”
  • Maggie és Carol fogsága

De lehetne rohadt hosszan folytatni. A legtöbb cselekedetüket teljesen karakter idegen módon követték el. Járkáltak össze-vissza mint a tojásból kikelt napos csibék, leszarták egymást, az alapvető szükségleteiket. És az, ahogy kitalálták hogy ők lesznek a harcos fasza gyerekek és kinyírtak egy csomó embert csak úgy brahiból, kvázi zsoldosként. Hát én ott már nem is szóltam semmit, mert ha elkezdtem néha morogni, hogy ez a sorozat egyre gyengébb hamar megkaptam, hogy ugyan mit nem mondok már.

Pedig tényleg. A The Walking Dead egyszerűen megbillent és egyenletes sebességgel esik a színvonala.

twd s06e09

Az, hogy egy fél évadon keresztül építenek fel ilyen kifacsart módokon egy főgonoszt aztán a végén képesek elkenni, hogy most igazából mi történt tényleg feszültséget kelt, de nem a jó fajtát. Nem agyaltam sokat rajta, de így hirtelen azt gondolom, hogy lenne egy lehetőség még ami kihúzná a szarból ezt a sorozatot, ha mernének végre tényleg kemények lenni. Ha nem egy újabb Terminus-féle semmit kapnánk, hanem valódi szar helyzetet zombikkal megspékelve.

Szívesen nézném meg, hogy az egész bagázs Negan rabszolgájaként dolgozik, hogy különböző lázadozásaikért elkezdik kinyírni vagy durván szétverni őket. Hogy történjen valami ebben a sorozatban három év után végre.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

4 thoughts on “The Walking Dead, a 6. évad”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.