Terry Pratchett: A Mágia fénye (Korongvilág 2.)
Nagyon nehéz önálló könyvként tekinteni a Mágia fényére, hiszen a lezáratlan Mágia színe regény(?) után folytatódik közvetlenül. Talán inkább egy kétkötetes könyvként kéne nézni őket.
Az az igazság, hogy a leíró irodalom nagyon ritkán precíz. II. Olaf Quimby, Ankh Patríciusának uralkodása alatt becikkelyeztek egy törvényt, hogy megszüntessék ezt a gyakorlatot és némi tisztességre kényszerítsék az elbeszéléseket. Így, ha a monda azt állította a nevezetes hősről, hogy „mindenki az ő tetteit zengi”, minden mesemondó, aki valamire is becsülte életét, sürgősen hozzátette, hogy „kivéve néhányan a szülőfalujában, akik hazudósnak tartották, meg még egy csomóan, akik soha a büdös életben nem is hallottak róla”. A költői hasonlatot szigorúan ilyesmikre korlátozták: „hatalmas csataménje olyan sebes volt Hármas Erősségű” és az esetleges pongyola megfogalmazást a szeretett nő arcát illetően, miszerint ezer hajót bocsátottak tengerre érte, bizonyítékokkal kellett alátámasztani, s jaj volt a költőnek, ha vágyának tárgya a legkevésbé sem hasonlított egy üveg pezsgőre. Quimbyt végül egy mogorva költő ölte meg a palotatéren rendezett kísérlet során, aminek az volt a célja, hogy eldöntsék egy vitatott szólás, nevezetesen „A toll erősebb mint a kard” pontosságát, és emlékére a mondást a következőképpen egészítették ki: „de csak akkor, ha a kard nagyon kicsi és a toll nagyon hegyes”.
Bár azzal kezdtem a bevezetőben, hogy inkább második rész, mint második könyv a Mágia fénye, de vannak különbségek azért. Bár a történet ugyanattól a másodperctől folytatódik, ahol a Széltoló (Rincewind) lezuhan a Korongról, de a könyv szerkezete nagyon más.
A Mágia színe önálló kis sztorik, lazán egybe kapcsolódó szövete volt, míg a Mágia fénye egy, határozott történet. Lezárja a korongvilági turista, Kétvirág kalandját és megnyitja Széltolónak a további kötetekhez vezető segéd-könyvtárosi szerepet. Ja és közben persze megmentik a világot, dehát ennél kevesebbel egy Korongvilág sztori sem elégszik meg.
A Mágia fénye más abban is, hogy az elődjétől eltérően eltávolodik a külső szemlélő nézőpontjától. A Mágia színében a hőseinkkel istenek játszottak valami fura szerepjátékot, míg innentől a Korongvilág könyvek sokkal belterjesebbek, a hősök önállóbbak. Kicsit kevesebb, de biztosan kevésbé direkt a fantasy-való világ párhuzam kifacsarása, bár a görbe tükör megmarad a későbbi kötetek alapjaiként.
– Most mit csinálunk? – tanácstalankodott Kétvirág.
– Pánikolunk? – vetette fel Széltoló reményteljesen.
Mindig azt tartotta, a pánik a legjobb módszer a túlélésre. Elmélete úgy szólt, hogy az ősi időkben az emberek, akik szembekerültek egy éhes kardfogú tigrissel, két csoportra oszlottak, azokra, akik pánikba estek, meg azokra, akik ott maradtak ilyesmiket mondva: „Micsoda gyönyörű bestia!” és „Ide gyere, cicuskám!”.
Hogy jó könyv-e a Mágia fénye? Inkább tisztességes, szórakoztató irodalom. Az igazán nagy ötletek ebben témában már előkerültek a Mágia színében, a második kötet kicsit folytatás ízű lett. Egyáltalán nem rossz könyv, még így harmadik-negyedik olvasására sem, de ha nem veszem a fejembe, hogy végigolvasom a teljes Korongvilág sorozatot, akkor talán kihagyom idén.