Én, a fotó troll



  

1037 bejegyzés

Szerkesztés

Már írtam róla, hogy több fotós Facebook közösségbe is jelentkeztem. Kezdetben inkább hüledeztem, hogy mennyi művész él köztünk, aztán egy idő után megszoktam a tömegtermelést. Remek unaloműző átpörgetni naponta egyszer ezeket a csoportokat és elolvasgatni a képekre írt kritikákat és tanácsokat.

Sokszor van köztük egyébként kifejezetten jól hasznosítható tanács, tanulhat belőle a hozzám hasonló dedikált amatőr. Azért ezek a csoportok elsősorban technikai zsonglőrködéseket mutatnak be és csak nagyon ritkán látható más szempontból is értékelhető fotó. Nem baj, mert mint írtam ebből rengeteget lehet tanulni.

Viszont az elmúlt napokban rájöttem ezeknek a csoportoknak egy alternatív felhasználási módjára is. Kikeresel egy középszar képet és elkezdesz direkt idiótaságokat kommentelni. A Lánchíd például igazán kedvelt témája minden DSLR kamerával rendelkező hobbi fotósnak, naponta ezerkétszáz kép születik kb. róla és ezek jó része egy alapos Adobe Lightroom kezelés után landol ezekben a csoportokban. Szóval tegnap például elapadhatatlan humorforrásnak bizonyult számomra, hogy egy teljesen elcseszett kompozícióval elkészített Lánchíd fotó alá csak annyit írtam:

De szép, ez hol készült?

A továbbiakat innentől a fantáziádra bízom, remélve, hogy nem túl szegényes.

Ennek most vége. Ha máskor is szívesen olvasnál ilyen bejegyzéseket, akkor csatlakozz a blog Facebook oldalához, hogy időben értesülj a friss tartalmakról!

Tetszett? Értékelj Te is!

Eddig 1 ember értékelte a(z) Én, a fotó troll című bejegyzést. A vélemények átlagértéke: 5. Értékelni az alábbi csillagok kiválasztásval tudsz.

Én, a fotó troll

Publikálva:
2016. augusztus 3.

Utolsó frissítés:
2016. augusztus 3.2016-08-03

Hashtag:

Kategória: Blogok

hozzászólás érkezett eddig