
Budafoki kisbolt, szombat este. Állok a kasszánál, a szemem megakad a kebab ízesítésű mogyorón. – De furán hangzik. – nyúlok érte – Hát nem túl jó. – így az eladó – Köszönöm ennyi lesz
Hiába élünk együtt tizenéve a feleségemmel még mindig vannak dolgok, amikkel egymás agyára tudunk menni egy pillanat alatt. (Meglepő, mi?) Ilyen például, hogy kiakad attól, hogyha valaki csöpögtet, morzsáz meg ilyesmik. Ez persze valahol érthető. Másrészről meg állati idegesítő, hogy az ember igyekszik vigyázzállásba zuhanyozni (a gyerekeket persze ilyen dolgok nem izgatják), meg sasszemmel figyelni,…
Állati nyomasztó volt arra ébredni, hogy megtalálták a lassan két hete kútba esett spanyol kisfiú holttestét. Ez is egy olyan sztori volt, amit folyamatosan követtem, szinte minden nap. Persze pár nap után már nem volt sok értelme reménykedni, de az ember valahogy hinni akar. Az ilyen eseteknél mindig A rádió aranykora jut eszembe.