Nem egy alkalomra emlékszem, mikor a tesztoszteron szintem kiverte a biztosítékot, ez hajnali órákon történik, amikor az édes drága gyermek inkább vidáman gőgicsél a karomban (megvan hozzá a meztelen mellkas is sokszor), minthogy aludjon.
Blogot írni sokféle indíttatásból lehet. Én általában előre vázlatolom a bejegyzéseket, formázgatom őket, többször módosítom. Néha azonban hirtelen felindulásból születik meg egy-egy, mint most is.
Az első munkanaptól kicsit rettegtem, mindenki nehezen viseli a hosszabb szabadság utáni visszatérést. Meglepően simán ment minden, sőt. Ebéd után megyek le a boltba megbeszélni pár dolgot, a srácokat egy táblagéppel a kezükben találom, valami beépített videokamerás modell mozdonyt próbálnak életre kelteni. Hamar az iPad mögött találtam magamat, hogy fejtsük meg közösen miért nem lehet a vezetőállás […]
Vetkőztetem a pelenkázón Cilit az esti fürdéshez, meglátja az aktuális kedvenc játékát, amivel tegnap este Bandit „szórakoztatta”, felkiált: – Jaj! Ezt a Bandi itt felejtette, mint a keresztanyám a Kinga nagyi! Keverte a szezont a fazonnal, de aki anyámat ismeri az csak elismerően hümmöghet: gyerekszáj igazat beszél!
Rajzolunk a fekete táblára Cilivel, a második hóemberemet törli le a szivaccsal. – Neem, most csíkokat jajzojunk! – Így? – kérdem és húzok párat a krétával – Igen. Öjüjök, hogy végje megtanujtad!