
Azt hiszem mostanra a gyerekek kezdenek kicsit begolyózni itthon. Mindennap tanulunk, játszunk, van egy kis testmozgás is, de nem tudják levezetni az energiáikat. Odáig jutottunk, hogy a fiam elkezdte unni a legózást. A világot persze hiába próbáljuk kizárni, egzisztenciálisan 4 nap alatt visszaléptünk 10 évet. Mindent kezdhetünk elölről. Hát majd ezt is túléljük valahogy. Mások…
Még egy gondolat erejéig visszakanyarodnék az előző bejegyzéshez.Az iskola nagyon szépen küldi az órai munkát és a házi feladatokat is a lányomnak. Átlátható meg minden, de az van, hogy a mai napomat tanító bácsiként töltöm. Ami addig, amíg nincs melóm nem ügy, de utána ez nem fog menni egyszerre. Dolgozni ÉS tanítani a gyereket, ez még…
Nagy mázli, hogy ezen a héten full szabadságot kaptunk a melóban, mert a digitális oktatás jegyében reggel óta tanulok a lányommal. (A feleségem lázas, szóval egyedül vagyok hármukra.) Amíg főztem a vakondról tanultam meg egy csomó újdonságot. Reggel a hármas szorzótábla volt soron. És így tovább. Szóval, aki kitalálta, hogy dolgozz és taníts otthonról egyszerre…
Az iskolai cuccokkal felpakolva beugrottam a Lidlbe, hogy vegyek ebédet. Az az elképzelés, hogy van egy kis tartalék a kamrában, de igyekszünk 2-3 naponta venni friss kaját és azt felélni, tartalék legyen tényleg tartalék. Szerintem ez egy nagyon reális terv lenne, ha mások is hasonlóan járnának el, de a húst például nem nagyon lehet kapni,…
Hát ki (még) nem rúgtak, de megszorítások vannak (=kevesebb pénz). No meg májusig home office. Aztán meglátjuk. Most megyek a gyerek tanszereiért az iskolába. Voltam drogériában, hát tiszta Románia a nyolcvanas években… #koronavírusnapló
A 2020-as év 76. napja. Szép, napsütéses idő van, ahogy felhúztam a redőnyt nem sok jele volt, hogy ma #karantén miatt nincs iskola, óvoda. Talán a kevesebb parkolóhely szokatlan. Olyan magyarnarancsos karantén ez. A gyerekek itthon, a feleségem home officeban (ami nála a megszokott munkarend) én meg készülődök az irodába, ami még nem zárt be.…
Addig gyűrűzött a koronavírus, hogy lehet munkanélküli leszek nagyon hamarosan. #péntek13 #faszom
Dávid az oviból hazafelé kért magának vacsorára egy gyrost pitában. Miután megvettük és boldogan sietett hazafelé arról tartott előadást, hogy milyen mázli, hogy feltalálták a gyrost és hogy vacak lenne a világ nélküle. Aztán elgondolkodott kicsit és még hozzácsapta a listához a tejbegrízt és a piskóta kockát csokiöntettel.
Elkezdtem felolvasni a Hobbitot a gyerekeknek. Még a régi fordítás van meg nekem (A Babó) és már évek óta nem volt a kezemben. Nagyon szép és jó humorú mese, mind a hárman nagyon élvezzük.
A kisfiam Star Wars őrületének köszönhetően behoztam a 20 évnyi elmaradásomat az univerzummal kapcsolatban. Anno, amikor az előzmény trilógia új volt nem nagyon tetszett, de most újra nézve egyáltalán nem voltak olyan csapnivaló filmek, mint amire emlékeztem. Ellenben az új trilógia, na az egy igazi fos. Már elnézést. Ma megtekintettük a Zsivány egyest és végre…