Egy remek családi fotó: Dávid és én

Ha ezt a képet feltölteném az egyik fotós közösségbe, bármelyikbe, amelyiknek tagja vagyok, akkor nem sok dicséretet kapna. Valószínűleg Dávid miatt egy pár like jönne, de egyébként csak az ugatás:

• túl magas az ISO (valóban: 6400)
• túl élesek a csúcsfények, sok helyen kiégett
• a gyerek fejét félbevágja a háttér
• zavaró a plusz fószer a háttérben

És ezek mind igazak. Miközben ez egy remek fotó, dicsérhetem bátran, hiszen nem én készítettem, hanem a feleségem. Én egy kicsit belenyúltam a RAW fájlba, hogy a pár fokkal kiigazítsam egyenesre a képet és eltologattam Photoshopban a színeket, hogy a legdurvább vöröseket elfakítsam. Az eredetileg inkább hideg tónusú fotót átkonvertáltam melegbe. És ennyi. Igazából már ezek nélkül is teljesen jó kép volt, így talán egy kicsit érdekesebb, de ezeket a fotós ott és akkor egyáltalán nem tudta volna korrigálni.

(Talán a dőlést, de elkapott pillanat, szóval az sem biztos.)

Lehet, hogy nem egy művész fotó, de remek családi fénykép. Nekem, aki ott volt, teljesen felidézi annak a meleg estének a hangulatát, amikor az egész napos fürdéstől teljesen fáradtan sétáltunk haza a nyár végi forgatagban. Dávid elfáradt már és a nyakamba ült, onnan kommentálta a nyüzsgést, a lépcsőket, a macskákat. Zsófi ekkor kattintotta el ezt a képet. Állvány nélkül, gyorsan, hiszen így is lehet.

Nagyon szeretem.