2015. május 30. 20:38

Vikings (Vikingek) – 3. évad

Sajnos sokkal zaklatottabban tudtuk végignézni a harmadik évadot, mint érdemelte volna, de a költözéssel ez is velejár. A TV még becsomagolva, laptopon néztük hétről hétre és a kijelzőn a sötétben játszódó jelenetekre csak tippelni lehet. Ugyanez tesz be a Trónok harca aktuális évadának is.

Nem tudom, hogy ezért-e, de ez az évad gyengébb volt, mint az első kettő. Az első évadban Ragnart a harcost, a másodikban Ragnart az intrikust ismerhettük meg. Most Ragnar, az uralkodó következett és úgy tűnik ez a legérdektelenebb (pedig mindkét aspektusát felhasználták újra és újra).

A második évadról tavaly, még a korábbi blogomon írtam.

Mégsem Travis Fimmel Ragnar Lothbrok alakításával volt az igazi gond, hanem a többi szereplő nem találta fel magát igazán. Ragnar feleségei nagyon jó jeleneteket tudtak összehozni, most nem sziporkáztak igazán.

Björn és Porunn kettőse már az előző évadban is halvány volt, most még idegesítően hülyék is a karaktereik.

Floki és Athelstan párharcából úgy tűnt, hogy a dán kerül ki nyertesként, de az évad végére ez már nem is biztos. Mindenesetre a történelmi Floki végül Izlandon élt, számításaim szerint a sorozat, ha igyekszik monda/történelemhű maradni már nem lesz hosszú.

Rollo révbe ért, ő normandiai hercegként fejezte be az életét, sokkal valósabb személy,mint mitológikus testvére, Ragnar. Akit viszont a merciai király kígyóvermében ér utól a méltatlan -Valhalla inkompatibilis – vég , ami tartok tőle, hogy lassacskán bekövetkezik.

Egy évad még biztos lesz, már forgatják. A sorozat nézettsége nem túl jó, de a készítő csatorna, a History első és ezidáig egyetlen sorozata, ha más nem: ez életben tartja. Örülnék neki, ha a negyedik évad után megint lelkesebben írhatnék, jövő ilyenkor kiderül!