Vidám délután Cilivel

A nyáron a lányom nem sokat foglalkozott velem, megszűntek a közös rituáléink, a reggeli munkába/bölcsibe járás. Éppen ezért nagyon élvezem, hogy most az ovi beindulásával Cili is felvette az elejtett fonalat.

Reggelente rohanunk a buszhoz, megnézzük a munkába loholó várost. Ül a nyakamban és próbál meggyőzni  hogy nem is akar oviba menni. Sikerült már kétszer megbeszélni, hogy én megyek érte délután. Ma is ez történt.

Szüreti mulatság volt az oviban…

Nem akarok ünneprontó lenni, de ezer forintba és egy-egy kiló szőlőbe fájt ez a szülőknek.

…az udvaron találtam rá egy csapat süvölvény között, az óvónéni után mászkált egy lufibáb egérkével, vadul morgott, hogy az egér meg akarja harapni a pedagógust. Bepakoltuk a cuccait és elindultunk a dolgunk után. A terveim a következők voltak:

  • Megnézni a lakást, hogy áll a csempézés.
  • Elmenni a közös képviselőhöz, hogy visszaadjam a padlás kulcsot és megtudjam végre a közös költség pontos összegét.
  • Mihamarabb hazaérni.

Az ovi utáni első utcasarkon a nyakamban üldögélő Cili kijelentette, hogy ő bizony megéhezett és enne egy kis sült krumplit. Mondtam neki, hogy rendben van, itt a KFC a szomszéd utcában kap egy kis krumplit. A körtér felé sietve egyre-másra jöttek a pizzát majszoló emberek szembe és a lányomat elkezdte izgatni a kérdés.

– Inkább pindzát kéjek, Apa!
– Jó, de megeszed? – kérdeztem kicsit gyanakodva, az eddigi pindza evések abból álltak, hogy ő a szélét rágcsálta el, míg én a közepét, ahol a feltét is volt. Most azonban fogadkozott, hogy ő pizzát szeretne és meg is fogja enni. Én kétségek közt vásároltam, aztán kiültünk a Körtéren egy padra (más pizzát burkolók mellé) és a lányom, a legnagyobb elképedésemre felfalt egy egész szeletet.

Közben csacsogot, vihorászott a galambokon, megtanulta, hogy “Pindza Funghi”-nak hívják, amit eszik és végül közölte, hogy mindennap menjek érte az oviba aztán együnk pindzát. Végül beült a nyakamba és elindultunk a lakás irányába. Vidám, napsütéses idő volt, igazi vénasszonyok nyara és Cilitől megtudtam, hogy a gomba a levesben az fúj, de a pindza gomba az finom.

A lakásban megcsodáltuk a csempéket, már csak az utolsó sor hiányzik a konyhából és a fuga, holnap elkészülnek. Cili kicsit megszólta a kivitelezőket, hogy milyen port hagynak a lakásban, aztán elindultunk a közös képviselőhöz. Alaposan megcsúsztunk, a pizzázás nem volt betervezve.

A Lágymányosi utcán lefelé haladva épp azt magyaráztam a lánynak, hogy szépen rendesen viselkedjen majd, pár percig leszünk csak a közös képviselőnél, de addig üldögéljen az ölemben.

A Bölcső mellett elhaladva Cili indítványozta, hogy üljünk le egy kicsit azokra a kényelmes székekre, mert ő elfáradt és egy pillanatra engem is megkísértett a dolog, az ajtó melletti tábla ugyanis azt hirdette, hogy a csapon éppen Francin van. Elképzeltem, ahogy elnyúlok a párnázott-fonott széken és belekortyolok a hideg sörbe. 

De nem, mentünk tovább.

Elégedett is lehettem a lányommal, nagyon szépen viselkedett, még azt is pléhpofával tűrte, hogy ezeregyedszerre is elmondták neki: nem kéne ilyen nagylánynak már cumiznia.

Nem értem miért nem bízzák ezt a gyerekre és a szülőre. Az emberiség nagy része úgy érzi, hogy joga van beleszólnia a dologba. Engem speciel egyáltalán nem zavar, hogy a lányom cumizik. Majd kinövi. Én például – szintén külvilági nyomásgyakorlás miatt – úgy jártam, hogy a húsvéti nyuszi elvitte a cumit, erre elkezdtem rágni a körmömet. Azóta nem tudok leszokni róla, pedig többször próbáltam. Verjen meg a fene, ha elveszem a lányom cumiját, de már nekem is nyílik a bicska a zsebemben mikor bárki elkezdi piszkálni szegényt, hogy köpje ki a cumit. Pedig piszkálják, utcán, buszon, családi ünnepségeken. Mindenhol.

Baromság.

Megállapodtak, hogy amikor Cili beköltözik az új lakásba majd abbahagyja. Ebben úgy tűnik a közös képviselő is megnyugodott és elintézhettük a hivatalos ügyeket. Indultunkban javasolta Cilinek, hogy tegyék a cumit a hátizsákba, de a lányom mondta, hogy most nem, és azzal a mozdulattal a helyére cuppantotta a megvetett eszközt. Én megsimogattam és elköszöntünk. Nagyon büszke voltam rá.

Hazafelé szívtunk a dugóval, így inkább villamossal indultunk el, aztán átszálltunk a buszra mikor már kijutottunk a forgalomból. Alaposan elfáradva értünk haza, volt mit mesélni mindenkinek.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

11 thoughts on “Vidám délután Cilivel”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.