True Detective, a II. évad

Az első évadról írt blogomat azzal fejeztem be, hogy a sorozatot nem a sztori tette naggyá, hanem a két főszereplő. A második évadra ez újból igaz, egy markáns különbséggel: idén hiába lett dupla annyi főszereplő, még négyen se tudtak megbirkózni a kihívással.

Tudom, hogy ez a True Detective nem az a True Detective, szóval teljesen újoncként kell kezelni, én helyből így is álltam hozzá. Nem folytatás, semmi köze az első évadhoz, ez egy új sorozat. Éppen ezért a fenti felvezető szöveggel le is zártam minden összehasonlítgatást a két évad közt: nincs értelme.

Megindul, leáll

A méltatlanul túlértékelt forgatókönyv író igyekezett valami nagyon csavaros, nagyon komplikált, nagyon előre nem látható bűnügyet kreálni, szomorú, hogy egyáltalán nem sikerült neki. A sorozatra végig jellemző volt, hogy előkészít egy csomó mindent, lassú, nehéz jelentek közben, aztán hirtelen elkezdi felgöngyölíteni a szálakat és megáll. És kezdi újra.

Lehet, hogy egy bűnügyi nyomozás a valóságban ilyen, de a sorozatoknál nem baj, ha van valami szépen építkező ív, ami előre viszi a sztorit. Elképzelhető, hogy én vagyok a kevés, de én egyszerűen már nem nagyon tudom, hogy mi is volt az alapvető bűntény. Időről időre felmerültek olyan karakterek, néha megoldásképpen, akikről halvány fogalmam nem volt, hogy kéne ismernem őket. Lehet, ha újra megnézném a sorozatot, egyben, rövid időközökkel, akkor érthető lenne. De ezt nem teszem. Két okból sem, egyrészt nem volt olyan jó, hogy adjak neki még egy esélyt. Másrészt ez egy sorozat, ha csak úgy lehet megérteni, hogy egyben nézed meg, akkor mint sorozat, műfajilag, rossz. Akkor készítsenek egy Sátántangó hosszúságú mozifilmet, ne darabolják heti etapokra.

Ki ez a négy ember?

A négy főszereplő közül igazából Vince Vaughn gengsztere, Frenk Semyon, volt érdekes. A Colin Farrell által alakított Ray Velcoro nyomozó mindig meglepetésszerűen elkezdett működni, ha Vaughn gengszterével közös jelenetei voltak. Valószínűleg egy teljesen rájuk alapozott évad jobb lett volna. Rachel McAdams (Bezzerides nyomozó) és Taylor Kitsch (Woodrugh rendőr) szinte biodíszletként funkcionáltak. Mindkettő kapott valami háttérsztorit, de az leginkább a helykitöltő nulla színvonalával ért fel, és a szerepeik is pont annyit értek.

Nem tudom, hogy hányadik epizód végén volt a sok perces tűzharc jelenet, de az volt az évad csúcspontja. Odáig nagyjából érthető volt, hogy miként alakultak a szálak, odáig törés nélkül lendületben volt a sorozat. Nem volt kiemelkedő, de lehetett volna bármi belőle. Az utolsó részre újra igyekeztek összekapni magukat, de igazából nem sikerült.

A következő mondat durván spoileres, ide kattintva folytatom:

Nagyon ki kellett nyírni a két főszereplőt, mi? Ezzel gyakorlatilag teljesen lenullázva a karaktereiket, akiket az előző hét részben úgy-ahogy felépítettek. Ennél a sztorinál egy happy end, de legalább egy fél happy end (Vaughn túléli) egyáltalán nem lett volna baj.

 

Összességében elég pocsék volt. Kegyelem 3 pont, de igazából inkább kettőt érdemelne, a főcímzene ér plusz egyet.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

2 thoughts on “True Detective, a II. évad”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.