2016. június 29. 14:49

Trónok Harca, a 6. évad

Nagyon kíváncsi voltam a Trónok Harca új évadára, ahol a sorozatnak már nem kellett kapaszkodnia Martin regényeibe. A saját lábra állás kifejezetten jót tett neki.

Volt néhány dolog, amit egyszerűen nem értek.

[su_spoiler title=”Spoileres tartalom” icon=”plus-square-1″ anchor=”spoiler”]A legelső az Sansa hallgatása a deresi csata előtt. Oké, hogy a haditanács végén előadta, hogy csessze meg a fivére azért őt is megkérdezhette volna, de amikor az elé állt, hogy szerinte mi van, akkor mélyen kussolt az általa kért felmentő seregről. Lehetnek rá magyarázatok persze, hogy nem bízott Kisujjban, de számomra a legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy beáldozta volna Havas Jont, ahogy a másik testvérét is, minden gond nélkül.[/su_spoiler]

Ugyanebben a csatában volt még egy olyan momentum, amit a fantasyn felnőtt lényem egyszerűen nem bír megérteni, Wun Wun az óriás töketlenkedése. Kezdjük azzal, hogy már a megjelenése is demoralizálólag kellett volna, hogy hasson. Az északi urak 99%-ban tagadják a Mások, az Óriások és az egyéb varázslatosnak tűnő lények jelenlétét. Az, hogy ez az óriás ott állt már önmagában meghazudtolta minden állításukat.

Másrészt meg ott állt az az óriás, mint egy fasz, már elnézést és nem volt fegyvere? Körbevették őket és ő meg áll ott és néz hülyén. Ha adnak neki egy fatörzset, egy bunkót, egy bármit ami hosszú és nehéz, akkor egymaga nyit egy átjárót a falanxban. Ahogy egyébként 10 perccel később egymaga betört egy felvonóhídon keresztül a várba. Agyatlan barmok, akik ezt így írták meg.

Aztán ott van mindenki kedvenc törpéje, Tyrion, aki már két évad óta csak iszik és olyan nagyon sokat azért nem csinál. Ha most végigveszed az évadban nyújtott jeleneteit, akkor egy csomószor csak vicceket próbált mesélni két humortalan csókának. Én imádom ezt a színészt, ezt a karaktert és tényleg szívesen elnézem azt is, hogy iszik, mert igen jól csinálja, de azért ez pocsékolás. Gondolom úgy voltak vele, ha már ekkora gázsit kap legalább legyen a képernyőn néha.

Az évad arról szólt, hogy összevonják és elvarrják a szálakat és ehhez időben és térben igen nagy távokat kellett bejárni. Ez eddig sem volt másként, a sorozat szereplői néha egy évad alatt alig pár kilométert haladtak, most viszont a karakterek két epizód között képesek voltak akár földrészeket váltani, ami nem baj mert így haladtunk előre, de hiányoltam azt a már máshol bejáratott módszert, hogy feliratozzák az időt és a helyszínt.

fotó: HBO

fotó: HBO

[su_spoiler title=”Spoileres tartalom” icon=”plus-square-1″ anchor=”spoiler”]Mindig butának gondoltam Cerseit és az utolsó epizódban bemutatott húzása sem vall igazán sok észre, de van felmentése: vagy ők vagy én. Az mondjuk pikáns, hogy mostanra minden ellenfelét ő maga hozta pozícióba. Hát most megoldotta a problémát. Kíváncsi voltam trónra ül-e, nem lepődtem meg, hogy megtette. Sok már nem lehet neki hátra, a gyerekkorában ráolvasott átok nagy része beteljesült, a kérdés az, hogy melyik tesója fogja végül kinyírni. Én Jamiere tippelek, akinek az ilyesmiben amúgy is van rutinja.[/su_spoiler]

A Trónok harca szerintem az első óta a legjobb évadját hozta. Sokkal hamarabb kellett volna ilyen bátran hozzányúlni a sztorihoz, de nem baj még nem késő. Kicsit sajnálom, hogy az utolsó kettő évad rövidebb lesz, mert ez így most nagyon jó. Az egyetlen bajom vele, hogy közel 9 hónapot kell várni a következő epizódig. Piszok hosszú idő!